Honvédségi Szemle 1997/2
1997 / 12. szám - FÓRUM - Egy elfelejtett honvédelmi szervezet (dr. Pataky Iván nyugállományú ezredes)
pásukat Nápoly kikötőjére mérték. A hátország városai célokká váltak. Ezt felismerve a m. kir. honvédelmi miniszter 1917. április havában kiadott rendeletével intézkedett az első magyarországi polgári légoltalmi szervezetek megalakítására. A háború befejezését követően az új fegyvernem — a légierő —, sőt volt ország, ahol már ekkor haderőnem, gyakorlatilag minden hadsereg eszköztárának főszereplőjévé rukkolt előre. Döntő fontosságát a jövő háborújában a legpontosabban az olasz Giulio Douhet tábornok sokat vitatott, de kétségtelenül rendkívül nagy hatást gyakorolt „Légi uralom” (Il dominio dell’ aria”) című 1921-ben megjelent könyvében fogalmazta meg. Miután kifejtette, hogy a hátországban lévő meghatározó fontosságú ipari, közlekedési, politikai célok szétrombolásával, a lakosság erkölcsi erejének megtörésével a háborút rövid idő alatt meg lehet nyerni és nincs szükség az első világháború rettenetes áldozatokat követelő állóháborújára, kitért a lakosság felkészítésének szükségességére is. „... szenvedélyesen síkraszállok a polgári lakosság erkölcsi felvértezése mellett. Olyan szükségszerűség ez — írja —, amelyet én mindenképp erőteljesebben érzek, mint azok, akik úgy képzelik, légvédelemmel csökkenthetik a légitámadások roppant erejét. Aki elkészült a legrosszabbra is, az vértezte fel magát a legjobban. Az ellenkező módszer: veszélyes. Egy, a légvédelem hatékonyságáról meggyőzött lakosság háború esetén a legszörnyűbb helyzetbe sodródhat. Az erkölcsi felvértezésnek természetesen karöltve kell haladnia az anyagi felkészüléssel. E kettő együtt alkotja a passzív légoltalmat...”. Ha nem is minden tételét, ezt feltétlenül igazolták a második világháborús bombázások tapasztalatai. Századunk húszas éveinek végén, illetve a harmincas évek elején Európa-szerte létrehozták az első légoltalmi szervezeteket, mégpedig kettős utat járva. Elsőnek az állami szervezetek alakultak meg a központi, hadifontosságú létesítmények védelmére, ezt követően pedig a társadalmiak a lakosság felkészítésére, önvédelmének szervezésére, irányítására. Néhány országban, mindenekelőtt a korabeli Szovjetunióban, a sorrend fordított volt. Először a lakosságot mozgósították. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy már ezekben az években kidolgozták mindazokat a védelmi elveket, módszereket, amelyek a mai napig a légoltalom, illetve a polgári védelem fő eszköztárát alkotják, kezdve a riasztástól az óvóhelyvédelmen át egészen a kitelepítésig. Ahogy mondani szokták, nincs új a nap alatt! Természetesen mindezek az elvek, módszerek, eszközök napjainkig hatalmas fejlődésen mentek át, mivel a támadó fegyverek, eszközök fejlődése is viharos gyorsaságú volt. Elég a nukleáris fegyverek megjelenésére hivatkoznom. Az előzőekben már jeleztem, mindezek Magyarországon néhány év késéssel kezdődtek meg. Oka közismert. Az 1920. június 4-én a versailles-i Kis-Trianon palotában aláírt békediktátum katonailag teljesen gúzsba kötötte hazánkat. Gazdaságilag tönkretette és politikailag egy, a természetes barátaitól, szövetségeseitől teljesen elszigetelt „karanténba” kényszerítette, öszszes létező szomszédunkkal gondosan megmérgezve országunk körül a levegőt. Még Ausztriával is, korábbi világháborús testvérállamunkkal, Burgenland elcsatolásával és a soproni választásokkal. Egyedül itt érvényesítették — itt sem figyelve a magyar érdekekre — a „wilsoni elvek” sokat hangoztatott nemzetiségi rendezési terveit. Mint a legtöbb európai országban, hazánkban is a hadtudomány figyelt fel először a légoltalomra. Már a húszas években több jelentős tanulmány jelent meg a lakosság védelmének kérdéséről. A társadalmi önszerveződés szükségességét azonban egymástól függetlenül egy napilap és egy repülési szakember vetette fel elsőnek