Honismeret, 2004 (32. évfolyam)
2004 / 3. szám - ÉVFORDULÓK - Oroszlány ötven éve város (Gyüszi László)
ket írta: „Egy Ausztriában szinte ismeretlen kultúrváros, Tata meglepte az összes osztrák résztvevőt és megnyerte őket barátinak." Az önkéntes néprajz- és nyelvjárásgyűjtők 1963-ban Tatán tartott konferenciáján hallottak alapján Körmendi Géza és Túri Róbert irányításával Komárom megye 77 településén több mint száz önkéntes gyűjtő, tanár és diák 1980-ra befejezte a gyűjtést. A 13 001 földrajzi nevet tartalmazó „Komárom megye földrajzi nevei" című kötet Balogh Lajos és Ördög Ferenc szerkesztésében 1985-ben hétszáz példányban jelent meg. A kiadvány sokoldalú anyagot tartalmaz mind a nyelvtudomány, mind a tárgyi és szellemi néprajz, a régészet, a település-, gazdaság-, művelődés- és helytörténetkutatók számára. A néprajztudomány az 1960-as évekig fehér foltként tartotta számon Komárom-Esztergom megyét. Ennek megváltoztatását és a kutatások tanulmányokban megírt közlését vállalta a Komárom megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kiadásában, Körmendi Géza szerkesztésében 1985-től 1990-ig megjelent Komárom-Esztergom megyei néprajzi füzetek. A kiadványban hazai és felvidéki néprajzkutatók (Kósa László, Selmeczi Kovács Attila, Lukács László, S. Lackovits Emőke, Liszka József, Körmendi Géza, Kövecses Varga Etelka, Fehérvári Magda, Gaál Ida, Tisovszki Zsuzsanna) írásait, előadásait közölték. Tatai kezdeményezésre kezdődött el tizenöt Komárom-Esztergom megyei és tizenhárom felvidéki (Szlovákia) községben a gyűjtés. Hároméves tematikus, kérdőíves néprajzi kutatást valósítottak meg. Az 1990-ben befejezett gyűjtőmunka összegzése és feldolgozása tanulmányokban 1992-től 1999-ig négy kötetben a Paraszti élet a Duna két partján címmel jelent meg. Évtizedek óta hiányzott a megye néprajzosainak kutatási eredményeként a múzeumok adattárában elhelyezett, továbbá könyvekben, folyóiratokban, heti és napilapokban megjelent írások bibliográfiájának megjelentetése. Ezt a hiányt pótolta Túri Róbert szerkesztésében 2001-ben megjelent Komárom-Esztergom megye néprajzi bibliográfia című munkája. Az anyag gyűjtését 1995-ben zárta le. A város történetéről az elmúlt ötven évben több tudományos értékű könyv jelent meg. Tata múltját tárta fel az őskortól 1970-ig a Tata története I. és II. kötete, melyek 1979-ben és 1985-ben a város kiadásában jelentek meg. Mind szemléletében, mind a tényanyag feldolgozásában a két község politikai, gazdasági, társadalmi, oktatási, egészségügyi és kulturális fejlődésének reális történeti elemzését adja a rendszerváltozás után 1998-ban megjelent Tata és Tóváros története a két világháború között (1920-1939), és folytatásaként a 2001-ben napvilágot látott Tata és Tóváros története 1939 és 1949 között. Tata az 1867. évi kiegyezés óta katonaváros, s ennek a történetét írta meg hat szerző 2001-ben kiadott Tata katonái 1869-1999 című könyvben. Az Esterházyak a XVII. és XIX. században alkalmaztak zenészeket és énekeseket, akik a templomban, később a színházban adtak elő zeneműveket. Évszázadokon át megmaradt ez a hagyomány és Tatának mindig híres volt az énekkara és a zenekara. Ezt a múltat dolgozta fel Bárányi József a 2002-ben megjelent Tata énekes múltja és jelene 1747-2002 című könyvében. Ötven év egy ország történetében szempillantásnyi idő, egy település életében érdemes az ünnepélyes visszatekintésre. Tata lakossága örömteli és fájdalmas politikai változásokkal, nehéz hétköznapokkal, jó és rossz döntésekkel egyaránt kikövezett úton élte meg az ötven évet és jutott el 2004-ig. Körmendi Géza Oroszlány ötven éve város Oroszlány húszezer lakosú bányaváros a Vértesalja erdős, dombos vidékén. Falu és város egyszerre, ugyanis az 1950-es években kezdődő városépítés szinte érintetlenül hagyta a régi településrészt, amelyet 1701-ben Nyitra, Pozsony és Trencsén megyéből Eszterházy Antal birtokára települő evangélikus szlovák jobbágyok alapítottak a törökök által 1543-ban elpusztított középkori falu helyén. A vidéken az őskortól kezdve minden időben éltek emberek. Kőkori, bronzkori és avarkori régészeti leletek tanúskodnak erről. A X. század végétől a Vértes a