Századunk, 1935
Könyvismertetések és bírálatok - Kornis Gyula: Apponyi világnézete. (Berczel Aladár)
Könyvismertetések és bírálatok szik a jelenségkörnek pusztán fenomenológiai jellemzésével és nem törekszik lélektani megértésre. Mint pszichológus a hagyományok egy részében beteges rögeszméket és kényszerképzeteket látna, melyekből a népek csak sok szenvedés és véráldozat árán fognak kigyógyulni. Elemzései is akárhányszor felszínesek, továbbá nem veszi figyelembe más szerzőknek e körbe vágó kutatásait, úgyhogy munkája zseniális dilettáns alkotásának látszik. Bár, mint mondtuk, nagy érdeme, hogy kimutatja a hagyomány eddig nem eléggé méltatott szociológiai jelentőségét, viszont az újítók túlzásába esik, mikor mindent ebből az egy elvből iparkodik levezetni, lebecsülve a faji, földrajzi és klimatikus tényezők szerepét, így következtetései akárhányszor erőszakoltaknak látszanak. Már az ó és új hagyományokra vonatkozó alaphipotézise sem eléggé indokolt ahhoz, hogy egész történelmi rendszert lehessen rája építeni. A masinizmusnak, ahogy a szerző a kapitalista indusztrializmust nevezi, csak az árnyoldalait veszi észre, nem tárgyilagos bírálója ennek a társadalmi létformának. Nem szabad azonban úttörő munkára túl szigorú mértéket alkalmaznunk. Annyi bizonyos, hogy aki a társadalmi jelenségek elfogulatlan megismerésére és megértésére törekszik, az nem hagyhatja figyelmen kívül Amann érdemes munkáját. Fenyvesi Andor: Apponyi világnézete Kornis Gyula: Apponyi világnézete. Franklin-társulat, Bp. 1935. 118 p. A mult század végénektudományos közvéleményei előtt még tautológiaszámba ment volna, ha valaki — mint most Kornis — a többi attitűdtől elkülönítve vette volna elemzés alá a megrajzolandó egyéniség »filozófiai« világnézetét. Kornis, mindvégig finom esszé-stílusban tartott tanulmányában Apponyi filozófiai világnézetét általában az idealizmusban találja meg, ennek legvégső forrását pedig Apponyi mély »vallásos hitében« véli felfedezni. Ez a következtetés helyes lehet, amíg csupán az u. n. metafizikai idealizmusról van szó, fogyatékosnak érezzük azonban a magyarázatot akkor, ha az idealizmusnak ismeretelméleti oldalát is nézzük. Ennél a pontnál Kornis, a filozófia egyetemi tanára, nem disztingvál, az »ideálizmusnak« filozófiai bifurkációját nem viszi keresztül, holott az u. n. idealizmusnak ismeretelméleti tartalmát kizárólag vallásos hitre visszavezetni még formailag sem lehet. A későbbi fejezetekben már elkanyarodik az általános világnézet szempontjából való tárgyalástól is s azt néhol legfeljebb laza keretnek hagyva meg, nagy részletességgel foglalkozik Apponyi »politikai« világfelfogásával. Ezt szintetikusan a liberálizmusban jelöli meg. És itt van a tanulmány alapvető tévedése. Apponyi politikai pályafutásában kétségtelenül lehet egy vékony liberális árnyalatot, a mentalemberli értelemben vett liberális politika vérszegény másolatát, egy majdnem kizárólag elméleti síkon mozgó »jogállam-eszmény«-t felfedezni, azonban még ez is csak ritka időközökben ütközik ki nála. Mert vájjon lehet-e még ilyen értelemben is egyenletesen liberálisnak tekinteni azt a politikai utat, amelynek kiemelkedő pontjai voltak: a nemzetiségekkel szemben való magatartás, — (ezen a téren az »állami egység« indokát olyankor is használta és hangoztatta, amikor arra még az ő szempontjából sem volt szükség) — a nemzetiségi iskolák felállítására vonatkozó törvény megalkotása és végrehajtása; változó álláspontja a 90-es évek egyházpolitikai törvényjavaslataival szemben: előbb pártolta, később azonban nemcsak cserbenhagyta őket, de éles küzdelmet folytatott ellenük; az 1914-es hadüzenetkor elhangzott és soha meg nem cáfolt örömteli »végre« felkiáltás, stb. Hogy ez az el nem kendőzött valóság, azt i a legilletékesebb forrásból tudhatjuk meg: magától l Apponyitól. Kornis