Ifjú Kommunista, 1966. (10. évfolyam, 1-12. szám)
1966-08-01 / 8. szám
NATO az az eszköz, amellyel Washington akaratuk ellenére háborúba sodorhatja szövetségeseit. A francia gazdaság szerkezete eltér az amerikaitól: abban nagy része van a fegyverkezési iparnak és az azzal kapcsolatos iparágaknak. Franciaországban sokkal kisebb arányú a hadiipar a nemzetgazdaságban. Ez azt is maga után vonja, hogy a francia fegyvergyárosok, repülőgépgyárosok stb. a koncurrenciaharcban alulmaradnak a tengerentúli vetélytársakkal szemben, akik sokkal tőkeerősebbek, s akiknek a NATO-n belül az Egyesült Államok vezető szerepe rendkívüli arányú megrendeléseket biztosít. Ilyen körülmények között a viszonylag gyengébb francia hadiipar urai csak úgy találják meg számításaikat, ha a De Gaulle-i koncepciók szerint „önálló”, „nemzeti” fegyverkezés folyik Franciaországban. A francia „atomütőerő” megteremtését is ugyanilyen meggondolások magyarázzák, szemben az amerikaiak vagy a nyugatnémetek „többoldalú, NATO-atomhaderő”terveivel, amelyeknek megvalósítása gyakorlatilag azt eredményezné, hogy a nukleáris fegyvereket gyártó amerikai ipar kapna újabb megrendeléseket... Franciaország sajátos államhatalmi rendszere, a „személyi hatalom” rendszere érthetővé teszi, hogy a nemzeti,jövedelemfelosztásakor a monopóliumoknak mind nagyobb rész jusson: az állam segít a nagytőkét nemcsak a hadiiparban, hanem a gazdasági, élet más szektoraiban is.Versenyképesebbé teszi új piacok keresésében, így a szocialista országokkal való új gazdasági kapcsolatok megteremtésében, hiszen például állami biztosítékokat nyújt a hosszúlejáratú hiteleknél, állami szubvenciót ad a nagy exportőröknek stb. GAZDASÁG ÉS POLITIKA A moszkvai szovjet—francia tárgyalásokon sok szó esett a két ország gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. 1964 októberében öt évre szóló egyezményt kötött a Szovjetunió és Franciaország, most elhatározták, hogy a kölcsönös árucserét az egyezmény keretein túlmenően is kibővítik. Minden valószínűsége megvan annak, hogy De Gaulle látogatása újabb lökést ad a francia és a szovjet külkereskedelemnek: több árut szállít ezután a Szovjetunió Franciaországba és viszont, francia és szovjet cégek együttműködése mind több területen valósul meg. (Hogy csak egy példát említsünk: a francia Renault a szovjet gépkocsi-, autóbusz- és teherautógyártásba kapcsolódhatik be.) A francia köztársasági elnök szovjetunióbeli útja és tárgyalássorozata — ezt nyomatékosan aláhúzhatjuk — mindenekelőtt a szovjet—francia viszonylatban, hozott eredményeket. Politikai eredményeket is: igen jelentős például az, a tény, hogy a moszkvai tárgyalásokon a két kormány elhatározta az ún. rendszeres konzultációt. (Időről időre kikérik egymás véleményét az európai és egyéb nemzetközi problémákról, valamint a két országot kölcsönösen érdeklő, a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről.) A konzultáció egyik eszköze, hogy közvetlen hírközlési vonalat létesítenek a moszkvai Kreml és a párizsi Elysée-palota között, amelyet eszmecserére és üzenetek továbbítására használnak fel. A konzultációt ezenkívül lehetővé teszik további magas szintű találkozások. De Gaulle meghívta a szovjet vezetőket, Leonyid Brezsnyevet, Alekszej Koszigint és Nyikolaj Podgornijt, hogy tegyenek hivatalos látogatást Franciaországban. A szovjet—francia kapcsolatok bővítését célozta az az egyezmény, amelyet a világűrkutatás területén való együttműködésről írtak alá. Ennek alapján például francia mesterséges holdat szovjet űrrakétával bocsáthatnak fel. Külön érdemel említést, hogy De Gaulle tábornok szovjetunióbeli útiprogramjába beillesztették a szovjet „csillagváros”, az űrkísérleti központ megtekintését. A francia köztársasági elnök volt az első nyugati államférfi, aki itt megjelenhetett és tanúja lehetett egy mesterséges hold fellövésének. A szovjet—francia viszony új alakulásának jelentőségét külön hangsúlyozta az a közös nyilatkozat, amelyet a francia elnök látogatásának végén Moszkvában Podgornij és De Gaulle írt alá. A közös nyilatkozatban a két fél megelégedéssel mutatott rá: fontos haladás tapasztalható a két ország kapcsolataiban, mindkét részről arra törekednek, hogy kétoldalú együttműködésükkel hozzájáruljanak az európai helyzet normalizálásához és fokozatosan minden európai országot megnyerjenek erőfeszítéseik támogatásához. Ami a nagy nemzetközi problémákat illeti: a közös nyilatkozatban külön teret szenteltek Délkelet- Ázsiának. Megállapították, hogy az indokínai félszigeten kialakult helyzet egyre nagyobb aggodalomra ad okot a vietnami háború kiéleződése miatt. A szovjet és a francia kormány annak a véleményének adott hangot, hogy ebből a békét veszélyeztető helyzetből a kiutat az 1954. évi genfi egyezmények alapján történő rendezés jelentené. Ennek a közös állásfoglalásnak további jelentőséget kölcsönzött az a körülmény, hogy akkor született meg, amikor az Egyesült Államok vietnami agressziója az eszkalációnak újabb, rendkívül veszélyes lépcsőfokára ért. Johnson elnök aznap adott parancsot a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosának, Hanoinak a terrorbombázására. Moszkvából hazatérve De Gaulle tábornok a francia minisztertanács rendkívüli ülésén külön is elítélte az amerikai agresszió fokozódásának újabb megnyilvánulását. Mindent egybevetve megállapítható, hogy De Gaulle szovjetunióbeli hivatalos látogatása nagy horderejű nemzetközi esemény volt. A tőkés nagyhatalom, Franciaország, köztársasági elnöke saját szemével, a helyszínen győződhetett meg a kommunizmust építő Szovjetunió hatalmas eredményeiről. De Gaulle a moszkvai televízióban elismerően nyilatkozott, mondván: a francia nép a tények ismeretében élikeli az önök érdemeit és sikereit... A francia elnök nem tehette meg, hogy ne szóljon a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, megtette ezt a forradalom városában, Leningrádban, is, és a már említett televíziós beszédében is. Persze De Gaulle ezt a maga sajátos stílusában tette, de el kellett ismernie a forradalom nyomában bekövetkezett hatalmas átalakulást. OROSZ NYELVŰ • MONDATOK Az is De Gaulle egyéni véleményéből adódott, hogy beszédeiben inkább csak „Oroszországot” éltette. Igen, a francia elnök az „Atlantióceántól az Urálig terjedő” Európájában elsősorban „Oroszországot” emlegette az elmúlt években. Ám éppen most, hivatalos látogatásának útiprogramja a Szovjetunió ázsiai nagyvárosába, Novoszibirszkbe is elvezette. Jelenlétével éppúgy, mint szavaival elismerte a Szovjetunió világhatalmi szerepét, két kontinensre kiterjedő befolyását. A realitások fényében, nem azllúziók csalóka tükrében kell látnunk a Francia Köztársaság elnökének szovjetunióbeli látogatását. A valóság pedig ez: azimperializmus válsága elmélyülésének szakaszában egy tőkés nagyhatalom a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének jegyében keresi a közeledést a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, felismervén, hogy enélkül maga is az áldozatává válnék a legagresszívebb imperialista hatalomnak. Moszkvában a szovjet—francia kapcsolatok megjavítását eredményező tárgyalások viszont hozzájárulhatnak először a Kelet- és Nyugat-Európa közötti ellentétek felszámolásához, azután pedig általában a kelet-nyugati párbeszéd megkezdéséhez.Pálfy József IFJÚ KOMMUNISTA 37