Hunyad Megyei Hírlap, 1990. (1. évfolyam, 1-30. szám)

1990-02-09 / 1. szám

TANÜGY OKTATÁS - NYELVMŰVELÉS „AT­ ISKOLÁK FÖLÖTTÉBB SZÜKSÉGES VOLTÁRÓL" (APÁCZAI CSERE JÁNOS) A dévai középfokú magyar nyelvű oktatás múltjáról és jelenéről Megszólalt a telefon. Messziről jön a hang. Lassan kitisztul a vonal.­­Volt tanítványom hív, aki 31 éve érettségizett itt, Déván a Petőfi Sán­dor középiskolában. Többek között arról is kérdez, lesznek-e teljes lét­számú osztályok a líceum magyar tagozatán (t.i. a jelenlegi tanévig csak fél osztályok működtek egy román osztály keretében). Ezt a kér­dést mások is feltették az elmúlt hetekben. Mit felelhettem, hiszen én is ezt kérdezem volt kortársaimtól. Szerintem, természetesen lesz, lesznek, ha a tanulni vágyó ifjak és szüleik erre igényüket határozottan kinyilvánítják ! így volt ez az 1952-es tanévben is, amikor megalakult a dévai Ma­gyar Vegyes Középiskola az Au­gusztus 23 utca 116 szám alatti épü­­­letecskékben, vagy a múlt század második felében . 1869-ben megin­dul a tanítás a helyi tanítóképzőben, két év múlva pedig a Reál gimná­ziumban. Ha még régebbre tekintünk vissza, volt egy másik próbálkozás is, bár a kezdeményező akkor a vár kapitá­nya, Geszthy Ferenc volt. Érezvén halála óráját 1593. VI. 11-én tulaj­don kezével írt végrendeltében ez áll : „...a plébános házát kőből meg­építtetni rendelvén, valamint egy hosszú keskeny házat, közönséges tanuló háznak egy kisebb házat az iskola mesternek, négy kamrácskát diákoknak" rendelt építtetni. Ezt végre is hajtották körülbelül a kö­vetkező század elején, így alakult meg akkor egy gymnasium hat osz­tállyal, melynek két felső osztálya is volt: a „sintaxis meg a poesis" (mai fogalmaink szerint ez a középisko­lának felelne meg). Azonban egy fiskális félreértés következtében az oktatás 1774. III. 19-én megszűnt egy időre, később elemi szintű iskolává süllyedt. Az iskolát sokszor említik ezzel a két szóval : Alma Mater. Mit je­lent ? Az „alma" melléknév jelenté­se : tápláló, éltető, minden jóval teljes. A „Mater" szó fordítása : a­­nya. Tehát: tápláló, éltető anya. Egy-egy híres iskola szellemi je­lentése sokszor összefonódik a róla kialakult képpel vagyis az épülettel. A mi dévai kulturális életünkben ez nem így alakult, mert az „alma mater" mint épület, hol itt volt, hol ott, de létezett egy erő, egy közös­ség, amely évtizedek óta éltető, tápláló anyja volt a tudásra szom­jazó ifjaknak. Mint már említettem, 1871. okt. 4-­­én kezdetét vette a tanítás a dévai Reál gimnáziumban. Első évben 23 növendékkel az akkori venecziai utca 247 szám alatt (később Bethlen, most Eminescu utca 17 szám) meg­vásárolt és átalakított Csikós féle bérházban. Hamarosan szűknek bi­zonyult az épület, sok-sok utána­járás révén sikerült megvenni a Fő­utca 36 és 37 számú telket, amelyen felépült Weber Antal építész tervei­­alapján az új épület (a mai Decebal líceum épülete)­­ 1887 tavaszától 1888 október 24-ig épült. Később a főépület kibővül a tornateremmel (1894) és az internátus épületével (1889). Az iskola neve 1876-tól már Felső Reál Gimnázium, de csak ez az új épület azonosul a köztudatban a „reál-"lal. Az első érettségizők 1880-ban