Ifjú Kommunista, 1966. (10. évfolyam, 1-12. szám)

1966-07-01 / 7. szám

A párizsi Notre Dame Victor Hugónak, a francia roman­tika nagy alakjának azonos című regényét már többször feldolgozták filmre. Az egész világirodalomban valóban kevés olyan epikus alkotás van, amely olyannyira képi megele­­venítésre kívánkoznék. Több szálon bonyolódó, izgalmas története, jellegzetes középkori alak­jai, Esmeralda, a szép cigánylány, Frollo, az alkimista szerzetes, Phoe­bus, a daliás lovaskapitány, no és Quasimodo, a csodálatos katedrális csúf, de melegszívű harangozója, mind egytől-egyig, és mindazt, ami életre-halálra összekapcsolja őket szerelemben, barátságban, üldözte­tésben és sorsuk tragikumában — ebben a Jean Delannoy által ren­dezett filmváltozatban is rendkívül mozgalmasan, feszültséggel és a korabeli Párizst hűen felidézve jut kifejezésre. Pl. milyen nagyszerűen sikerült a Csodák udvarának, a kö­zépkori Párizs hírhedt koldustanyá­­jának a bemutatása! S milyen fes­tőien és félelmetesen kavargó képek következnek egymás után, amikor a Csodák udvarának népe megroha­mozza a Notre Dame-t, hogy kisza­badítsa a halálra ítélt Esmeraldát. Jean Delannoy, a rendező és Michel Kelber, az operatőr tehetséges, igé­nyes filmje az eddigi változatoknál is emberibben és látványosabban tárja fel a soha meg nem unható romantikus történet szépségeit. S nem közhely: Gina Lollobrigida Esmeraldája felejthetetlenül nagy MIT színész­­alakítás. Cigánylánya nem­csak szép, nemcsak elbűvölően nőies: érzelmes, vad, vidám, kacér és­ jóságos is, ahogy éppen a szere­pe megkívánja. S mindez olyan természetes nála, mint amikor a nap süt. Kiváló Anthony Quinn Quasimodoja is. A csúfsága mögött megbúvó nagylelkűséget, a szerze­tes­ gazdájához fűződő kutyahűségét és Esmeralda iránt feltámadt vég­zetes vonzalmát megrendítően egy­szerű és kifejező eszközökkel áb­rázolja. Egy szöszi szerelme Minek tulajdonítható ennek a csehszlo­vák filmnek megérdemelt nemzetközi si­kere? a történetnek? Nem. A történet banális. Vidéki városka, sok a lány, a helyi cipőgyárban dolgoznak, és kevés a fiatalember. S a lányok szerelemről ál­modoznak; a szöszi Andula is szerelem­ről suttog éjszakánként barátnőjének a közös szállásukon, a városkába vezé­nyelt katonák sem váltják valóra a hoz­zájuk fűzött reményeket: középkorú tar­talékosok, a legtöbb nős, családos em­ber. Persze, egyik-másik szívesen fel­csípne valamilyen szemrevaló lányt, de nem többre, mint egy kis alkalmi enyel­­gésre. Andula végül is odaadja magát Mildának, a fiatal zongoristának. Azt hi­szi, itt a nagy, a halálig tartó szerelem. Aztán kiderül, hogy a fiú csak egyszeri kalandnak tekintette, s Andula tovább szövögezi álmait. Ennyi a történet, iga­zán semmi rendkívüli benne. A szereplő színészek külső vonzereje, tehetsége, hír­neve fémjelezné a filmet? Milda alakító­ja, Vladimír Puchok­ csakugyan nagysze­rű képességű fiatal művész, viszont a „szöszi”-t megformáló Hana Brejchová se nem nagyon csinos, se nem ismert, ez az első nagy szerepe, s bármennyire sikeresen oldja is meg, természetesen még nem nevezhető kiforrott művész­egyéniségnek. Mégis a film elejétől végig lebilincselő, és időtálló élménnyel aján­dékozza meg a nézőt. Miért? Az ötletesen, fordulatosan felépített forgatókönyv (Jaroslav Papousek, Iván Passer és Milos Forman) már kétségtele­nül hozzásegít a fenti kérdés megvála­szolásához. De mindenekelőtt és elsősor­ban: a rendezés, Milos Forman fiatal rendező munkája. Ez az, ami a banális történetet a költészet régióiba emeli. A rendező fölényes emberismerete, hu­manizmusa, líraian groteszk életlátása, szemlélete hatja át a látszólag nagyon egyszerű bonyodalmakat. S innen az