Ifjú Kommunista, 1966. (10. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8. szám

NATO az az eszköz, amellyel Wa­shington akaratuk ellenére háború­ba sodorhatja szövetségeseit. A francia gazdaság szerkezete el­tér az amerikaitól: abban nagy része van a fegyverkezési iparnak és az azzal kapcsolatos iparágaknak. Franciaországban sokkal kisebb ará­nyú a hadiipar a nemzetgazdaság­ban. Ez azt is maga után vonja, hogy a francia fegyvergyárosok, repülő­gépgyárosok stb. a kon­currencia­­harcban alulmaradnak a tengeren­túli vetélytársakkal szemben, akik sokkal tőkeerősebbek, s akiknek a NATO-n belül az Egyesült Államok vezető szerepe rendkívüli arányú megrendeléseket biztosít. Ilyen kö­rülmények között a viszonylag gyengébb francia hadiipar urai csak úgy találják meg számításaikat, ha a De Gaulle-i koncepciók szerint „önálló”, „nemzeti” fegyverkezés fo­lyik Franciaországban. A francia „atomütőerő” megte­remtését is ugyanilyen meggondolá­sok magyarázzák, szemben az ame­rikaiak vagy a nyugatnémetek „többoldalú, NATO-atomhaderő”­­terveivel, amelyeknek megvalósí­tása gyakorlatilag azt eredményez­né, hogy a nukleáris fegyvereket gyártó amerikai ipar kapna újabb megrendeléseket... Franciaország sajátos államhatal­mi rendszere, a „személyi hatalom” rendszere érthetővé teszi, hogy a nemzeti,­jövedelem­­felosztásakor a monopóliumoknak mind nagyobb rész jusson: az állam seg­ít a­ nagy­tőkét nemcsak a hadiiparban, ha­nem a gazdasági, élet más szektorai­ban is.­­Versenyképesebbé teszi új piacok keresésében, így a szocialis­ta országokkal való új gazdasági kapcsolatok megteremtésében, hi­szen például állami biztosítékokat nyújt a hosszúlejáratú hiteleknél, állami szubvenciót ad a nagy ex­portőröknek stb. GAZDASÁG ÉS POLITIKA A moszkvai szovjet—francia tár­gyalásokon sok szó esett a két or­szág gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. 1964 októberében öt évre szóló egyezményt kötött a Szov­jetunió­­ és Franciaország, most el­határozták, hogy a kölcsönös árucse­rét az egyezmény keretein túlme­nően is kibővítik. Minden valószínű­sége megvan annak, hogy De Gaulle látogatása újabb lökést ad a fran­cia és a szovjet külkereskedelem­nek: több árut szállít ezután a Szov­jetunió Franciaországba és viszont, francia és szovjet cégek együttmű­ködése mind több területen valósul meg. (Hogy csak egy példát említ­sünk: a francia Renault a szovjet gépkocsi-, autóbusz- és teherautó­gyártásba kapcsolódhatik be.) A francia köztársasági elnök szov­jetunióbeli útja és tárgyalássorozata — ezt nyomatékosan aláhúzhatjuk — mindenekelőtt a szovjet—francia viszonylatban, hozott eredményeket. Politikai eredményeket is: igen je­lentős például az, a tény, hogy a moszkvai tárgyalásokon a két kor­mány elhatározta az ún. rendszeres konzultációt. (Időről időre kikérik egymás véleményét az európai és egyéb nemzetközi problémákról, va­lamint a két országot kölcsönösen érdeklő, a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről.) A konzultáció egyik eszköze, hogy közvetlen hír­közlési vonalat létesítenek a moszk­vai Kreml és a párizsi Elysée-pa­­lota között, amelyet eszmecserére és üzenetek továbbítására használnak fel. A konzultációt ezenkívül lehe­tővé teszik további magas szintű ta­lálkozások. De Gaulle meghívta a szovjet vezetőket, Leonyid Brezs­nyevet, Alekszej Koszigint és Nyi­­kolaj Podgornijt, hogy tegyenek hi­vatalos látogatást Franciaországban. A szovjet—francia kapcsolatok bővítését célozta az az egyezmény, amelyet a világűrkutatás területén való együttműködésről írtak alá. Ennek alapján például francia mes­terséges holdat szovjet űrrakétával bocsáthatnak fel. Külön érdemel em­lítést, hogy De Gaulle tábornok szovjetunióbeli útiprogramjába beil­lesztették