tí­zen vannak. Az évek folyamán 48 évfolyam végez, ez 662 rendes és 80 magán tanuló érettségizettet je­lent 1919 március 5-ig, mikor is az épületet és az oktatást átveszi a ro­mán állam. Ezzel egy időre megszűnik a ma­gyar nyelvű középfokú tanítás e városban. A második világháború után egyre inkább megnyilvánul az igény az anyanyelvű oktatás iránt. Hétosz­tályos iskola volt, de nem mindenki engedhette meg magának, hogy más megyékben működő líceumokba já­rassa gyermekét. A szülők össze­állnak, nemcsak a dévaiak, és kér­vényezik az akkori hatóságoktól egy középiskolai osztály engedélye­zését. Még élnek többen a kérvé­nyezők közül: áldozatos, állhatatos munkájuknak köszönhetően mega­lakul 1952—53-as tanévvel a dévai tíz osztályos Magyar Vegyes Közép­iskola az Augusztus 23 utca 116 szám alatt. Az első középiskolai osztály 40 növedéke közül 1955-ben 32-en érettségiznek. Ettől kezdve folyamatos az anyanyelvű közép­szintű tanítás a városban, bár az is­kola neve, profilja, épülete gyakran változik. Az 1930—61-es tanévtől kezdő­dően felső utasításra megszűnik a fent említet iskola, amely 1958-tól a Petőfi Sándor középiskola nevet viseli, mint önálló egység és mint magyar tagozat kerül a Decebal el­méleti líceumba 1970-ig. A követ­kező tanév már a város Dacia ne­gyedében épült új iskolában kezdő­dik el 2-es számú elméleti líceum néven, de továbbra is tagozat marad. 1975-ben újra költözik az Augusz­tus 23 utca 116 szám alá, de egy­ másik új épületébe. Ez sem tart so­káig, mert a tanügyi átrendezéssel az iskola ipari líceummá alakul au­­tó-elektro-mechanika profillal. Eb­ben azonban nincs keret a magyar tagozat számára. Úgy néz ki, hogy mindenki megfeledkezett rólunk. Ekkor a helyi szervek segítségével helyet szorítanak és azóta is az É­­pítészeti Ipari Líceum az otthona a magyar nyelvű középfokú oktatás­nak. Az első érettségizőktől számítva : 1955-től 1989-ig 888-an végeztek 32 osztályban. 1958-ban és 1968-ban nem volt érettségi vizsga országos szinten. A volt diákok hűségesen járnak az érettségi találkozókra, így a 23 tízéves találkozó adatai (650 sze­mélyre vonatkozik) szerint nyilván­tartásunk van a tovább tanulásról, az életben végzett munkájukról, si­kereikről és kudarcaikról is. A 49 tanári, 42 mérnöki, 13 közgazdászi, 10 orvosi diploma arról tanúskodik, hogy az itt végzettek jó alappal in­dultak. Számon tartunk ezenkívül jogászokat, papokat, agronómusokat, állatorvosokat is. Nem feledkezhe­tünk meg a nagytöbbségről , az al­­mérn­ökökről, technikusokról, taní­tókról, aszisztensekről, mesterekről sem. Bárhol is élnek a nagy hazá­ban vagy széles e világon, a hozzánk érkezett hírek arról tanúskodnak, hogy tudnak dolgozni sikeresen, be­csületesen, annak dacára, hogy ilyen hányatott „alma mater“-ü­k volt. Visszatérve az elején feltett kér­désre : mi lesz ?, hogyan tovább ? — azt felelem : térjetek vissza a csonka osztályokba és a tanerők, szülők, tanulók együttes akarásával valósítsatok meg egy épü­letileg is erős, egységes ALMA MATER-t a­­nyanyelveteken ! SZATU­MÁRY RÓZSA nyugalmazott tanár A dévai Petőfi Sándor középiskola régi épülete. NÖVEKVŐ BIZALOMMAL tekintetünk a magyar tannyelvű csoportok és