Honvédségi Szemle 2005/1
2005 / 5. szám - FÓRUM - Ács Tibor: Petőfi Sándor, az önkéntes katona
FÓRUM tán színész lett egy vándortársulatnál. Két évig vándorszínész.” A jeles irodalomtörténész szerint a tehetsége révén, önerejéből érvényesült költő maga emelte ki így az általa tartott legfontosabb életmozzanatokat. „Mai szóval: az önmegvalósítás romantikus változatait. A katonáskodás a napóleoni háborúk lezárása óta ritkább életrajzi mozzanat író életrajzokban (csak Jósika Miklóséban játszik domináns szerepet) - itt hamvába holt kísérlet a világlátásra, amely a grazi helyőrségi kórházban végződött.”„ Miért vállalta önként a közkatonáskodást? Erre a kérdésre a XIX. század közepe óta adott válaszok és érvek, a kortársi visszaemlékezések és feldolgozások az objektivitás mellett sok pontatlan adatot, ellentmondó érvelést és szubjektív elemet is tartalmaznak. Ennek fő oka volt a levéltári kutatás hiánya és a kellő forráskritika elmulasztása, az új kutatási és feldolgozási eredmények figyelmen kívül hagyása. Az ifjú Petrovics Sándor közlegény - Gemeiner Alexander Petrovich - szolgálatát, az 1829 óta ezredtulajdonos, Aloys Gollner von Goldenfels báró altábornagy nevét viselő 48. magyar sorgyalogezredben, számos irodalomtörténész feldolgozta. Közkatonáskodása megrajzolói (például 1962-ben Dienes András, 1973-ban Fekete Sándor) Petőfi írásain és a kortársi visszaemlékezéseken kívül felhasználták Bayer Ferenc „Petőfi katonáskodása” című közleményét, mely a 48. gyalogezred parancsnokságának másolata alapján 1879-ben közreadta a költőre vonatkozó 1839. szeptember 15-i, 1841. január 12-i és március 9-i parancscikkelyeket és katonai törzslapját, valamint a cs. kir. Hadügyminisztérium számviteli osztálya másolata alapján készült felülvizsgálati jegyzéket, Baróti Lajos „Petőfi katonáskodásáról” című közleményét, amelyben a 48. gyalogezred 1839., 1840. és 1841. évi parancskönyveinek Alexander Petroviccsal foglalkozó cikkelyei jelentek meg. A két közlemény egyikében sem találunk levéltári hivatkozási jelzetet és egyik iratot sem adták közre fakszimile kiadásban. Az életrajzírók figyelmét valószínűleg nem kerülte el a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában található négy katonai dokumentum. A gyarapodási napló szerint ezek az iratok e század elején kerültek a Petőfi Társaság anyagába, a katonai törzslap Ferenczi Zoltán gyűjtéséből a cs. kir. 5. hadtestparancsnokság ajándékaként, a költőre vonatkozó 1839. szeptember 15-i, 1841. január 21-i és 24-i napiparancsok pedig ismeretlen adományozótól.10 Az eddig elmondottakból egyértelműen kiderül, hogy a Petőfi katonáskodását fel- idolgozó irodalomtörténészek, a törzslapot és a három napiparancsot kivéve, Á. ж. nem elsődleges forrásokat használtak fel. Noha abszurdnak tűnik a kutatás már számos ilyet produkált joggal foghatja el az embert kétely a közleményekben közreadott adatokkal és a négy irattal kapcsolatban. Ez a kutatói kétely késztetett bennünket arra, hogy levéltári kutatást folytassunk a hazai, a bécsi és zágrábi levéltárakban annak feltárására, hátha őriznek azokban olyan iratokat, amelyek minden kétsé g Petőfi Sándor Összes Művei V. Budapest, 1956. 164., 247-248. o. 7 Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842-1849). Budapest, 1993. 14-15. o. 8 Dienes András: A fiatal katona. Tanulmányok Petőfiről. Bp., 1962. 7-40. o.; Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza 1. A költő gyermek- és ifjúkora. Bp., 1973. 9 Bayer Ferenc: Petőfi katonáskodása. Nyitt levél dr. Meltzl Hugó úrhoz. Koszorú. II. köt. 1879. 272-276. o.; Baróti Lajos: Petőfi katonáskodásáról. Újabb adatok. Irodalomtörténet, 1912. 7-8. füz. 380-384. o. 10 Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattár. Petőfi Sándor katonai törzslapja 1839-41. P. 73. sz.; Petőfi Sándor katonaságára vonatkozó dokumentumok, 1839-1841. P. 74/1-3.