ösz­­szeütközéseknek, szembenállásoknak és helyzeteknek gyakran humoros jellegük­ben is elgondolkodtató társadalmi prob­­lematikussága vagy mélységes emberi tragikuma. Pl. a film hosszan elidőzik egy szórakozóhelyi részletnél. Zsúfolt ho­­dálg, a szombat esti alkalomra „kikészí­tett” és többé-kevésbé csinos lányok, posztómundérban verejtékező katonák, az asztalon olcsó frissítők. Egy kócos fia­talember veri a zongorabillentyűket. Si­vár kisvárosi kép. De amikor látjuk a csúnyácska női arcokon is az életöröm fel-felvillanó fényeit, a feszült várako­zást, a kopaszodó, tokosodó, sörültet­ve­ Vanina Vanini Stendhal Vörös és fekete és A pár­mai kolostor című klasszikus re­gényremekei után ezt az ugyancsak örökbecsű elbeszélését Roberto Ros­sellini több világszerte ünnepelt film (Róma nyílt város, Rovere tá­bornok stb.) rendezője vitte vá­szonra. A mű jelentős mondanivalója és szépségei iránti alázattal és aprólé­kos gonddal elevenítette meg egy tragikus szerelem mozzanatai ré­vén a XIX. század Olaszországét, az egyházi hatalom és a feudalizmus körül dúló harcokat, a társadalom­ban végbe menő politikai erjedést. Alkotását a nagy francia író szelle­me élteti: a szabadságért és a hala­dásért vívott harc nemes és minden időre érvényes gondolata. A film egy-egy részlete melodra­­matikus jellegű és vontatott, de ez a helyenként cselekménygátló bőbe­szédűség is alig von le valamit az egész értékéből. Luciano Trasatti operatőr a rendezőével egyenran­gúan igényes munkát végzett. Szí­nes, romantikus szépségű külső fel­vételei kiváltképpen lenyűgözőek. A film több kiváló színészi alakí­tása között is a legkiválóbb Vanina Vanini szerepében Sandro Milo. Igazi stendhali hősnő. Hűvös viselke­dése mögött érzelmes, szenvedélyes, akaratos: valaki, aki szinte fokról fokra elég egy hatalmas szerelem tüzében. Szerelmesét Pietrot, a ple­­bejusi származású orvost és forra­dalmárt Laurent Terzieff játssza. Nemcsak férfias jelenség: sokolda­lúan és drámai erővel fejezi ki egy nagy eszméért, hazája szabadságáért és függetlenségéért a szerelmét és az életét feláldozó forradalmár lélek érzésvilágát. Még említésre méltó Vanina apjának, a locska, negédes, de megértő és segítőkész hercegi nagyúrnak alakítója is: Paulo Stop­pa. Vérbő és mulatságos játéka az egyetlen derűs színfoltja ennek a sötét tónusú és emelkedett pátoszú történetnek. F. R. K. A KISZ KB folyóirata, * a KISZ-vezetők és aktívák részére MEGJELENIK HAVONTA X. ÉVFOLYAM, 7. JÚLIUS Szerkeszti: A SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG. Verbal Lajos, a szer­kesztő bizottság vezetője. Gerő János főszerkesztő, Borovitz Tamás, Borsós György, Mészáros Zoltán, Miss Sándor, Nádor György, Novák György, Orosz László, Szabó László, Szunyogi­ László. Kiadja: az Ifjúsági Lapkiadó V. Felelős kiadó: Tóth László. Szerkesztőség: V., Nádor u. 15. Telefon: 135— 245. Kiadóhivatal: VI., Révay u. 16. Telefon: 116—660. Terjesz­ti a Magyar Posta. Előfizethető: a Posta Központi Hírlapiro­­dánál (Budapest, V., József nádor tér 1. szám) vagy bármely postahivatalnál. Előfizetési díj: 1 évre 24,5 forint. Csekk­számlaszám: egyéni 61,253, közületi 61 056, vagy átutalás az MNB 8. Sz folyószámlára. (Beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.) Szikra Lapnyomda, Budapest. A fedél az Egyetemi Nyomda mélynyomása. Index: 35 393, delfi férfiakon pedig a szerelemvágy rej­tett vagy nyers vonásait — minden je­lenet átforrósodik, szövevényessé és foj­­togatóan igazzá válik. Az életből ellesett bizonyos jelenségek szép és fájdalmas igazságává. Valahogy nem is egy jelentős életigaz­ság kap közvetlen és mégis messzire zengő hangot ebben a szókimondó és az emberi dolgokkal nagyon együttérző filmben.

Next