Ifjú Kommunista, 1967. (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-03-01 / 3. szám

Fehérpataki írisz: SZENTENDREI HEGYOLDAL SIMON ISTVÁN: A PÉTER-PÁL ERŐDBEN Vigasztalan fal. Az ajtó is hol nyílt, hol csukódott, de zárva sose volt. S a cella (amely Vljanovot, Gorkijt benyelte) és a szürke folyosók — Igen, ezek voltak a katedrális égbe csillámló tű­ tornya alatt, ahogy gondolták és hitte a cár is, a szellemen még biztos a lakat. Szorongása csak neki volt­ az őrnek, csengette hát patkóját délcegen, magában mormogva, itt ki nem törnek! Pedig ültek csak bent a priccseken. Kergeti mégis az a láthatatlan kétely ördöge, a hideglelés, kardja, mert meghajol, bokáján csattan, míg a kémlelőnyíláson benéz. (A tornyok kint az egész órát csengték, elhullajtva, mint fák a levelet. És közelgett, ha lassan is, tizenhét, s látja, hajnal jön, pirkad már kelet.) Elmondjam neki utólag, mit érez? A vas nehéz és nehéz a fogoly téli fákként bepólyált feje, véres foltokat láthat. Tovább rostokol. De tudja, bármi szűk a cella, gólya ahogy nem hozhat végül gyereket, elgondolja, míg útjá­t föl-le rója, hogy minden új még kínban született. S benéz újra... Mily fényesség vakít! Megtántorul a gyötrelemtől sárga szempárból gn­émánt-tűz ragyog: a hit falat­ törő örök világossága ... (Szőlő és gesztenye e kötetéből.) FODOR JÓZSEF: ÉLŐ SZOBOR PATZAY lem­en-szobrára Ott áll, a mindent mozgató. Imént még Vitázott tán. Az induló megett Még hangok, s már lép, arca felszegett. Hol sejlik, a nép, őt hallani, mint ég — A tér iránt. Ünnepi láza szűnt rég; Sebten nyúlt jobbal sapkát gyűröget, Másik keze zsebben. „A lényeget Nézd! Hagyd, mi póz, hazug szó-pompa-szent­ség!” Mintha ezt mondaná most, ott a téren, Ember-közel, mint élt, nem külön és fenn, De közte a vert, fájdalmas tömegnek, Kiért tett, szólt. És utána megindult, Az Egyszerű szaván, mi volt: letűnt, múlt. Reng a föld s még­ nem­ tört láncok remeg­nek. (Énekek napközben c. kötetéből) BARABÁS MIKLÓS FESTMÉNYE 13

Next