Honismeret, 2021 (49. évfolyam)

2021 / 5. szám - TERMÉS - Lukács László: A Csokonai család Alcsúton

A Csokonai család Alcsúton A Fejér Megyei Hírlap 2018. november 20-ai számában írtam, hogy koszorús költőnk, Csokonai Vitéz Mihály nem lehetett Fehérváré. Nagyapja, Csokonai László Alcsúton volt református lelkész, apja, Csokonai József seborvos, borbély nem telepedhetett le Székes­­fehérváron, mivel az 1703-ban visszanyert szabad királyi városi kiváltságlevél előírása szerint fehérvári polgár csak római katolikus vallású lehetett. Debrecenben, a „kálvinista Rómá”-ban viszont a polgárjog megszerzésénél a reformátusok élveztek előnyt. Csokonai József ezért telepedett le Debrecenben, ahol 1773-ban megszületett fia, Csokonai Vitéz Mi­hály, aki így lett Debrecené. Feltételeztem, hogy Csokonai László tiszteletes síremléke talán áll még az alcsúti temetőben, hogy nevét őrzi a halotti anyakönyv 1762. évi bejegyzése. Két év múltán kaptam választ kérdéseimre Komáromi János, sokáig az alcsúti gyüleke­zet gondnoka, segítségével, akihez régi ismeretség fűz. Felhívta a figyelmemet, hogy Cso­konai László halotti anyakönyvi bejegyzését hiába keressük: két évvel halála után, 1764- ben leégett az alcsúti papiak, az iratok, anyakönyvek megsemmisültek. Új anyakönyveket kezdtek, de csak az 1762-1763-ban születetteket írták be visszamenőleg. Új halotti anya­könyvük csak 1792-ben kezdődik. Viszont az Alcsúti Református Egyház I. számú anya­könyvének 29. oldalán található egy bejegyzés a Csokonai családról, amit Mészöly Győző lelkész írt 1906-ban. Komáromi Jánosné volt szíves lefotózni és megküldeni a bejegyzést, amely így hangzik: „Csokonay V. Mihály nagyatyja Csokonay László (­neje Angyal Zsuzsánna.) Pápán majd külföldön tanult. 1700 évek elején Győrben tanitoskodott, onnan ment 1709 évben Ácsra pap­nak, innen Győrbe ment papnak majd Kömlődre, 1753 évben Alcsúton praedikátor, itt halt meg 170­ik év őszén. Hihetőleg a régi sirkertben jelenleg a lelkész kertjében a hegyen diófák alatt alusza álmát. Alcsuth 1906 April­ban Mészöly Győző ref. lelkész Csokonai V. Mihály atyja Cs. József meghalt 38 éves korában 1794 február 17 tehát 1756- ban született Alcsuthon (­.Csokonai Lapok 1906 Mart 1. szám) Mészöly” Mészöly Győző közel fél évszázadig, 1878 és 1926 között szolgált Alcsúton. Megírta a gyülekezet történetét. Anyakönyvi bejegyzésének adatait Csokonai László pályájáról lel­késztársaitól kaphatta, akik a századelőn Csokonai tiszteletes késői utódai voltak szolgálati helyein. Külföldi tanulmányainak helyszínét nem ismerjük. Pataky László győri lelkész 1973-ban közölt levéltári kutatásai szerint: „Csokonai László 1726-ban valószínűleg a győri egyházban folytatott tanítóskodás után az akkori tatai egyházmegye egyik legnagyobb gyü­lekezetébe, Ácsra került prédikátornak. Itt 17 évig működött. [...] A győriek 1743 márciusá­ban hívták el prédikátornak. [...] Mária Terézia 1749. március 14-én a Helytartótanács útján elrendelte, hogy a városi tanács azonnal szüntesse meg a két protestáns egyház »jogtalanná« vált vallásgyakorlatát. [...] A városi tanács által elűzött Komáromi Pál Győrszemerén húzta meg magát, Csokonai László pedig előbb Kömlődre, onnan pedig Alcsútra került lelkésznek. [...] Csokonai László életét továbbra is figyelemmel kísérte a győri és az ácsi egyház. Az ácsi gyülekezet Győrből való elűzetése után, három ízben is küldött neki nagyobb összegű segélyt, a győri egyház pedig 1760-ban segélyt küldött József fiának. Mindez a szeretet jele volt.”

Next