Honismeret, 1997 (25. évfolyam)

1997 / 6. szám - ÉVFORDULÓK - Természet és társadalom (Pozsgay Imre)

érdekeltségű gondolkodás világába. Ez ma szinte egyetemes világtörténelmi jelenség, így az embernek előbb saját társadalmi intézményével kell megbirkóznia, hogy valóban ígéretet tehessen arra: a természet is megő­rzi abban a formában, amely még emberi életre ad lehetőséget. Hat milliárd embert említettem és gondolják meg: az öt milliárdot 1989. nyarán jelentette be az ENSZ. Hogy milyen népszámlálási adatokat használtak, ez legyen az ő dolguk, de jól emlékszem, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége bejelentette, hogy az emberiség lélekszáma a Földön elérte az öt milliárdot. Egyúttal jelentette azt is, hogy ebből az öt milliárdból mindössze egy-másfél milliárdnyi lélek az, amely elmondhatja magáról, hogy a XX. századi ember követelményei szerint élhet, a többi ez alatt a létforma alatt küzd a mindennapokkal. Gondolom ez az arány azóta sem javult. Az előbb a tőkekoncentráció irányáról beszéltem, mint egyik katasztrófát előidéző mozgásformáról. Ennek pedig az adatai nem túl biztatóak: az 1960-as években a világtőke 2/3-a fölött rendelkezett az emberiség 1 /3-a, 1995-ben a világtőke 75 %-a fölött rendelkezik az emberiség 25 %-a. Mi következik ebből? Egyrészt, hogy nem csak az embert, hanem a természetet kizsákmányoló akciók is tovább folytatódnak. Másrészt az, hogy arányaiban még nagyobb lesz az a létminimum alatt élő tömeg, amely mindinkább egyfajta tenyészetre és nem társadalomra hasonlít. Véletlenül se gyanúsítson meg senki félreérthető és félreértelmezhető gondolattal, én az emberiséget természetesen egységes fajnak és egyedeiben egyazon képességű természeti és társadalmi jelenségnek tartom. A berendezkedésről beszélek amikor azt mondom, hogy ezek a viszonyok a századfordulóra, vagy az utána következő évtizedekre vegetációs tenyészeti szintre süllyesztik az embert. Hiszen akinek létéhez naponta kell megküzdenie olyan életben tartó eszközökkel, amilyeneket látunk az éhség- és a szegénységi zónákban, az elrugaszkodik még saját hagyományaitól is. Ezek azok a drámák, amelyek keretében nemzeti problémáinkat nézni kellene. Mindez egyfajta modernizációs és globalizációs ideológiával összekötve jelenik meg az emberi kapcsolatok történetének világában, amellyel úgy érzem vitatkoznunk kell. Én mindenképpen vitathatónak tartom, hiszen csak azt az embert, embercsoportot, embertömeget lehet leválasztani saját történelméről, előtörténetéről, és hagyományáról, amelyiket egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetbe hoznak. Ebből következően életformája szervezésére minimális vagy semmi ideje és lehetősége nem marad. A globális világnál maradva, javított-e a helyzeten az elmúlt évtizedek politikai fordulata, különösen az utóbbi évtizedé, a rendszerváltásé, egy birodalom összeomlásáé. Olyan birodalom omlott össze, amelyik világmegváltó eszmékkel kezdte, egy messianisztikus ígérettel és világforradalmi perspektívával. Eleve kijelentette, ideológiai kiindulópontjaira hivatkozva, hogy ő lesz az a társadalom, amelyik a természettel való viszonyt is rendbe teszi, mégpedig oly mértékig, hogy a természetet teljes formájában leigázza és az ember szolgálatára kényszeríti. Ez a becsvágyó program, a sztálini nagy természetátalakító tervek képében jelent meg, ahol a vízió arról szólt, hogy a folyók folyási irányát megváltoztatják, pusztaságokat változtatnak virágzó földekké. Zsákutcás volt az egész kísérlet, emberellenes az egész vízió. Ennek a birodalomnak el kellett tűrnie, az utóbbi évtizedekben saját magát buktatta meg, végül le is váltotta önmagát. De a problémánkat illetően jobb helyzet következett-e? Ez a nagy kérdés. Egy pillanatra -még ha botránykeltő is, amit mondok - el kell időznöm egy ténynél. A nyugat, a szabad világ, a demokrácia nem tudott mit kezdeni ezzel az átalakulással. Megnyert egy III. világháborút puskalövés nélkül és azokat az eszközöket, amelyeket sokmilliárdos tételekben háborús célokra kellett volna költenie, egyetlen krajcárt sem tudott a béka újjáépítésére fordítani. Sőt, mivel világgazdasági recesszió idején jött ez a nagy világtörténeti váltás, a megüresedett politikai-halmi vákuumba került Közép- és Kelet-Európára hárították át saját válságukat. Átgördítették és ennek következtében fellélegzett Nyugat-Európa, az Unió ismét növekedési lehetőségekhez jutott, miközben mi itt vergődünk. Nem abban a dilemmában, hogy tisztázzuk a viszonyunkat a természethez és a társadalomhoz, hanem abban a dilemmában, hogy 4 millió ember egy 10 milliós országban hogyan tud megélni? Tehát Közép-Európára is ráköszöntött a mindennapi élet gondjainak olyan problémája, amellyel eddig, ilyen formában nem kellett küzdeni.

Next