Honismeret, 2008 (36. évfolyam)
2008 / 6. szám - ISKOLA ÉS HONISMERET - Dümmerth Dezső: A reneszánsz király
ISKOLA ÉS HONISMERET ] Tanítómestereink Dummerth Dezső: A reneszánsz királyt [1468-ban Mátyás megszilárdította hatalmát. Hódoltatta az elégedetlenkedő erdélyi urakat, megfenyítette moldvai hűbéresét, Nagy István vajdát, helyreállította a jó viszonyt a pápával és hadai készen álltak a Csehország elleni hadjáratra. Pillanatnyilag még csend volt. Mátyás ellenzőjével takart arcával, sisakosan páncélosan tekintett az új harcterek felé. De ez a csend csak ideiglenes.] Ami ezek után következett, nem csupán a politikai és hadi események miatt jellemző, de igen tanulságos volt Mátyás király személyiségfejlődése szempontjából is. Mintha az a kifürkészhetetlen álarc nem tudta volna többé egészen eltakarni az arcot. Bizalmas vallomásokat ugyan továbbra sem tett senkinek - legalábbis teljes őszinteséggel nem, hiszen ő maga sem bízott másokban. S hogy milyen hatással lehetett azokra, akiket néha bizonyos „titkaival" mégis megtisztelt, megdöbbentő őszinteséggel mutatja Janus Pannonius éles epigrammája a reneszánsz királyról: Azt tudakoltad előbb, kegyes királyom, ó, uralkodók legjobbika, abból, amit magadénak tudsz, mit adj nekem? Akármit, csak ne titkaid! (Tellér Gyula fordítása) Ezt a versét 1468-ban írta Janus, és ennek az évnek tavaszán indította meg Mátyás hadait Podjebrád ellen, átlépve Csehország határát. Cselekedetét 1468. április 8-án kelt manifesztumában így magyarázta meg: „Elszántuk magunkat, hogy mi vállalkozunk erre, amit mások elhárítottak maguktól. Ez súlyos tehernek látszik, de a legmagasztosabb égi jutalmat és a legnagyobb földi dicsőséget ígéri. Ezt a háborút nem kevésbé tartjuk szentnek, mint azt, amit régtől fogva a törökök ellen viselünk. Biztosan számítunk a Mindenható támogatására, mert az ő ügyéért fogunk harcolni. Sem becsvágy, sem más földi előny kilátása nem vezérel. Egyedül szánakozásunk az elnyomottakon, hódolatunk az apostoli szék iránt, buzgalmunk az igaz hit érdekeiért ösztönöz. Egyetlen jutalom, amit várunk, a béke, mely a háborúk szülötte, és azok háládatossága, kiket jótéteményeinkben részesítünk!" Erkölcsi alapokon nyugvó eszményekről beszél tehát változatlanul, és ez még a középkor nyelvezete. A szavak csendülése azonban már az újkori, reneszánsz diplomácia önigazoló fegyvertárába tartozik. De nem azért, mintha csak maga Mátyás használna diplomáciát. Ellenfelének, Podjebrádnak - aki a huszitizmus alapjáról valójában a pápaság és császárság intézménye ellen tör - tervezett európai koalícióval, ugyancsak megvannak a maga erkölcsi eszményei „a fejedelmek emancipálásával a pápa és császár zsarnoksága alól" - de ehhez természetesen egy saját, hatalmi törekvés is járul, amelybe cseh-lengyel szövetségben Magyarország meghódítása is beletartoznék. Podjebrád tájékozódásai a német választófejedelmeknél, illetve a nemzeti egyház gondolatát - ha nem is huszita alapon - felkaroló francia királynál, mindezeket a nem is nagyon új terveket tartalmazza. Magyarország elleni lépésekre Podjebrádnak azonban csak akkor lehetett volna elég ereje, ha idegen szövetségeseket tud mozgósítani akár német, akár lengyel részről. Az egyházból való kiközösítés azonban Podjebrád hatáskörét - bár nem tudott már ez az eszköz a régi erővel sújtani - erősen mérsékelte. Dümmerth Dezső: A két Hunyadi című munkjából. (Bp. 1985 184-198. old.)