Honvédségi Szemle 1994/2
1994 / 9. szám - KIKÉPZÉS-FELKÉSZÍTÉS - Pintér Iván: Gondolatok a csoportvezetés problémakörére épített vezetési modellről
pusztán annyi korlátozó mechanizmust szükséges beépíteni, amely kockázatmentesen átvezeti a hadsereget egyik állapotából a másikba. Pusztán militarista alapállásból nem tarthatók fenn olyan kötöttségek, amelyek jelentősen túlnőnek a békeviszonyok mindenki által interorientálható alávetettségén, mert anakronisztikussá válnak a szervezetbe integrálódott vagy integrálódni készülő egyének számára. A katonában és a polgárban ez sokkal egyszerűbb módon vetődik fel: vagy menekül a hadseregből (a nagyarányú kiáramlás erre is példa), vagy ódzkodik a hadseregtől. Ez tükröződik a katonai pálya alacsony presztízsértékűségében. A vázolt ellentmondások csak éleződni fognak a jogállamiság által kikényszerített állampolgár-katona megjelenésével. A fejlett országok hadseregei korábban találkoztak ezzel a problémával, így tapasztalataik példaértékűek lehetnek számunkra, ha képesek leszünk szervezeti kultúránk keretei közé helyezni tapasztalataikat. A változás iránya tehát nem lehet más, mint a háborús és a békevezetés különválasztása, a vezetők és beosztottak kapcsolatában az együttműködés megjelenése, a csoportdinamika és szociálpszichológia, a humán tudományok törvényszerűségeinek érvényesülése a kényszerítő hatalomra építő katonai vezetői magatartásnak a rovására. A VEZETÉS „ÚJ FELFOGÁSA” A vezetés „új felfogása” meglehetősen régi alapokon áll. Századunk 20-as éveiben jelent meg az emberi viszonyok human relations (HR) tana, amely az emberi tényezőre építve máig is ható vezetéselméleti irányzat. A csoportdinamika kutatásának a kezdete Lewin, Lippit és White klasszikus kísérletéhez kapcsolódik. A vezetéselméletben korán felismerték, hogy ugyanazon csoport teljesítménye jelentősen függ attól, hogy vezetője hogyan viselkedik, illetve milyen a csoport együttműködése vezetőjével, és a vezető szempontjából rendkívül fontos a csoportban rejlő erők hasznosítása. Immár kutatások sora bizonyítja, hogy a vezetők és a munkacsoportok együttműködése a legérzékletesebb vezetési stílusformáló erő. A legismertebb stílustipológiák is erre a feltételezésre épültek. Blake-Mouton, Fiedler, Handy, Tannembaum és Schmidt, Vroom és Yetton munkássága bizonyítja ennek helytállóságát. A vezetést alapozó tudományok közül a pszichológia a vezetést csoporton belül értelmezi. A csoportdinamika, a csoportokon belüli kommunikáció, a szerepekből adódó befolyásolás azt erősítik meg, hogy az egyoldalú befolyásolás (vezetés) pszichológiailag magyarázhatatlan és értelmezhetetlen. A vezetői és a csoportszerepek azt mutatják, hogy csoporton belül meglehetősen változékony és személyiségekhez kötő tekintély- és hatalomhordozó eloszlási viszonyok uralkodhatnak. A kutatások szerint minél inkább kiszolgáltatott egy munkacsoport, annál zártabb kifelé, aktív a belső munkamegosztás és erős a csoportkohézió, azaz annál erősebb az egyénre gyakorolt hatása, ám ezzel együtt a környezettől történő elzárkózása is. Mindezek alapján adott a következtetés: az egyirányú befolyásolás időleges hatású és tartósan tarthatatlan állapotot jelent. Ez utóbbi értelemben a szaktudományok által bizonyítható módon tudománytalan is. A vezetés „új felfogása" tehát nem jelent mást, mint kitörést a klasszikus katonai vezetésfelfogás egyirányúságából egy szélesebb alapokon nyugvó egymásra hatást feltételező dinamikus felfogás felé. A KATONAI VEZETÉS MODELLJE Minden modell mesterséges konstrukció és meghatározott igényeket szolgál. A katonai vezetés új modelljében megjelenik: ▲ A háborús vezetés mint a honvédelmet szolgáló legmagasabb politikai cél elérését biztosító szaktevékenység, amelynek hatalmi eszköztárát, befolyásolási és szankcionálási lehetőségeit a Honvédelmi Törvény és végrehajtási utasítása tartalmazza.