Honvédségi Szemle 1991/1
1991 / 4. szám - HADTÖRTÉNELEM - Kenyeres Dénes: Petőfi Sándor kitüntetése
TATÁRJÁRÁS UTÁN kifosztott, lerombolt ország maradt a tatárok után. Az újabb kutatások azonban az emberveszteséget a korábbi becsléseknél valamivel kevesebbre teszik. Míg régebbi történészeink a lakosság felét vélték áldozatnak, újabban „csak” 15-20 százalékról beszélnek. Ezt azzal támasztják alá, hogy a pusztítás legtovább és legalaposabban a ritkán lakott Alföldet érte, a legsűrűbb népességű Nyugat-Magyarország kevesebbet szenvedett. Az elhurcolt magyarok sorsa szomorú volt. A hosszú úton nagy részük elpusztult, az erős férfiak a mongolok segédcsapataiba kerültek, a tatár hadvezetés pedig előszeretettel áldozta föl ezeket az alakulatokat. Különösen tragikus volt a nők helyzete. A legnehezebb háztartási munkákat bízták rájuk, a férjeiket féltő tatár feleségek elcsúfították őket (például orrukat, fülüket levágták). Sovány vigasz az a feltételezés, miszerint találkozhattak a szintén mongol uralom alá került Volga-menti ősmagyarokkal. A tönkretett országot a magyar szorgalom és munka hamar újjáépítette. De ez már nem a tatárjárás előtti ország volt. Nem tartozik e rövid munka körébe IV. Béla megváltozott politikájának elemzése, mindenesetre a tatárok esetleges újabb támadásától való félelem minden bizonynyal a hadszervezésre és a kővárak építésére is hatással volt. A pusztító vihar levont tanulságai hozzájárultak ahhoz, hogy amikor 1280-ban bekövetkezett egy újabb - összehasonlíthatatlanul gyengébb - mongol támadás, az már nem okozott jelentősebb károkat, az ellenséget hamar visszaverték. KENYERES DÉNES Petőfi Sándor honvéd százados kitüntetése A közvélemény Petőfit szinte csakis költőként ismeri. Verseit mindannyian, prózáját sokunk olvasta. Mint katonával azonban inkább csak a történészek foglalkoznak. Keveset tudunk katonai életéről vagy akár a Bem József tábornok általi kitüntetéséről. Pedig Petőfi Sándorról alkotott képünk nem volna teljes, ha vele, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonájával, nem foglalkoznánk. Petőfit 1848 nyarán a délvidéki harcok kimenetele is foglalkoztatta. A Jellasics tábornok vezette horvát hadak támadása a költőt is megdöbbentette és cselekvésre késztette. Tagja lett 1848 szeptemberében az Egyenlőségi Társulatnak. E társulat nevében proklamációt írt, amelyben a törvényes vívmányok visszavonása, s Jellasics támadása ellen fegyverbe szólítja a nemzetet: „... Föl hát, magyarok, fegyverre! Föl, fegyverre! Teremjen talpon minden ember, kiben még egy cseppecske van abból a vérből, mely nekünk ezer esztendővel ezelőtt e szép hazát szerezte. Nekünk nincs a világon testvér nemzetünk, melytől segítséget kérhetnénk, mely segítséget adna. Egyedül állunk, mint magányos fa a pusztában. Nem támaszkodhatunk, csak az istenre és magunkra, de e