Honművész, 1839. július-december (7. évfolyam, 53-104. szám)

1839-12-08 / 98. szám

Pessi»!! vasárnap december 8.^­ 183«). SZOBRÁSZAT. V e l .9 x ó I I i t a s a’ h­o­ni szobrászat ügyében. Nagy a’ kor, mellyben élünk, a’ haladás’s emberi benszülött erők kifejlési kora. Nagy a’ feladás, melly előttünk áll: beérni Europa annyira haladt ’s folyvást haladó nagy nemzeteit; meg­futni azon térközt, melly közűtök’s közt­ünk, a’ csaknem négy szá­zad óta hátramaradtak közűi létezik,, ’s mellyen innen az enyészet, túl egy nagy nemzet reményteljes jövendője vár reánk. De tehet­jük-e ezt? A’ magyar kebel szint’ olly hő, szint’ olly fogékony minden jóra, nagyra és szépre, mint akármelly más nemzetbelié; ennek is szintúgy osztályrésze azon égi szikra, melly jobb ré­szünk isteni eredetének záloga,­­’s melly könnyebben senki más keblében nem gyűl lángra, de fájdalom­ hamarabb sem aludt ed­dig el, mint mienkben, ’s hatástalan lobbanása „szalmatűz“ guny­­nevezést nyert. Bennünk az anyag ép, egésséges; az erők nem hiányzanak , ’s egy leendő nagy nemzet minden alkotó részeivel bírunk; de ed­dig nem volt köz­­é­lek, melly a’ részvétlenség­­ merevítette ta­gokba életet lehelt; nem volt közérdek, melly az eldarabolt erőket központosította , a’ fellobbant, de ismét kigTOOTVI^i­ját élesz­tette, ’s jótékony hatású tüzére folyvást táplálékó££akőÍ^Aplna. E’ közlélek, e’ közérdek hiányzása, vagy is^elmiéstek e azon örök igazságnak : „k­ö­zér­­­t e 11 áldozat legb­­ztosab­b helyre adott, ’s jövőben leggazdagabb kamatú köl­csön a hátra maradásunk egyedüli oka. A’kisebb vagyona semmit nem tett; mert — úgymond — kevese annyi hiányok pótlására mit sem használna; a’ gazdag, mert — úgymond — egy maga úgy sem tehetne mindent. ’S a’ következmény mindenütt és mindenben semmi, vagy még annál is gonoszabb lön. A’helyett, hogy a’ külföld virág­­’s gyümölcs-gazdag plántáit bátorságos éghajlatunk ’s termékeny földünkbe mi hoztuk volna be, magunkéit is idegeneknek engedtük által, ’s legkisebb szükségeinkben is külföldre szorulva, nemcsak a’cselekvéstől szoktunk­ el, «le a'bizodalmát is: „ön erőnk ál­tal tehetni valamit és elvesztek. Innen következett a’ külföld remekeinek, mint követni való nagy példányok tisztelése helyett, a’ külföldnek mindenben választás­ nélküli bálványzása , ’s önokozta vaksággal hátat­ forditás mindennek, mi hazai. De hála az égnek, melly valahára felnyitá szemeinket, ’s lát­tató velünk apáink ’s mi magunk hibáit, ez eddig múlt időnk rajza. A’ j­e­l­e­n — szebb ’s virágzóbb jövendő kezdete. A’ nemzet géni­usa — képzelt, látatlan istenség eddig élő ’s ele­venítő valóság alakjában megjelent közöttünk. A’ közlélek felébredt, varázs ereje nyakát szegé ama százfejííhydrának, az önzésnek.

Next