Századunk, 1931
Cikkek, tanulmányok - Görög Imre: Mahatma Gandhi
Mahatma Gandhi dúli menedéket a Mammon uralma ellen, amely kiragadja a tömegeket ősi otthonukból, elszakítja a természettől és gyökerüket tépve, városokba, gyári kaszárnyákba dobja, összekavarja és az arany, a vas, a szén és az olaj rabszolgáivá teszi. Még régi angol híve, Andrews is megtámadta a Mahatmát, mikor, mint egy új Savonarola, elégettette az idegen selymeket Bombay főterén. Hát hiszen jól tudjuk: semmiféle új «indiai fal» semmiféle politikaiés gazdasági nacionalizmus sem fogja huzamosan feltartóztatni a nyugati technika diadalútját Hindosztán és Dekkán belsejébe. Repülőgépek és Zeppelinek motorai búgnak a dzsungelek fölött és kilowattórák milliárdjait fogja termelni a szent Gangesz. De azért végzetes elfogultság és vakság volna észre nem venni a kézirokka és a szabad sótermelés mozgalmának mély logikáját és gyakorlati jelentőségét. Nem — Mahatma Gandhi nem Savonarola, nem fanatikus szerzetes. Sokkal inkább rokona azoknak a nagy hittérítőknek, akik éppen olyan jól ismerték az élet materiális föltételeit, mint az emberi élet szerkezetét. «Amíg az emberek éhen pusztulnak körülöttem, — mondja az egyikcikkében — addig más dolgom nem lehet, mint hogy enni adjak az éhezőknek ... Éhező népnek Isten is csak egy alakban jelenhetik meg: a munka alakjában, amely táplálékot ad. A kézirokka az életet jelenti ,a haldokló milliói számára... A költő az égi madárról énekel, aki hajnalban dicsérő dalát zengi és felszárnyal a magasba. Ám annak a madárnak megvolt az eledele és vére megújult az éjszakai nyugalomban. De én láttam olyan madarat, amelyik erő hijján még szárnyát se tudta mozgatni. És az embermadár az indiai ég alatt gyengébben kel fel, mint ahogy lepihent... Az ember milliói számára az élet örökös virrasztás, vagy örökös letargia. .. De mért dolgoztam én, mért forgassam én a rokkát, akinek van mit ennem? Mert azt fogyasztom, ami nem illet meg, mert polgártársaim kizsákmányolásából élek. Kisérjétek csak nyomon a pénzdarab útját, míg a zsebetekbe kerül és meglátjátok, hogy igazat beszélek-e?» Semmiféle történeti materialista se fejezhette volna ki élesebben ezt a gondolatot. Mért zárkózik el mégis a gazdagságnak az elől a bőségszaruja elől, amit a nyugati technika rejt magában? Mit hozna ma Indiának a modern ipari termelés, ha a nyugati kapitalizmus vezeti be? Amit Angliának hozott a múlt század negyvenes éveiben a chartista mozgalom idején, a Dickens-i dologházak korában. És amit Kínának hozott a szemünk láttára — gazdasági és lelki anarchiát egy vagy több nemzedéken át. De még súlyosabbat, mint akár Európában az ipari forradalom kezdetén, akár Kínában, mert a lakosság temperamentuma, megszokása még sokkal messzebb esik a mechanizált ipar követeléseitől. És mit érne el Indiában egy forradalmi diktatúra, a termelésnek az a brutális, de tervszerű átalakítása, amelyet a Szovjet visz végbe? Ha a győztes vörös csapatok levonulnának az Indus völgyén és megszállnák a nagy félszigetet Kasmírtól Ceylonig és a nyeregbe segített hindu kommunista párt utánozná az északi testvér módszereit, szembekerülne ennek a háromszázmilliós tömegnek olyan fokú passzív rezisztenciájával, hogy ellene alighanem tehetetlennek bizonyulna a G. P. U. minden gépfegyverosztaga. Az erőszak, amely nem megnyeri, hanem leigázza az embert, csak külső magatartást, cselekvést tud kikényszeríteni. Ha jószándékkal teszi, mint a verést alkalmazó nevelő és mint a népboldogító diktatúra, abban bízik, hogy a kikényszerített külső magatartás nyomán a leigázott akarat hozzáalkalmazkodik igazi érdekéhez, amelyet szabadon fölismerni nem tudott. De az erőszak még a külső magatartást is csak akkor érheti el, ha olyanokkal áll szemben, akik szívósan akarják az életet, akik erőfeszítésre hajlandók azért, hogy megtartsák, megszerezzék az élet javait. A hindu tömegek nyolcvan