A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 49. XIII. évfolyam (1981)

TANULMÁNYOK - Bori Imre: Két fejezet egy Jókai-tanulmányból

Közlésre elfogadva: 1981. nov. 10. HUNG. KÖZL. 13. ÉVF. 4. (49.) SZ. 377—390. L. NOVI SAD — ÚJVIDÉK T.!! 1981. DECEMBER ETO: 894. 511—4 TANULMÁMY KÉT FEJEZET EGY JÓKAI—TANULMÁNYBÓL Bori Imre A MAGYAR NYELV, IRODALOM ÉS HUNGAROLÓGIAI KUTATÁSOK INTÉ­ZETE, ÚJVIDÉK Három évtized A kőszívű ember fiai című regényének megírásával Jókai Mór egy pálya­szakaszát zárta le, mint aki tudta, hogy a „nemzeti jelentőségű irány regények" kora elmúlt, hogy többé ilyen típusú művet alkotni nem lehet, s mint tudjuk, Jókai Mór az elkövetkező harminc esztendőben, utolsó pályaszakaszában, ilyet nem is alkotott. Ami 1867-ig még elképzelhető és lehetséges volt, az a kiegyezés után már lehetetlenné vált. A Bach-korszak ugyanis a magyar politikai gondolkodást mintegy konzerválta 1848—1849-es meghatározott­ságában (szabadságharcos öntudatában és a vereség élményében), ilyen módon alkalmas légkört biztosított az olyan átfogó és általános értékű alkotások megírására és befogadására, mint amilyenek Jókainak mindmáig annyira méltányolt „nemzeti" karakterű alkotásai voltak. Az író és közönsége nem kény­szerült a földre szegezni tekintetét, hogy észrevegye az élet mélyében leját­szódó társadalmi-gazdasági folyamatokat. A kiegyezés tulajdonképpen kitolta az életszínpadról a valóságot eltakaró politikai kulisszákat, és az 1870-es évek­ben már látható volt, mi az, ami az előző majd húsz esztendő alatt a mélyben lejátszódott­ a kapitalizálódás. Ezzel pedig együtt járt az az erős társadalmi differenciálódás, amelynek végeredménye a Grünwald Béla emlegette „régi Magyarország" aránylag egyöntetűbb „világának" és „világképének" a meg­semmisülése, a tőkés termelési viszonyok kiépülése. Ilyen módon pedig előtűntek a kapitalizmus előidézte összes tünetek az ember „világhelyzetének" viszonylatában is. Jókai úr s mindinkább „művészi" írói korszaka tehát kézenfekvő módon olyan regényekkel kezdődik, amelyekben a polgárosodás kérdéseivel, a pol­gári létezés lehetőségeivel foglalkozik. Ha A kőszívű ember fiai az optimista jóslattal zárult, hogy „minden emelkedik az ég felé: házak, népek, szellemek", akkor az 1870-es évek első Jókai-regényeiben a „polgárrá lenni" gondolata kap művészi formát a múlt­ jelen-jövendő távlatainak felrajzolásával. Sajátos és jellegzetes trilógiával kell szembenéznünk, amikor Az arany ember (1872), a Fekete gyémántok (1870) és A jövő század regénye (1872— 1874) című műveit vizsgáljuk, méghozzá arról sem feledkezve meg, hogy előbb készült el a Fekete gyémántok, majd egymás után a másik kettő, a múltat és a jövőt idéző. Nem véletlen, hogy A jövő század regényének első számú epilógusa (Te Deum laudamus!) azzal zárul, hogy a trónörökös tanulja, „hogyan kell polgárnak

Next