Hunnia, 1996 (74-85. szám)
1996 / 76. szám - zalai Szalay László: Czirok betyárt űz - Ballada
HUNNIA Czirok betyárt űz... Ott iszogattak a vásárálláson a Darányi-kocsmában, hol is a majsai országút betorkoll Halasra, nagy erejű Czirok hadnagy, meg még alája tartozó négy próbált pandúrja... Azok vélekedtek, merre lenne hasznosabb pusztázni: a balotai Saskeverő, a zsanai Koplaló vagy a kötönybodoglári Kukoricahegy irányába?... Az történt ugyanis, hogy a balota-zsana-kötöny-bodogár-pusztai gazdák vérét már annyira szívta bizonyos Csehó Pista nevezetű betyár meg a bandája, hogy az elkeseredett gazdák 1000 pengő forint jutalmat hánytak össze annak, aki Csehó Pistát élen vagy holtan megkeríti... Forrott bennük, mint most, a keserűség... Mert soknak a barmát tövestől elhajtották... Sokaknak még az ősi tajtékpipáját is kivették a szájából... Azonkívül meg rendszeresen is sarcolták őket, évi pénzadót vetve ki rájuk, amit be is hajtottak irgalom nélkül... Ennek a betyáradónak bugacs adó, másképp szegénylegény szánás volt a neve és csak 1848-ban szüntették meg a nemzetőrök... Az öt pandúrló ott rágta a zablát, korláthoz kötve a csárda előtt... Türelmetlenül kaparva a földet... Bent meg a pandúrok boroskancsókba nézdelve, ülték a tanácsot, hogy merre induljanak?... Rémisztő erejű embert volt a pandúrok hadnagya, Nagy Czirok!... Egyszer ahogy Mérges-pusztán, a Kőkúti csárdában italozik, csak beállít ám a csárda szobájába a kígyósi juhász-számadó - szamáron... Elszomorodik ezen a pandúrok hadnagya, de nagyon: - Hé, te juhász, micsoda orcátlan viselkedés már ez, hogy te meg szamár hátán jössz be az ajtón?... A juhásznak még neki állt följebb... Mire odajárult hozzá Czirok, lemarkolta a csacsijáról, csak úgy félkézzel, aztán kihajította a nyakánál fogva, mint a repedt borosüveget... Ami még csak megjárta volna, de azután fölkapta a szamarat is és azt is kivetette a juhász után, heti eleségestül... Máskor meg az Aligvárdi csárdában csillapítgatta szomját, mikor valami nagy, végig üres ember megsértette... Fölemelkedett Czirok, hogy nyomban agyoncsapja, de az meg futásra vette a dolgot... A Czirok meg utána, de a nagy, végig üres ember jobban tudott szaladni, mint ő, sőt közbe még visszaforogva, folyton szóbeli bántását is szolgálta Cziroknak... De ment is utána Czirok, mint a bőszült bika, egészen a félegyházi szőlőkig... Vagyis hogy negyven kilométert szaladt a nyakigláb után, aki úgy elinúlt ez alkalommal, hogy soha többé nem mutatkozott, bár odavalósi volt, Halasra!... Ilyenforma ember volt Czirok, aki előtt senki se tudott, rendbontó, megállni, s aki talán még ma is élne, ha az nem történik vele, hogy egy menyegzőn, huszonnégy órás tánc után, megszakadva, holtan nem esik össze... * Italoztak hát a pandúrok, s ahogy pergett az idő, egyszer csak kocsizörgés hallatszott az utcáról... - Nagy Czirok öcsém! - harsogta a lovak farától Gál István, - most gyűlök a balotai tanyámról!... A Falka fogyasztó csárdánál ott mulat ám Csehó Pista az egyik cimborájával!... A Falka fogyasztó csárda onnét nyerte büszke nevezetét, hogy annak az udvarán éjjel-nappal egy menykő nagy bogrács Totyogott lopott birkák ingyen húsával... Csak a borért fizetett a vendég... Nosza fölpattant ám a hadnagy meg a négy pandúr a híradásra, nem szakasztottak érkezést még a Szent János-áldomásra se!... Csak nekiszaladtak az öt nyerges lónak, fölkuporodtak rájuk, azzal hajrá!... Hogy az ördögbe ne!... Ezer pengő a Csehó Pista bőre!... Vagyis egy tízholdas tanya!... Kuház ára Halason!... Röpültek is a csikók, megnyúltak, akár az agarak! Mintha ők is mutyiztak volna a várandós ezer pengőn!... Dombra föl, völgybe le... Mint a suhanás... Elöl Nagy Czirok, a vezér, utána meg ki hogy győzte szusszal, libasorban a többi... A Kolozsváry Sándor meg a Bibó György tanyájából álmélkodva nézték a népek... Soknak még a pipa is kialudt a szájában... Mikor a Berkes meg a Zseny Ferenc-féle birtokot is megszaladták, fölbukkant a domboldali fák közt a Falkafogyasztó csárda nyalka kéménye...Széledj!... A pandúrok elkezdtek széledni, hogy körülkapják a csárdát... De Csehó Pista se aludt ám!... Se a társa... Messziről megpillantották a kopókat, nyeregbe kaptak, aztán iszkik!... Délkeletnek vették a toronyirányt és a Darányi Mihály birtokán keresztül belenyargaltak puszta Eresztőbe... A pandúrok meg utánok, mint az eszeveszett... Kis fertályóra alatt végigszaladták puszta Eresztőt, aztán elhagyva a Vida-, majd meg a Vincze-tanyát, Tölgyesen át megérkeztek a mérgesi erdőbe... Itt se volt maradásuk... Az öt pandúr kihajszolta őket, mint a nyulat a serevényekből, mire mint a bizgatott vadludak, fölcsaptak északkeletnek a Zseny