Honismeret, 1995 (23. évfolyam)

Pozsgay Imre: Magyarság és a világ magyarságának szellemi kapcsolatai

De nem kevésbé fontos szempont az is, hogy kapcsolatot keressünk a világban élő magyarság második, harmadik, többedik nemzedékének tagjaival, olyanokkal, akik talán már arra sem voltak képesek, hogy családjuk révén elsajátítsák a magyar nyelvet, de elevenen él bennük felmenőik származásának tudata. Egyetlen példát említhetnék erre: az Amerikai Egyesült Államokban a legutóbbi népszámláláskor mintegy 4-500 ezer között volt azok száma, akik magyar anyanyelvűnek vallották magukat, vagy be­szélik a magyar nyelvet, de 2 millióan voltak, akik magyar származásúnak tűntették fel magukat a kérdőíveken. Ez az egyetlen adat jelzi, hogy a mai szerény és körülményes viszonyok között is mennyi lehetőség van a nemzeti kapcsolatok ápolására. Térjünk vissza kiindulópontokhoz, és itt azt a kérdést kell föltenni, érték-e magyar­nak lenni? Értékes dolog-e a magyarsághoz tartozni? Humanizálható-e ez a kérdés, elhárítható-e a kirekesztés veszélye vagy szándéka, megoldható-e erre a kérdésre a válasz úgy, hogy ne sértsünk nemzeteket, más népeket, vagy ez ügyben másként gon­dolkodó embereket? Hiszem, vallom, hogy azon a sokat emlegetett Illyési alapon ­amely szerint magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás kérdése -, úgy hi­szem a többi nemzethez, nemzetiségekhez, etnikumokhoz való viszonyunk is tisztáz­ható, mert ez a türelmes és történelmileg hiteles, Illyés Gyula által megfogalmazott ál­láspont türelmet jelent mások önmeghatározó, identitáskereső szemléletével kapcso­latban. így aztán az se lehet kihívó és borzolódást okozó szempont, ha kimondjuk, hogy magyarnak lenni érték. Kimondhatjuk, hogy nélkülütik szegényebb lenne a vi­lág. Márpedig szegényebb valami csak attól lesz, ha értékeket veszít el. A magyar tör­ténelem, a magyar kultúra - szemben bizonyos lebecsülendő szándékokkal és ijesztő kihívásokkal -, valódi éltéke a világ kultúrájának és időszerű kulturális kapcsolatainak. Ha nem hiszünk abban, hogy értékes dolog magyarnak lenni és a magyarsághoz tar­tozni, akkor nem hihetünk mások identitásában se, és nem hihetjük azt, hogy közös­ségek révén jön létre a kultúra, és el kellene fogadnunk azt a képtelenséget, amit a bukott internacionalizmusban próbáltak leghatározottabban megfogalmazni, de más eszményekben is fel-felbukkan ez a rémkép, hogy univerzálisan alkot az emberiség kultúrát és közösséget. Hát ilyen nincs. Minden szociológiai, történelmi és kulturális tény tagadja ezt a fajta szemléletet, így aztán bárki bármit mond is ma ebben a riogatott és sokszor fenyegetett világban a nemzetről, nemzetiségekről, népcsoportok összetar­tozásáról, szociológiai tényként állapítható meg, hogy ha megkérdezik valakitől, mi­lyen közösséghez tartozónak tekinti magát, a többség első helyen a családját, második helyen a nemzetét említi. Ennél több nem juthat eszébe, mert ennél többet már csak a nemzetek tudnak egymás között létrehozni. Ahogy Kölcsey mondja: Korlátolt az - nem szó szerint idézem, de a Parainesis idevágó gondolatait gondolom mindannyian jól tudják - korlátolt, szűk agyú ember az, aki nem lát tovább eresze távlatainál, de nem lehet egy közösség tagja az, aki úgy hiszi, hogy horizontja tágabb, mint nemzetéé. Ezt a kapaszkodó, ezt a fajta tájékozódási lehetőséget, közösségépítő kapcsolatot emleget­tem én az előbb, amikor azt mondtam, hogy értékes dolog és érték magyarnak lenni, s ebből a szempontból kell a világban való helyünket is megvizsgálni. Ha ezt kimondjuk, akkor ehhez még valami hozzátartozik a nemzetekről szóló el­mélkedésekhez. Miért van mégis az, hogy olyan iszonyatos riadalom fogja el a nyugati nemzeteket, országokat, elsősorban Nyugat-Európát, ha interetnikai kapcsolatokról, nemzeti öntudatról, nemzeti újjászületésről hallanak? A készültség, a tájékozatlanság egyaránt benne van ebben a riadalomban, hiszen a szovjet birodalőm bukása után azt látták, hogy főleg a birodalom területén, vagy annak hatáskörében, befolyási övezeté­ben vagy ideológiai körében a különböző nemzetek, népek függetlenségért folytatott küzdelme átcsapott nyílt háboniba, fegyveres eszközökkel folytatják azt, amit politika­ilag képtelenek voltak megoldani és ez valóban riasztó perspektíva, ha a nemzetek jövőjét szemlélem. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék