Ifjú Erdély, 1929. szeptember - 1930. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)

1929-09-01 / 1-2. szám

2________ - - Ifjú Erdély____________1929. szeptember—október. 1 * ■ . I­ tala mellett és írt, írt. Tele írta havonta háromszor a „Cimbora“-t s küldte a Ma­gyarországtól elszakadt területek minden zugába. Meg nem szűnő munkával utolsó percéig gyönyörködtetve tanította, veszélyben levő gyermekeinket magyarul. Sokszor ült fel döcögő székely szekérre, rázós autóbuszra, vonatra, hogy egy-egy faluban, városban mesét mondhasson kis magyar unokáinak. Ő már fent van az örök békesség honában, e földön már tollat nem fog a kezébe, többet nem ülünk le melléje, hogy szelíden mesét mondjon vagy munkánk­hoz tanácsokat adjon és mégis nagyon sok mondanivalója van hozzád magyar ifjú­ság. Magyar kincset, magyar lelket, magyar nyelvet akar adni mai szegénységedbe. Minden magyar fiúnak és leánynak el kell olvasnia „Hazánk története“, „Nagy ma­gyarok élete“, „Magyar mese és monda világ“ című munkáit. Iskolai s falusi könyv­tárakban pár évvel ezelőtt, ezek mellett meg voltak a „Kis Könyvtár“ című sorozat­ban s más helyen megjelent ifjúsági munkái. Aki hozzá juthat olvassa el „Székely Tündérország“ című székely népmese és ballada gyűjteményét is. Ifjúsági könyvtá­raknak, magyar családoknak meg kell, hogy legyen Benedek Elek könyve! Mikor utoljára találkoztam vele, mint az „Ifjú Erdély“ emberével is beszélt. Elválásunkkor szelíd tekintetéből egy komoly követelményt olvastam ki. Kezet fogtunk. Ilyen magyar kézfogásra életemben még csak egyre emlékszem. Úgy éreztem, az a kézfogás az „Ifjú Erdélyének is szólt. Fogadjuk meg, hogy el nem hagyjuk, meg­őrizzük, a magyar gyermekeknek tovább adjuk azt, amiért ő olyan önfeláldozóan harcolt: a magyar nyelvet. Borbáth Dániel, ŐSZ JÖTTE ELÉ. Már nemsokára ősz lesz. Pent­, felhő, lent, avar — Tarlókon égetett gaz, Melynek rossz füstje mar, Köd, s fagy, mitől a kedv is Oly ködös és fanyar. A fecskék is ma­holnap Elszállnak sorra mind, S velük sok nyári álmunk, Mihaszna vágyaink — Mint annyi lila léggömb, Mely tűnve tovaring. S amíg a gyér berekben Gond gomolyog körül, Elrémülök, ha minden Nyár, élet itt kihűl, S ránk vissza nem tekint, csak A halottszemü ur . . . De most egyszerre — mintha Vak mélységbe zuhant Hall fentről biztató szót: Várj, nem pusztulsz alant! — Telém is bátorítva Csendül egy drága hang: — Az ősz miatt ne csüggedj! Most mindent elvehet, De ínségedben is még Egy megmarad neked / És ez az egy: az ének Fölemel tégedet! Az ének árvaságot Megosztó társaság. Talizmán sebek ellen — Télben virágos ág — Csákány, mely sziklaösvényt Mind magasabbra vág ! TOMPA LÁSZLÓ*) ') „Helikon“ 1930. évi nagydijával kitüntetett verselünk.

Next