Honismeret, 2009 (37. évfolyam)
2009 / 6. szám - EMLÉKHELYEK - Csokonai emléktáblájánál (Péter László)
Csokonai emléktáblájánál Garay János, a Háry János költője. Szekszárdon megpillantva Vörösmarty Mihályt, fölkiáltott: ,,Még a földet is csókolni szeretném, ahol rálép!" ..Az a föld - írta a szintén szekszárdi Babits Mihály -Szekszárd sáros utcája volt! De az utca is szent, míg nyomát őrzi annak, akinek szavai is nyomot hagytak lelkünkben, mint léptei a járdán." Csokonai Vitéz Mihály - a nagy költőkre, Petőfire, Adyra, József Attilára is jellemző, jogos öntudattal - azt jövendölte sírhalmáról: Szent lesz tisztelt hamvamért (A tihanyi ekhóhoz, 1803/ Az irodalmi kultusz rokon a vallásos kultusszal. A klasszikus íróknak, költőknek - ezt is Babits Mihály vallotta, hirdette - minden betűje szent. Most itt állunk egy ház előtt, amelyről nem tudom, mikor épült, de azt igen, hogy a helyén hajdan álló házban többször is jól érezte magát a különben sanyarú sorsú költő, Csokonai Vitéz Mihály. Remélem, Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas szobrászművész remek munkájának eredményeképpen is, mától fogva a magyar költészet ismerői, hívei számára zarándokhely lesz. Balassi Bálint után ő a magyar nyelven verselő legnagyobb, világirodalmi rangú költőnk. Nyelvzseni: latinul, olaszul, franciául, németül, görögül írt, olvasott, némelyiken beszélt is, ismerkedett az angollal, héberrel, arabbal, perzsával. Polihisztor is: mint példaképe, Rousseu. ő is lelkes botanikus volt, és képzett muzsikus, zongorázott, és állítólag maga is szerzett dallamokat. Költészete a legmagasabb művészi színvonalon összegezte a korszerű, újító európai, akkor a rokokó ízlés és a hagyományos népi tudás értékeit. A rokokó zeneisége hatotta át verseinek lüktetését, a népnyelv ízei pedig szavainak adták meg sajátos magyarságát. Szerb Antal tömör jellemzését idézem: „Különös kettősség Csokonai világa: rokokó báj és paraszti zamat: Árkádia és Hortobágy." Mesterei is egyfelől a francia Voltaire meg Rousseu, másfelől a debreceni Földi János és a szegedi Dugonics András. Dugonicsot fel is kereste Pesten, és képzeletében, versében oszlopot állított tiszteletére (A Dugonics oszlopa. 1795). Versét ezekkel a csupa nagybetűvel szedetett sorokkal fejezte be: Szemléljétek késő unokánk fiai! A nagy Dugonicsnak a hív Csokonai! Az első magyar regény, az Etelka (1788) írójának szegedi sírja fölé éppen Csokonai versének ösztönzésére állítottak obeliszket. A kései költőutód pedig Juhász Gyula, amikor 1927-ben tiszteletét tette Csokonai debreceni szobránál, így tett hitet életműve mellett: A csillagtalan magyar téli éjben Eljöttem én is, ballagó diák. Míg álltál boldog magasan fölöttem, S deres subában ködlött a jelen, Belémeredtél az örök jövőbe: Csokonai, magyarság, Debrecen! S újult erővel és újult reménnyel Zengettek bennem ős melódiák. Csokonai történetbölcselő is: „Az emberiségnek sorsán gondolkodik" (Marosvásárhelyi gondolatok.( 1794). E filozófiai költeményében ő alkotta meg a világpolgár fogalmát. Az estve (1794) című költeményében meg azt hirdette: Nem született senki gazdagnak, szegénynek. Az enyim, a tied mennyi lármát szüle, Miolta a miénk nevezet esüle. S ez a lángész, a nyomorgó vándorpoéta sorsára kényszerült. „Foglalkozásszerű vendég" - ahogy Szerb Antal szellemesen jellemezte, így lett vendége debreceni diáktársa apjának, Varró János városi jegyzőnek, akinek rokonszenves alakját költészetében megörökítette. Először 1794 karácsonyán jött Karcagra. Ide küldte a kollégium legációba. Némi adományok fejében az ünnepi istentiszteleteken segítségére volt a helyi lelkésznek. Karácsony másnapján, december 26-án, házigazdájának névestéjén, odajött a kunmadarasi jegyző is kollégáját köszönteni. Szánkón rándult be barátjához, s összemelegedvén Csokonaival, meghívta magához Madarasra. El is indultak, de a sebes szán egy nagy fagyott rögön fölborult, és utasai alaposan meghemperegtek a hóban. A szán elnyargalt, a kirándulók pedig visszatértek Varróékhoz, folytatták a névnapozást, együtt töltötték az estét. Elhangzott szeptember 27-én Karcagon a Varró a 2. sz. ház előtt.