Honvédségi Szemle 2007/1

2007 / 3. szám - FÓKUSZBAN - Vincze Lajos: Kezet nyújtani a jövőnek

2 FÓKUSZBAN VINCZE LAJOS Kezet nyújtani a jövőnek M­árcius 15. az 1848-as forradalom óta nem csupán egyike a nemzet ünne­peinek. E napnak meghatározó szerepe volt és van a magyar közgondol­kodásban, a nemzeti identitásban. Március történeti-politikai toposz lett, annak ellenére, hogy időnként tiltották a rá való emlékezést, és annak ellenére, hogy idővel minden rendszer saját politikai legitimációjára igyekezett használni ünneplé­sét. De hasonlóképpen járt el a társadalom is, midőn az éppen regnáló rendszerek el­lenében demonstrálta vele a mindenkoron időszerű szabadságvágyat. Március egyszerre volt és maradt a közpolitika része, s vált ugyanakkor történel­mi szimbólummá. Része lett a magaskultúrának, mindamellett számtalan folk­­lorizálódott formaváltozatban is rögzült emléke. Ismert történelmi terek váltak a ké­sőbbi ünnepségek és szónoklatok felszentelt helyszíneivé, irodalmi, képzőművészeti alkotások, remekművek lettek a jeles napot idézve kitüntetett szabadságmetaforává. Március idusa azonban nem következett volna be az ismert előzmények nélkül. Előkészítette azt az a negyedszázados reformkor, melynek szellemi élharcosai java­részt az önmagát meghaladni hivatott nemességből verbuválódtak. A magyar reform­­ellenzék jól látta, hogy a rendi feudális kötöttségek lebontása elkerülhetetlen, de ez sikeresen csak úgy valósítható meg, ha a társadalom minél szélesebb rétegei kerülnek ki nyertesen. Ezért politikája az érdekegyesítés és jogkiterjesztés elvére épült. Ahogy Kossuth fogalmazott: „Az alkotmányos szabadság ne legyen privilegizált osztályok­nak a nép szolgaságán épülő kiváltsága, hanem az egész magyar népnek közös, osz­tatlan tulajdona. ” A márciusi forradalmat és szabadságharcot ünnepelve sokszor méltatlanul kevés szó esik a szellemi-érzelmi előkészítőkről, akik a nemzeti kultúra, a nemzeti művelő­dés felvirágoztatásán dolgozva az alkotás, a művészetek erejével élesztették a lángot, hogy felemeljék a nemzetet az akkori európaiság színvonalára. Csak neveket említek, s ki-ki idézze fel a ma is csodálatra méltó kultúrtörténeti munkásságukat: Vörösmarty, Bajza, Toldy Ferenc, Kisfaludy, báró Eötvös József Jó­sika Miklós az irodalomban, Erkel, Liszt Ferenc a zenében, Déryné, Laborfalvi Róza a színészetben, Hild József, Pollack Mihály az építészetben, vagy Barabás Miklós, Borsos József a festészetben. 1848-ban a reformkori eszmék folytatói - Kossuth, Széchenyi, Petőfi, Jókai, Arany és a többiek - tudták és tették, hogy nyelv- és valláskülönbség nélkül kell min­den állampolgárt részesíteni a közszabadság áldásaiban. A forradalom és a szabadság­­harc vezető politikusai a népet sorsáról dönteni képes, szabad nemzet polgáraivá emel­ték, akik bátran vállalták az önvédelmi harc terheit is, beálltak honvédnak, ágyút ön­töttek, vérüket ontották, ha kellett. ÚJ HONVÉDSÉGI SZEMLE

Next