Honvédségi Szemle 2019

2019 / 6. szám

140 Fórum Ház 2019/6­­ sen foglalkozott Finta Sándor alkotásával, a szobrász kalandos életével. 1917 novemberében még „csak” 55 hősi halott neve került az emlékműre, és az utolsó háborús év még hátravolt! Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője a program küldetését méltatta, kiemelve a Parlament előtti tér 1944-es arculatának helyreállítását. Egyenként foglalkozott az ott lévő szobrokkal, különösen a konferenciát fémjelző Horvay-féle Kossuth-csoporttal, ismertetve keletkezésének történetét, olyan meglepő adatokkal, mint hogy csak öt szavazaton múlt az ő tervének elfogadása Róna Józsefével szemben. A ruskicai kőből elkészült szoborcsoportot először a Szabadság térre akarták helyezni, csak később döntöttek mai helyszíne mellett. Zaklatott sorsa, dombóvári száműzetése tükrözi az utóbbi évtizedek magyar történelmét, ahogy nincs ez másként a tér többi szobra esetében sem. Az eredeti állapot helyreállítása a szó szoros értelmében „nehéz” feladat, hiszen például Tisza István szobra ezer tonnát nyomott! A pártállami időkben a tér minden szobrát eltávolították, csak Rákóczi maradt a helyén, de jelmondatából az Istenre utaló „cum Deo” felirat kimaradt. Kriston-Vízi József előadását, amely a Ludovika téri Horvay-féle hősi emlékmű 95 évét méltatta, betegsége miatt felolvasták, de a szünetben a résztvevők megkoszorúzták a szobrot. A kecskeméti főmuzeológus Horvay (Hoppl) János életének és munkásságának ismertetése után az 1924. május 25-én, az akkori hősök napjára éppen 95 éve avatott em­lékmű művészi értékeit méltatta. Felirata „a névtelen hősöket” dicsőíti, az avatásra Horthy kormányzó is eljött, az irodalomban is népszerű Pekár Gyula beszélt. A szobrász egyedi megoldásokat alkalmazott, különösen megragadó volt Hungária, az országot és a nemzetet védő hölgyalak allegorikus figurája. Bizonyos párhuzamokat fedezett fel Horvay korábban alkotott törökbecsei emlékművével. A konferencia résztvevői meghatottan tisztelegtek a frissen megkoszorúzott 95 éves szobor és a 75 éve halott Horvay János emléke előtt. Reznák Erzsébet történész (Kossuth Múzeum, Cegléd) a Kossuth-kultusz ceglédi ha­gyományait ismertette, amelyek napjainkban is élnek: a Torinóba látogató egykori százfős küldöttség leszármazottai jelenleg még találkozgatnak. Több emléke van a városban a nagy időknek. Kossuth-szobruk másolata 1928-tól New York városát díszíti, amiben része van az odakerült magyarok adományainak is. Közlekedéstörténeti érdekesség, hogy 1886-ban ceglédiek a kor divatos járművén, a bicikli ősén, a velocipéden látogatták meg az emigráns kormányzót. Ilyen és hasonló „színes üveggyöngyök” élénkítették mondanivalóját, hallgatói nagy örömére. Karácsonyi György, a Debreceni Városvédő Egyesület elnöke, a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) alelnöke egy hányatott sorsú hősi emlékmű példáján szemlél­tette azokat a veszélyeket, amelyeket ezeknek a jobb sorsra érdemes művészi alkotásoknak mostoha történelmünk változásai során ki kellett állniuk. A debreceni 3. honvéd és népfelkelő gyalogezred szoboralakjának néha bizony kiesett a fegyver a kezéből... Márton Ferenc terve Medgyessy ellenében - aki pedig cívis volt - nyerte a pályázatot. Szobra 5 méter magas, ebből 1,8 méter a talapzat (még több volt, de a szobrász az avatás előtt átrakatta). Masszivitása, álló alakja dacára vándorolt: az Egyetem sugárútról a Honvédtemetőbe, majd egy laktanyaudvarra került. Itt most nem is látható a nagyközönség számára. Balassa Zoltán helytörténész a kassai Honvéd-szobor szomorú történetét beszélte el, amely ma már nincs a helyén. A szobrot 1000 koronás pályázaton nyerte Horvay János és Szamovolszky Ödön a legendás 9. veressipkás zászlóaljnak (amelyről megtudhattuk, hogy a híres fejfedőt hu­szárnadrágokból szabták). A szigorú bizottságban Zala György és Benczúr Gyula is ott ültek. A szoborkompozíció egy fiatal honvédet és mögötte - mintegy elődként - egy öreg kurucot ábrázolt. Ez a magyar szimbolika vívta ki az „új urak” ellenszenvét: 1919. március 17-én cseh­szlovák katonák lefejezték és ledöntötték a szobrot, a tüntető magyarokra leadott lövéseik pedig

Next