Honvédségi Szemle 1996/1
1996 / 6. szám - KÖZELKÉPEK - Katonasorsok - Párhuzamos életrajzok (Schubert Katalin)
— Konfliktusok nélkül nincs élet, s azokból nekem is kijutott. Közülük csupán kettőt említek meg. 1953. április 3-án a szovjet mintára előkészített cionista per kiszemelt katonai fővádlottjaként letartóztatták Vértes Imre ezredest, az egykori partizánt, az intézet parancsnokát. A vezetéssel megbízott Kornis Pál és Sallai Elemér e perbe való bevonásuk miatt elbizonytalanodtak. Matúz József politikai helyettes leszerelését kérte, „mert nem vette észre, hogy a parancsnok összeesküvő”. Mint párttitkárt engem bíztak meg a politikai helyettesi teendők ellátásával is. Ennek következtében minden döntésben nem csupán részem volt, hanem az én véleményem vált meghatározóvá. Ez adott alkalmat arra, hogy egy év múlva „diktátorság” vádjával fegyelmi eljárást indítsanak ellenem. Súlyos büntetés várt rám, melyet a VK Politikai Osztály két vezető munkatársának javaslatára gyakorolt önkritikával sikerült elkerülnöm. Dorgálást kaptam és leváltottak a párttitkárságból. Tíz évvel később egy feljelentés alapján a Politikai Főcsoportfőnökség ügyésze „csendőrmentés és okirathamisítás gyanújával” eljárást indított ellenem. Kivizsgálás után a felelősségre vonást visszautalta parancsnoki hatáskörbe. Nagyon súlyos fenyítést kaptam, ami két évig érvényben volt, csupán esedékessé vált alezredesi előléptetésem miatt törölték el. Mind az intézet, mind a pártvezetőség részéről megnyilvánult bizalmatlanság légkörében éltem még hosszú éveken át. A helyzet természetesen megviselt fizikailag és lelkileg egyaránt. Azt azonban rögtön hozzá kell tennem, hogy a megélt konfliktusok sem kutatói munkásságomat, sem eredményeim elismerését, sem pedig hivatali előmenetelemet nem akadályozták. Ezekben az években készültek el máig alapmunkáknak számító tanulmányaim; kaptam többszöri kutatási lehetőséget a szovjet katonai levéltárban; szerepeltem hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon. Tudományos karrieremet beosztott munkatársként kezdtem, s mint a Hadtörténeti Intézet igazgatója, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójának tudományos helyettese fejeztem be. Mindazt, amit 39 esztendei katonai pályafutásom alatt elértem, a hadseregnek köszönhetem. A Magyar Néphadsereg és saját munkahelyem vezetése biztosította számomra a tanulás lehetőségét, a hazai és külföldi kutatást, szereplést, viselve annak tetemes költségeit. Tőlem csupán csak az függött, erőmhöz és képességeimhez mérten élek-e a lehetőségekkel. 1955-ben jelent meg első könyvem Magyarország felszabadításáról, mely alapvetően a sajtóban közölt hadijelentések és tudósítások alapján készült. Apai nagyanyám kezébe véve azt mondta: „ennyi ésszel már tisztességes iparosember is lehettél volna.” Ez a vélemény pályafutásom egész ideje alatt megóvott attól, hogy személyemet és munkásságomat túlértékeljem. Sikerként nem is valamely munkámat említeném. Műveim értékelése a szakma feladata. Kutatásaim során azonban számos egykori vezető személyiséggel kerültem kapcsolatba: Kéri Kálmántól és Kádár Gyulától kezdve Lázár Károlyon át Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszterig és Lakatos Géza egykori miniszterelnökig. Sok segítséget kaptam tőlük azzal, hogy: „veled érdemes beszélgetni, mert te korrekt vitapartner vagy". Úgy vélem, ez egyéni sikerként nyugodtan elkönyvelhető. Egyéni kudarcnak legfőképpen azt tekintem, hogy több tanulmányomat, melyeket eredetileg egy-egy leendő monográfia vázlataként készítettem el, vezetői elfoglaltságaim miatt nem tudtam önálló kötetté fejleszteni.