a szovjet „csillagváros”, az űrkísérleti központ megtekintését. A francia köztársasági elnök volt az első nyugati államférfi, aki itt meg­jelenhetett és tanúja lehetett egy mesterséges hold fellövésének. A szovjet—francia viszony új ala­kulásának jelentőségét külön hang­súlyozta az a közös nyilatkozat, ame­lyet a francia elnök látogatásának végén­ Moszkvában Podgornij és De Gaulle írt alá. A közös nyilatkozat­ban a két fél megelégedéssel mu­tatott rá: fontos haladás tapasztal­ható a két ország kapcsolataiban, mindkét részről arra törekednek, hogy kétoldalú együttműködésükkel hozzájáruljanak az európai helyzet normalizálásához és fokozatosan minden európai országot megnyer­jenek erőfeszítéseik támogatásához. Ami a nagy nemzetközi problé­mákat illeti: a közös nyilatkozatban külön teret szenteltek Délkelet- Ázsiának. Megállapították, hogy az indokínai félszigeten kialakult helyzet egyre nagyobb aggodalomra ad okot a vietnami háború kiélező­dése miatt. A szovjet és a francia kormány annak a véleményének adott hangot, hogy ebből a békét ve­szélyeztető helyzetből a kiutat az 1954. évi genfi egyezmények alapján történő rendezés jelentené. Ennek a közös állásfoglalásnak további jelentőséget kölcsönzött az a körülmény, hogy akkor született meg, amikor az Egyesült Államok vietnami agressziója az eszkaláció­nak újabb, rendkívül veszélyes lép­csőfokára ért. Johnson elnök aznap adott parancsot a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság fővárosának, Hanoinak a terrorbombázására. Moszkvából hazatérve De Gaulle tábornok a francia minisztertanács rendkívüli ülésén külön is elítélte az amerikai agresszió fokozódásának újabb megnyilvánulását. Mindent egybevetve megállapítha­tó, hogy De Gaulle szovjetunióbeli hivatalos látogatása nagy horderejű nemzetközi esemény volt. A tőkés nagyhatalom, Franciaország, köztár­sasági elnöke saját szemével, a helyszínen győződhetett meg a kom­munizmust építő Szovjetunió hatal­mas eredményeiről. De Gaulle a moszkvai televízióban elismerően nyilatkozott, mondván: a francia nép a tények ismeretében éli­keli az önök érdemeit és sikereit... A francia elnök nem tehette meg, hogy ne szóljon a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalomról, megtette ezt a forradalom városában, Leningrád­­ban, is, és a már említett televíziós beszédében is. Persze De Gaulle ezt a maga sajátos stílusában tette, de el kellett ismernie a forradalom nyomában bekövetkezett hatalmas átalakulást.­ ­OROSZ NYELVŰ • MONDATOK Az is De Gaulle egyéni vélemé­nyéből adódott, hogy beszédeiben inkább csak „Oroszországot” éltette. Igen, a francia elnök az „Atlanti­­óceántól az Urálig terjedő” Európá­jában elsősorban „Oroszországot” emlegette az elmúlt években. Ám éppen most, hivatalos látogatásának útiprogramja a Szovjetunió ázsiai nagyvárosába, Novoszibirszkbe is el­vezette. Jelenlétével éppúgy, mint szavaival elismerte a Szovjetunió világhatalmi szerepét, két konti­nensre kiterjedő befolyását. A realitások fényében, nem az­­l­­lúziók csalóka tükrében kell látnunk a Francia Köztársaság elnökének szovjetunióbeli látogatását. A való­ság pedig ez: az­­imperializmus vál­sága elmélyülésének szakaszában egy tőkés nagyhatalom a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének jegyében keresi a közeledést a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, felismer­vén, hogy enélkül maga is az áldo­zatává válnék a legagresszívebb im­perialista hatalomnak. Moszkvában a szovjet—francia kapcsolatok meg­javítását eredményező tárgyalások viszont hozzájárulhatnak először a Kelet- és Nyugat-Európa közötti el­lentétek felszámolásához, azután pe­dig általában a kelet-nyugati pár­beszéd megkezdéséhez.Pálfy József IFJÚ KOMMUNISTA 37

Next