Honművész, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-04-08 / 28. szám
ezután jól kiütött hízelgésből, rá birja a’ királyt, hogy egy más tervet Maria hgnőtől kívánjon. Ez az ajánlatot azon föltét alatt elfogadá, hogy tervének sikerülte esetében a’ nagy szobrot is ő készíthesse. Legott a’ munkához fogta után a’ hgnő elveszté nevelőnőjét , Mallet asszonyt. Ámbár e’ derék dáma növendéke nagy tulajdonai kifejtésének csak jeles irányt ada, nem tagadhatni mindazáltal, hogy pedantság ’s egyes dolgokra kiterjedett felvigyázat, által, mi a’ tüzes szellemmel, mellyet kormányoznia kelle, sehogy meg nem egyezett, a’ hűnő létét felettébb kínossá téve. Mind a’ mellett a’ hgnő, nevezetesen utósó betegségében , olly gyermekileg ápolá őt, miként azt csak anya várhatja leányától. Testvérétől elválta napfényre hozá a’ hgnő szellemi tehetségeit; nevelőnője halála szivének még jelesb tulajdonait nyilvánitá. Egész éltében meg nem szűnt e’ veszteségen bánkódni. Valódibb, szivrehatóbb fájdalom soha nem létezett, ’s ez dicséret azon személynek , ki olly szokatlan helyzetben van , hol misem gyérebb, mint a’ szives vonzódás és hála érzeményei. Szomorúsága legyőzéséül a’ hűnő ismét munkáit vette elő. Igen eredeti művek keletkeztek akkor rajzónja alól; de ezek szerencsétlenségre mind elvesztek. Végre befejezte Arc Johanna nagy ábráját, melly rézmetszvény által megsokasittatván, egész Európában ismeretes. E’ munkához hiányzott technicai tapasztalása, mit tanítója sem pótolhatott ki; mert mint szobrász soha nem dolgozott.A’ Mintája elkészítéséül agyag helyett, mivel könyebben bánhatni, viaszt használt kétszer kellett élőtről kezdenie; harmadszor a’ szobor meghajolt, mivel a’ viasz meglágyult. E’ kellemetlen események, mellyekhez azon nehézség is járult, hogy tökélyes mintái nem voltak, bátorságától nem rezzenték; a’ szobrot bevégzé, melly Versaillesben az újabb szobrok közti elvitázhatlanul a’ legjobb mű, ’s a’ művészet mindennapias termékeitől, mellyekkel körözve van, a’ kinyomat nemességével, az állás egyszerűségével ’s a’jellem csudálatra méltó nőiségével különbözik. Az nemcsak talentum bélyegét viseli, hanem azt is, mit műveire csak magas kedély nyomhat. A’ tetszés, mellyben a’szobor részesült, roppant vala. Valamint sok más, úgy ez alkalommal is hízelgések nem hiányzanak; hanem a’ hűnő megveté az aljas tömjént , mellyet az udvaronczok királygyermekekre mindig pazaran szórnak. Ellenben szendén nyilvánitá örömét a’ fölött, hogy művét a’ nagyközönség csudájá, ’s a’katonák tetszése nem az volt, mi neki legkevésbbé hízelgett. (Vége következik.)