osztályok működésének folyamataira, amelyek a közeljövőben az anyanyelvű iskola­hálózatunk alapjait képezik. Az átiratkozási lehetőség biztosítja az anyanyelvén tanulni akaró gyerekek átcsoportosítását ,a szülők kérvénye alapjain a jelenlegi tannyelvű osztályokba, vagy azoknak jövőbeli létrehozását. Örömmel újságoljuk, hogy a fentiek értelmében sikerült a dévai 4-es számú ipari líceumban teljes létszámú IX-dik osztályt létrehozni, va­lamint a 6-os számú óvodában 2 magyar nyelvű csoportot beindítani. Kérjük a magyar nemzetiségű szülőket, támogassák ezt a folyamatot, irányítsák bizalommal gyermekeiket a magyar nyelvű óvodai csoportok­ba, ugyanakkor általános és középiskolába, mivel csak így tudjuk meg­teremteni a feltételét a nemzeti kultúránk, anyanyelvünk megőrzésére. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség oktatási és kulturális bizottságának dévai csoportja Anyanyelvünk megőrzése Anyanyelvünk megőrzése és ápo­lása személyes ügyként is érint és érdekel. A romániai magyar nyelv­­művelés nemcsak egy nemzetiség belső ügye, hanem az egész ország haladása, a testvériség elmélyítése szempontjából elmaradhatatlan te­vékenység. A féltve őrzött és ápolt anyanyel­vünk napjainkban fellélegzik. Tő­lünk függ szabad lélegzése, ápolá­sa, virágzása. Ez az egyetlen kincs amely bármikor a sajátunk, amely örökéletű, amely magában hordozza előző nemzedékek életét, szépség­­vágyát, alkotó kedvét. Nem kell sem nyelvésznek, sem pedagógusnak lennünk ahhoz, hogy felelősségtudatunk legyen anyanyel­vünk iránt, hogy felismerjük a csa­lád nélkülözhetetlen szerepét az a­­nyanyelvi művelésben. A nevelés­sel kialakítjuk gyermekeinkben az anyanyelv használata iránti igényt is. A családnak kell tudato­sítania gyermekével a nyelvi kö­­zösségélményt, az egy nyelvhez és az egy műveltséghez való tartozás társadalmi élményét. A gyermek abban a nyelvben él otthon, ame­lyen először nevezik meg számára a dolgokat, és hogy más nyelven is fölfoghassa őket, anyanyelvűben otthonosnak kell lennie. Az anya­­nyelv társadalmisága etnikai közös­séghez való tartozást fejez ki, annak szellemi műveltségét, történelmi ha­gyományait hordozza, s így a nem­zeti vagy nemzetiségi hovatartozás tudatosításának eszköze. Ilyen gondolatok után nyilvánva­ló a szülőkhöz intézett felszólítá­som : felelősök vagytok gyermekei­­tek tudatformálásában, anyanyel­vünk megőrzésében, mert : „...lo­bogsz még,/ szét-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat/ kígyóként a ta­laj szintjén irámítva-sziszegvén/ né­ha a kíntól,/ többször a béna dühtől, megalázott". (Illyés Gyula : Ko­szorú). GÁSPÁR ILDIKÓ Aggodalommal fogadtuk a Pálfalvy Attila rövid tanügyminiszter-helyettesi pályafutásának értelmetlen lezárulását. Hogyan tovább ? Számíth­atunk-e a ki­nevezett Demény Lajos ugyanolyan len­dületes tevékenységére mint amilyet előd­je bizonyított eddig ? A kérdésfeltevés és az aggódás egyaránt jogos. Szórványvidékünk anyanyelvű oktatása nehezen bontakozik ki. Megértésre, kitartásra és végre egy ő­­szinte állásfoglalásra van szükségünk ah­hoz, hogy a Hunyad megyei magyar nyel­vű oktatás új időkben a régi értékek szel­lemében igaz útra térjen .

Next