Honismeret, 2010 (38. évfolyam)

2010 / 6. szám - ÉVFORDULÓK - Erkel Ferenc évforduló - Erkel és Kolozsvár (Almási István)

Erkel és Kolozsvár Erkel Ferenc pályakezdésének idején néhány vidéki városban a magyar zenei művelődés magasabb színvonalú volt, mint Pest-Budán. Akkoriban ugyanis - Legány Dezső szavaival - „az irodalomhoz ha­sonlóan zenénk is decentralizáltan fejlődött. Azokat a városokat kereste fel leginkább, amelyek már elő­zőleg a magyar irodalom alakulásában is szerepet játszottak. Ezért nem a véletlen műve, hogy előbb Kolozsvár, majd Kassa lett egy országos hírű operajátszás központjává, és tőlük a harmincas évek dere­kán Pest-Buda csak akkor tudta maradandóan elragadni a zenei vezérszerepet, amikor Kisfaludy Kár­olynak és körének, főleg Vörösmartynak és Bajzának érdemeként a főváros már közel másfél évtizede ugyanígy irodalmunk lüktető szívévé változott Kolozsvár a XVIII. század legvégén és a XIX. század elején már vitathatatlanul az erdélyi magyar szellemi élet központja. A művelődési törekvéseket hathatósan támogatta a nagy műveltségű kormány­zó, gróf Bánffy György és zeneértő felesége, Palm Josefa. Miután a gubernium (1789-ben) Nagysze­benből Kolozsvárra költözött, Bánffy hamarosan felkarolta - egyebek között - a színielőadások beve­zetését. 1792 őszén megalakult az első állandó jellegű kolozsvári színtársulat. Ennek tagjai közül Kótsi (Kócsi) Patkó János, a későbbi igazgató, képzett muzsikus volt, egyik-másik színész pedig tudott éne­kelni, így néhány hónap múlva már énekes játékkal is felléptek. Az 1800-as évek elejétől kezdve tehet­séges karmestereket szerződtettek a kis létszámú és ingadozó teljesítményt nyújtó színházi zenekar élé­re: Lavotta Jánost, Seltzer Jánost, Pick Károlyt, Polz Antalt, Stock Andrást, Grosspetter József Domo­kost, Ruzitska Józsefet, Heinisch Józsefet, majd Erkel Józsefet (Erkel Ferenc öccsét). Ruzitska és Heinisch nevét ki kell emelnünk, mert előbbi Kolozsváron szerezte és mutatta be 1822. december 26-án az Erkel előtti első sikeres magyar történelmi operát, a Béla futását, majd nem sokkal azután Kemény Zsigmond című színpadi művét, Heinisch pedig egyike volt a legjobb karmestereknek és a harmincas években a budai Várszínházban, illetőleg a pesti Nemzeti Színházban vezényelt. Emitt, Erkel Ferenc szerződtetése után, másodkarnagyként működött. A város közönségének növekvő érdeklődése a színielőadások iránt megérlelte egy nagyméretű szín­ház felépítésének a gondolatát. 1803-ban fogtak a tervezéshez, aztán a kivitelezéshez, de csak 1821 -ben fejezték be és nyitották meg ünnepélyesen a Farkas utcában az új, úgynevezett „kőszínházat". Ettől kezdve a zenés előadásokat is megfelelő körülmények között lehetett megtartani. Az 1820-as években a kolozsvári operajátszás a virágkorát élte. A látványos fellendülésben meghatározó szerepe volt Heinisch Józsefnek, de különösen Déryné Széppataki Rózának, aki 1823 és 1827 között a színház első énekesnője. Kettejük távozása után (Déryné 1827 őszén, Heinisch pedig 1830-ban a kassai színházban folytatta pályáját) érezhetően hullámvölgybe került az együttes. A színház művészei „muzsikális aka­démiákat", azaz hangversenyeket is rendeztek, ezeken főként operarészleteket szólaltattak meg, 1807-ben pedig Haydn Évszakok című oratóriumát is. Már 1802-ben létesült Kolozsváron egy „Societas Musicalis" - többek között - Lavotta és Seltzer részvételével. 1819-ben viszont Hollóky Antal guberniumi titkár szorgalmazására - és megint csak Bánffy György támogatásával - létrejött az a „Muzsikai Egyesület", amely a későbbiek során zenekon­zervatóriummá fejlődött („Muzsikai Conservatorium"). Az Egyesület egyik legfőbb célja az volt, hogy a színház számára énekeseket és hangszerjátékosokat képezzen. Kolozsváron töltött éveiben maga Dé­ryné is foglalkozott az általa kiválasztott fiatal énekes jelöltek tanításával. A XIX. század első évtizedeiben élénk zenei gyakorlat színhelyei voltak a kolozsvári főnemesi palo­ták. Ezekben gyakran tartottak igényes házi zenés összejöveteleket azoknak az Ausztriából, Cseh- és Morvaországból származó muzsikusoknak a közreműködésével, akiket zeneoktatóknak alkalmaztak főúri gyerekek nevelésére, s akik zongoristaként, kamarazenészként, karmesterként és komponistaként is szerephez jutottak. A kormányzó házában például, 1810 táján, Polz Antal volt a zongoramester, Wes­selényi Farkaséknál Philipp Caudella, Kemény Sámueléknél F. Pöschl, Bethlen Farkaséknál Heinisch József. 1819-ben került Kolozsvárra Ruzitska György, miután csaknem egy évtizeden át báró Bánffy János szilágynagyfalusi kastélyában nevelősködött és önszorgalomból tovább képezte magát. 1835-ben őt választották meg az „új hangászati társaság" igazgató-karnagyának, 1836 őszén pedig a zenekonzer­vatórium igazgatójának nevezték ki. Tulajdonképpen haláláig (1869-ig) ő volt a város zenei életének fő irányítója.­ ­ Legány Dezső: A magyar zene krónikája. Zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban. Bp. 1962. 182. old. 19

Next