Ifjú Kommunista, 1968. (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám
KUTRUCZ GIZELLA ÚJRA ÍGY KEZDENÉM — Nézze, kissé aggódom, amikor az én mozgalmi múltamról akar írni. Tulajdonképpen alig ismer engem. 15 éves fiam van, így jól tudom, hogy a kiszépített visszaemlékezéseket mennyire nem szeretik a fiatalok. Magam is viszolygok attól, hogy történelmietlen sorok lássanak napvilágot. Nemrég olvastam egy cikket a magyar ellenállási mozgalom tevékenységéről, s többek között az én szerepemről is. A tények igazak, csak éppen az összefüggések hamisak, amelyekbe beleágyazták őket. A magyar ellenállási mozgalomról nem sok látványos dolgot lehet felemlíteni, tetszetős élettörténetet tehát tőlem se várjon. Tulajdonképpen csak 1938 óta élek Magyarországon. Akkor csatolták ide a Felvidéket. Parasztemberek voltunk, de távoli rokonaim között sem ismerek olyat, aki ne lett volna kommunista. Csehszlovákiában legálisan működött a kommunista párt, így aztán én a magyarországi mozgalomba már régi kommunistaként kapcsolódtam be. Szimon, a mi falunkban legnagyobbrészt kubikosok laktak, a falu háromnegyede párttag volt. Nekem a munkásmozgalmi élet gyermekkoromtól természetes dolog. A szüleim s rokonaim közül is sokan megjárták a börtönt. Otthon nélkülem nem zajlott le tüntetés. Lány létemre jónéhányszor bevert fejjel kerültem haza ezekből az akciókból. Szenvedélyes vitatkozó voltam. Magyarországon nem egyszer szóltak rám az elvtársaim, mert hangosan vitáztam az utcán, nehezen szoktam meg, hogy itt ezért becsukják az embert. Egyébként egyszerű, szürke katonája voltam a mozgalomnak. Nem tagadom, volt néhány eset, amikor hajszálon függött az életem. 1944- ben bakancstalpba, Ovomahtinba rejtett hamis iratokat csempésztünk a börtönbe, hogy elősegítsük a kommunisták szökését, akiket nyugatra akartak hurcolni. Hegedűs András, Hazai Jenő és más elvtársak így szöktek meg a biztos halál elől. Különben nem is ez az én mozgalmi munkám lényege. Azt megtalálja a Párttörténeti Intézetben összegyűjtve, újságcikkek, amelyeket én írtam. 1941-ben jelent meg az első írásom a Magyar Nemzetben. Egy érdekes vitában foglaltam állást Kovács Imre népi író mellett, a munkás-paraszt összefogás szükségességéről. A cikk, amelyet „Kutrucz Gizella, szimői parasztlány” aláírással közöltek, nagy visszhangot keltett. Sokan csodálták, hogy ilyen tájékozott parasztlány is van Magyarországon. Nem tudták, hogy ez a parasztlány a kommunista párttag. Százszámra kaptam a leveleket kubikosoktól, munkásoktól, népi íróktól. A felszabadulás után a MADISZ egyik alapító tagja lettem. Ki kellett szórnunk a burzsujokat Budapestről, hogy helyet adjunk a tanulni vágyó fiataloknak. Földet is osztottam Szabolcs megyében. 1948- tól 1957-ig a Pártközpontban dolgoztam. A fiam és a lányom irigyel a múltamért. Nosztalgiával gondolok viszsza ifjúságom éveire magam is. Megértem a mai fiatalokat: objektív igazság, hogy nem olyan mozgalmas és lelkesítő az életük, mint a miénk. Ellenállási felületet keresnek, hogy erejüket kipróbálhassák, hősies, nagy tettekre, romantikára vágynak. Az én ifjúságomnak megvolt az értelme: olyan korban nőttem fel, amely a jellem minden nemes vonásának teret adott. Négyen voltunk testvérek, valamennyien megkaptuk a Szocialista Hazáért Érdemérmet. Szórakozás alig volt az életemben. Nyugtalanság, gond annál több. Mégis ez a mérleg: nagyszerű volt. És most? Van egy otthonom, épp amekkora kell, két gyermekem, mindkettő tanul. Ennyi az egész? — mondhatná valaki. Igen, ennyi. És az, amit már elmondtam. Megenged egy közhelyet? Ha újra kezdhetném, hát újra így kezdeném. (WP) 46 A sok áldozat nem volt hiábavaló Nem értelmetlenül hullott a kommunisták, a hazafiak vére. A fasiszta rend végnapjait élte. Napkelet felől jött diadalmas proletárhad morzsolta szét az úri, az embertelen, a kizsákmányoló hatalom seregeit. Az elnyomott, kifosztott országokban is ezrek és ezrek ragadtak fegyvert, hogy megtörjék a pusztító fenevad erejét. A hegyeket, az erdőket partizánok uralták; az éjszakában gránátok, aknák robbantak német gépkocsik, vonatszerelvények alatt. S eljött a nap, amikor a szabadság vörös virradata hazánk földjére ért. Bajnokai vérük hullajtásával megtisztították városainkat, falvainkat a fasisztáktól és bérenceiktől, a terror lovagjaitól. Lesz magyar újjászületés! — hirdették a kommunisták, s követte őket a nép. A párt hívó szavára csatasorba álltak a fiatalok is, az újjászerveződő magyar kommunista ifjúsági mozgalom harcosai, hogy az idősebb nemzedékkel vállvetve egy új világot hozzanak létre: a munkásság évszázados forradalmi álmát valósággá váltsák.