Honművész, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1841-04-08 / 28. szám

ez­u­tán jól kiütött hízelgésből, rá birja a’ királyt, hogy egy más tervet Maria hgnőtől kívánjon. Ez az ajánlatot azon föltét alatt elfogadá, hogy tervének sikerülte esetében a’ nagy szobrot is ő készíthesse. Legott a’ munkához fogta után a’ hgnő elveszté ne­velőnőjét , Mallet asszonyt. Ámbár e’ derék dáma növendéke nagy tulajdonai kifejtésének csak jeles irányt ada, nem tagadhatni mind­­azáltal, hogy pedantság ’s egyes dolgokra kiterjedett felvigyázat, által, mi a’ tüzes szellemmel, mellyet kormányoznia kelle, sehogy meg nem egyezett, a’ hűnő létét felettébb kínossá téve. Mind a’ mellett a’ hgnő, nevezetesen utósó betegségében , olly gyerme­­kileg ápolá őt, miként azt csak anya várhatja leányától. Test­­vérétől­ elválta napfényre hozá a’ hgnő szellemi tehetségeit; ne­velőnője halála szivének még jelesb tulajdonait nyilvánitá. Egész éltében meg nem szűnt e’ veszteségen bánkódni. Valódibb, szivre­­hatóbb fájdalom soha nem létezett, ’s ez dicséret azon személy­nek , ki olly szokatlan helyzetben van , hol misem gyérebb, mint a’ szives vonzódás és hála érzeményei. Szomorúsága legyőzéséül a’ hűnő ismét munkáit vette elő. Igen eredeti művek keletkeztek akkor rajzónja alól; de ezek szerencsétlenségre mind elvesztek. Végre befejezte Arc Johanna nagy ábráját, melly rézmetszvény által megsokasittatván, egész Európában ismeretes. E’ munkához hiány­zott technicai tapasztalása, mit tanítója sem pótolhatott­ ki; mert mint szobrász soha nem dolgozott.A’ Mintája elkészítéséül agyag helyett, mivel könyebben bánhatni, viaszt használt kétszer kellett élőtről kezdenie; harmadszor a’ szobor meghajolt, mivel a’ viasz meglágyult. E’ kellemetlen események, mellyekhez azon nehéz­ség is járult, hogy tökélyes mintái nem voltak, bátorságától nem rezzenték; a’ szobrot bevégzé, melly Versaillesben az újabb szobrok közti elvitázhatlanul a’ legjobb mű, ’s a’ művészet mindennapias ter­mékeitől, mellyekkel körözve van, a’ kinyomat nemességével, az ál­lás egyszerűségével ’s a’jellem csudálatra méltó nőiségével különbö­zik. Az nemcsak talentum bélyegét viseli, hanem azt is, mit műveire csak magas kedély nyomhat. A’ tetszés, mellyben a’szobor része­sült, roppant vala. Valamint sok más, úgy ez alkalommal is hí­zelgések nem hiányzanak; hanem a’ hűnő megveté az aljas töm­jént , mellyet az udvaronczok királygyermekekre mindig pazaran szórnak. Ellenben szendén nyilvánitá örömét a’ fölött, hogy mű­vét a’ nagyközönség csudájá, ’s a’katonák tetszése nem az volt, mi neki legkevésbbé hízelgett. (Vége következik.)

Next