Huszadik század, 1905
1. szám - I. Önálló czikkek - Kúnfi Zsigmond: Jókai
38 Kunfi Zsigmond súlyozni, hogy felismerjük, mennyire fontos összetevő erő valamely társadalom életének megnyilatkozásaiban valamely nagy író, minő suggestiv hatásnak felidézője munkássága s mennyire megzavarja — egy-egy osztály javára — a társadalmi erők egyensúlyát az, ha törekvései egy nagy költői géniusz erejében, bizonyos tekintetben, erő-multiplicátort kapnak; hogy eltűnt, megvalósult vagy csődöt mondott eszmék miképen nyernek új erőt és hatékonyságot a költői világban való törekvésük révén s várják az alkalmat, hogy onnan ismét a reális életbe beléphessenek, hogy miképen altatják el az elégedetlenséget és osztálytudatot az egyik félben s erősítik meg a másikban. De természetesen eme szempontra ügyelve, sohasem szabad azért szem elől téveszteni, hogy a gyönyörűségnek önmagában — a valóságra való minden vonatkozás nélkül is — milyen nevelő és etnizáló ereje van és nem szabad ama korát éri gondolkodásmód szerint ítélni meg a művészet jelenségeit, amelyet Varlyle méltán nevezett az ehető és nem ehető kategóriái szerint igazodó disznófilozófiának. Ami ma eretnekség, az holnap orthodox hitelv s igy az idő távlatába beállitva Jókait, a haladás ügyének szolgálatában látjuk elindulni; nemcsak »A magyar nábob* költője volt az ősz mesekirály, hanem ifjúságában a radikális demokráczia harczosa is, a melynek eszményeit és eszméit, ha élte folyamán el is távolodott tőlük, meg meg sem tagadta soha. S ha az az osztály, amelynek erényeit festette, történetét megrajzolta, a viszonyok alakulásához mérten ama megváltozott helyet foglalná el a magyarság küzdelmeiben, amelyet Jókai a maga idejében elfoglalt: sokkal kevesebb okunk volna csüggedten nézni a jövőbe. De egyébként is, mi mindannyian nem azért a harczban való részvételért vagyunk Jókai adósai és jobbágyai — hiszen minden harcz disszonancziákat kelt — hanem azért, amit teremtett; a valódi, természeti eredetű világ mellé alkotott másik világért, a melynek emberi, helyesebben Jókaii eredete van, s azért a gyönyörűségért, a mely bennünk e világ közvetlen és a gyakorlati világ követelményeitől meg nem zavart szemlélése nyomán keletkezett. A világ szó nem csak metafora itt. Jókai egy egészen különös világot teremtett és nincsen az a jules-vernei utazó, aki eme világ körüli lelki utazást nyolcvan nap alatt bevégezné. De ennek a világnak és teremtőjének néhány felötlő sajátságát már rövidebb kirándulás után is megismerhetni. Ilyen úti jegyzeteket adok én itt: töredékesek és