Honművész, 1836. január-június (4. évfolyam, 1-52. szám)
1836-04-17 / 31. szám
31 PeStCII vasárnap április 17— 1836. KÖLTÉSZET. Haldokló anya. Hány a’ nap, sötétül láthatárom —• Én a’ földi pályát már lejárom — Mély , öröklő éjbe int a’ vég ! Végsőt vert az óra , perez az élet, — Vágy , remény már bennem föl nem éled , Életfáklyám csak pislogva ég. Jöjjetek hát váltogatva egymást, Hadd imádkozzam reátok áldást, Ti kiket kin küzdve szültelek , Ápoló kebellel és karokkal , Majd mosolygva , majd ezer bajokkal Tiszta téren fölneveltelek. Ó , ha engem egyszer eltemettek, Mind olly árvák 's elhagyatva lesztek , Mint a’ parti rózsa nyílt után ; Melylyel éji szél énjéig kénjére, Mellyet vándorkéz emel mellyére ’S messze honba hordoz szabadon. Ah de jó az Isten , jó az angyal : Árvát mind a’ kettő véd, vigasztal, Bár körüldörögje vész ’s halál. Hol reménye nincs a’ szenvedőnek , Enyhe nincsen háborgó szivének : Biztosítva ott is angyal áll. Nektek is, kik haldokló anyátok Ágy’a mellett könyelázva álltok, Légyen őrizőtök mindenütt Az, ki milliókat ébreszt létre, Milliókat sújt örök sötétre, ’S uj világot alkot, czélszerűt. Szálljon ég kegyelme éltetekre, Ny iljon éden minden körtetekre , Bek , szerencse lengjen közttetek ! ’S bár a’ pálja, melly nekem virágzott, Már örökre tőlem elviharzott: Magzatiul, ti még is éljetek !