Honművész, 1833. április-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1833-04-25 / 7. szám

kenetett, félti koronáját. — Béla a’ kardot választja, a’ testvéri béke megjön , és Vid az udvartól száműzetik. — Drámát írni a’ literatori pályának egy legterhesebb, legsikamo­­sabb ösvénye, e’ darabot úgy, mint Kossuth ur alkalmaztató, an­nak éppen nem nevezhetni. Némelly képzet, mint az, midőn Vid Unoka öccse István, bátja ellen átkozódik, ’s ajkain azt ejti­ ki, hogy a’ testvér testvére karjai közt bujálkodjék, igen illetlen; író­nak nem szabad, botránkoztatás nélkül nem­ is lehet, a’ képzetét személyesítő művésznek szájába illy szavakat adni, főkép akkor, midőn az egész darab tartalma nem hasonló bűnt képez. A’ nyelv e’ darabban közönséges és mindennapi, a’ legnevezetesb személynek, mint Bélának nincs több , rövid jelenésénél, az is a’3-dik felvonással kezdődik, ’s csak ezért is e’ darabból, úgy mint láttuk , a’ két első felvonás egészen elmaradhatott volna. Megkülönbözteték magokat e’ darabban: Komlóssy, a’társa­ság igazgatója, mint Vid; Komlóssy­né, Béla herczeg nője, ki a’ szerető hölgyet fájdalom, ’s kétségben esés közt szivrehatólag képezé; — Tóth, mint Béla herczeg , ki a’ szenvedő ré­nyt érző­­leg, vitézi, nagy és nemes tetteket képző szerepeit mindig művészi­leg személyesíti. — Lendvayné, a’ király nője, ki mindenkor igen csinosan szók öltözni, ’s különösen naiv pártatlan természetes­ szerepeit, mint e’ darabban is, az elragadásig természetileg tudja ábrázolni. — Fántsy Vid öccse, a’ társaság új tagja, először lé­pett fel, ’s róla mindeddig azt mondhatni, hogy első előadását a’ közönség tetszőleg vévé. — Farkas, (a’ hires tánczos), Lendvay szerepét adván elő mint király, igyekezett ugyan annak megfelelni, de nem önhelyén állván, nem csuda, ha e’ darabban, — mellyel csak mester művészek emelhetének némileg a’ tetszés pontjáig , — egy kevéssé hátramaradt. *) Munkátsy János: Német Játékszín. Pesten Apr. 22-én valahára csak ugyan világra jött a’ rég óhajtott opera, és pedig a’ fehér asszony. Három új színész tag lépett­ fel benne u. m, Höfer (Gaveston) és Wanderer (George) urak, ’s Mazarelli leányasszony (Jenny). Az utóbb nevezett énekesnén félelmet láttunk, kivált eleinte ; ha azonban mind­e­ mellett­ is lehet ítélnünk, úgy véljük, hogy bár középszerű ter­mete, játszás módja, ruházatja kedveltető volt, de énekhangja, ki­vált a’ magosabb , élesége ’s vékony orgánuma miatt nem a’ legkel­lemesebb ; alsó hangjai azonban erősek; talán , mivel most beteg volt, hangja még egészen tisztára nem jöhetett, és igy különben he­lyes előadásától még más próbákat várunk. — Wanderer ur te­ • ) Újólag kérjük a­ tisztelt hazafiakat, hogy hazánk szerte létező színé­szeink mutatványaik felől gyakor tudósításokra méltassák folyóirásunkat; sok jónak alapját vetik meg az illyes fáradozások­ is.

Next