Honvédségi Szemle 2006/2
2006 / 10. szám - FÓRUM - Varga Mihály: Világraszóló diadal 1456-ban
ÚJ HONVÉDSÉGI SZEMLE vezér, más hadi vagy seregvezér áll - Szilágyi Mihály, Kanizsai László, Korogi János, Rozgonyi Rajnáld, Kapisztrán János -, hanem maguk a vitézek (mindegy, hogy katonák, várvédők, keresztesek vagy a várvédelemben részt vett polgári egyének voltak egyébként) is ott vannak. Aki olvasta Darvas könyvét, emlékezhet rá, aki pedig még nem jutott el odáig, itt és most emlékeztetem arra: akkori katonáink (tágabb értelemben a hadviselésben ilyen-olyan módon, minőségben részt vett személyek) a gyilkos, megerőltető ostrom - amelyet több sikeres kitörés tarkított - körülményei közepette nem azon morfondíroztak, lehet-e, szabad-e vért ontani, sőt a legdrágábbat - az életet - feláldozni a haza szabadságáért, hanem tették a dolgukat, s küzdöttek, mint jó hazafikként, honleányokként illik. S ha tudatában voltak is annak - de harcban ki nem számol ilyen eshetőséggel? -, az ostrom közülük bár soknak okozza a végét (az erőfölény, egyúttal a nyers erő a töröké volt; a finesz, a helytállás, a harci szellem - ami az erkölcsi fölényt teremti meg - azonban nem), de tudták azt is, meghozandó áldozatuk (hősi haláluk) nem lesz hiábavaló. S habár csak Dugovics Titusz tette - a várfalra lófarkas zászlót kitűzni akaró török vitézt nem bírván levágni vagy letaszítani, belekapaszkodva a mélybe rántotta, s így meghiúsította, hogy új lendületet kapjon az ostrom vált jelképpé, de abban benne van az ott küzdöttek mindegyikének a hazafisága, helytállása, önfeláldozása is, így azoké is, akik július 14-én a Duna szélességében - parttól partig - felsorakoztatott s láncokkal és kötelekkel egymáshoz erősített, katonákkal jól megrakott török hajósort gályáikkal (nassaui típusú, naszádnak nevezett hajókkal) áttörték, s ha a támadó keresztesek a kaszáikkal nem tudták a törököket a vízbe taszigálni (Hunyadi közben a vele levő katonákkal a hajóhídon pusztította a pogányt), magukat feláldozva a vízbe rántották őket. De azok is ott vannak a jelképben, akik a várba szorulva a védősereg ellátásáról vagy a védmű megrongált részeinek a kijavításáról gondoskodva haltak meg. S végül beletartoznak a jelképbe azok is (keresztesek és katonák vegyesen), akik nemcsak kitörtek a várból, hanem elfoglalták, sőt a törökök ellen fordították a Szávára lejtő dombok oldalában települt török ágyútelepet, közben pedig visszaverték a telep visszavételéért folyó meg-megújuló rohamot, amelyet maga a szultán vezetett (itt és ekkor sebesült meg). Az eddigiek mellett végezetül nézzük meg, mi is volt az, amely X JL miatt 1456-ban eleink vállalták az egyenlőtlen küzdelmet. (Az ostromot bemutató - a HM HÍM szervezete - kiállítás és konferencia révén megszerezhető információkon túl.) I. Mátyás magyar király - a törökverő hős fia - szavait egy 1471-ben rögzített levél így adja vissza: „... nem kívánjuk a háborút, de ha reánk kényszerítik, nem utasíthatjuk vissza; ezt nemzetünk becsülete... követeli meg.” A hősi tettek, amelyekre most, 550 múltán emlékezünk, létrejöttének-születésének okáról pedig Janus Pannonius 1464-ben ezt írta (habár a gondolata évszázadok óta a magyar közgondolkodás eleme volt)... „... Minden férfi dicső, nem múló hírnevet óhajt (így lesz a seb könnyű, kedves a hősi halál...” (Részletek a Saecula.. .-ból). S azért nagy az akkor elért diadal, mert nagy volt maga a tett! VARGA MIHÁLY