Ifjúmunkás, 1953 (6. évfolyam, 196-206. szám)

1953-01-07 / 196. szám

Churchill és Eisenhower magántalálkozója , ^ .«^n az angol lapok hírt közöl­tek, amelyben értesítették a közvéleményt, hogy Churchill miniszterelnök 1952 december 31-én az Egyesült Államokba utazik azzal a céllal, hogy találkozzék Eisenhowerrel, az ■újonnan megválasztott elnökkel, valamint Trumannal, az Egyesült Államok jelenleg még funkcióban lévő elnökével. Nem fér semmi kétség ahhoz, hogy ezt a m­agántalálkozást nem az tette ilyen sürgőssé, hogy Churchill személyesen akarja kifejezésre juttatni „jókívánságait" az újonnan megvá­lasztott elnöknek, hanem a jelenlegi politikai és gazdasági, amerikai-angol viszony teszi égetővé azt, hogy a két kormány összehangolja bizonyos kérdésekkel kapcsolatos nézeteit.­­ Úgy Nagy-Británia, mint az Egyesült Ál­lamok kormánya szeretné elhitetni a közvéle­ménnyel azt, hogy a két imperialista hatalom közötti barátság­i viszony létezik. De nézzük meg közelebbről ennek a „barátságnak’­ a tar­talmát és akkor hamarosan meggyőződünk arról, hogy ez a viszony „aki birja marja" elven alapszik. És éppen azért, mert az utóbbi években az amerikai imperializmus nagyon bírta és nagyon sokat eltart az angol impe­rializmustól, a londoni kormány nagyon fon­­tosnak találta azt, hogy valamilyen formában felülvizsgálják ezt a „barátsági“ viszonyt. Köztudomású az, hogy az angol és amerikai imperializmus közötti ellentétek képezik és a jövőben is képezni fogják azt a csomópontot, amelyek napról-napra rothadtabbá teszik az imperialista tábort. A tények azt mutatják, hogy az „angol­baráti" köntösben tetszelgő amerikai imperia­listák különböző módszerekkel saját telek­könyvükbe írták be Anglia gyarmatainak nagy részét. Nem beszélve a kereskedelmi kon­kurenciáról, amellyel Anglia számára befa­gyasztottak majdnem minden eladási lehető­séget a külkereskedelem terén. Ezenfelül az amerikai „szövetségesek" olyan iramú felfegy­verkezésre kötelezik Angliát, amely napról­­napra bénábbá teszi a brit nemzetgazdaságot. Anglia területe egyre inkább az amerikaiak által elfoglalt terület jellegét ölti fel, amelyen amerikai támaszpontokat és garnizonokat hoznak létre. Főleg az utóbbi időben lezajlott események bizonyítják azt, hogy e két imperialista hata­lom közötti ellentétek mind mélyebbé és ki­­küszöbölhetetlenekké válnak. A közelmúltban lezajlott Atlanti Paktum háborús tanácskozá­sa, amely meglehetősen viharos körülmények között zárult be, nem hozta meg az ameri­kaiak által várt eredményt, amit az amerikai ,­New­ York Herald Tribune" című lap is kény­telen volt beismerni. A tanácskozó felek nem fogadták el Ridgway katonai költség pro­­grammtervezetét, hanem jelentősen leszállítot­ták ennek összegét. Ez alkalommal az angol kormány volt a nyugati hatalmak kormányai­nak szóvivője, ő állt azok élén, akik a kato­nai költekezések jelentős csökkentése mellett törtek lándzsát. Az angol kereskedelmi körök nem kevésszer juttatták kifejezésre felháborodásukat­­ azért, mert az amerikai kormány korlátozza Angliának a Kelettel való kereskedelmi kapcsolatait. Amint ezt már számtalan angol kereskedelmi kör ki­fejezésre juttatta, ez a kereskedelmi korlátozás nem tesz egye­bet, mint hogy még jobban fokozza Anglia gazdasági válságát. . A felsorolt tények egy igen kicsi részecs­kéjét képezik azoknak a problémáknak, ame­lyek a Churchill, Eisenhower, Truman magán­­találkozó napirendjén fognak szerepelni. Ezek a tények ékesen bizonyítják azt, hogy az im­perialista tábor keretében létező belső ellen­tétek, jóval túl­jutottak azon a fázison, hogy meg lehetne állítani, vagy ki lehetne küszöböl­ni őket. Kétségenkívüli tény, hogy Anglia nem tűrheti a végtelenségig azt, hogy az amerikai imperializmus kisemmizze, hogy tel­jesen megbénítsa gazdasági és politikai vér­keringését. A FRANCIA KORMÁNYVÁLSÁG Tíz hónapi létezése után a Pinay kormány, Franciaország történelmében eddig ismert leg­­reakciósabb kormány ugyanolyan szégyentel­jesen bukott meg, mint azok a kormányok, amelyek előtte taszították csőd felé a filar­­skalizált Franciaországot. „A Pinay kormány azért volt kénytelen le­mondani, mert egyre növekedett a francia munkásosztály, a városi és falusi lakosság különböző rétegeinek ellenállása a kormány politikájával szemben",­­ határozza meg a Francia Kommunista Pártnak, a kormány­nyal kapcsolatos felhívása. A francia háborús uszítók most azon fára­doznak, hogy egy még reakciósabb kormányt ültessenek a nép nyakára, hogy elérjék azt a célt, amelyet a Pinay-kormánynak nem sike­rült elérnie. A háború utáni időkben szereplő párizsi reakciós kormányok, amelyeknek politikája folytán Franciaország a tönk szélére jutott, lehetővé tette a francia nép számára azt, hogy teljes, egészében meggyőződjék arról, hogy „egyik kutya, a másik eb." Éppen itt van az oka annak, hogy hetek óta nem képesek a francia reakciós körök egy új kormányt alakítani. Nem képesek azért, mert a­ francia nép határozott­an tüntet minden olyan_ intézkedés ellen, amely egy új reakciós kormány megalakítását célozza. A francia nép érdeke egyezik azokkal az elvekkel, ame­lyek­­ a Francia Kommunista Pártnak a kormányvál­sággal kapcsolatos felhívásában vannak ösz­­szefoglalva. A francia nép olyan kormányt akar, amely véget vet az őrült felfegyverke­zésnek, amely haditámaszpontok helyett lakó­házakat és iskolákat fog építeni, amely hatá­rozottan kiáll Nyugat-Németország felfegy­verzése ellen, amely véget vet a vietnámi há­borúnak és határozottan követeli a koreai rab­­lóháború befejezését. A francia nép olyan kormányt akar az ország élére állítani, amely nem lesz­ hajlandó tűrni azt, hogy a Wall Street irányítsa Franciaország sor­sát. Olyan kormányt, amely a béke és a nemzeti függet­lenség politikáját folytatja, amely teljes ere­jéből hozzájáruljon a német kérdés békés megoldásához. Azért küzd olyan elszántan a francia nép, mert olyan emberek kezébe akar­ja adni az ország vezetését, akik harcolnak az alkotmányos szabadságjogok biztosítá­sáért. A Francia Kommunista Pártnak egy béke­kormány alakításával kapcsolatos felhívása életerős visszhangra talált a francia népi tö­megekben. A francia nép tudja azt, hogy csakis a Kommunista Párt javaslatai alapján megalakított demokratikus, kormány lesz ké­pes arra, hogy politikájával kifejezésre jut­tassa­ a­ francia nép szabadságvágyát, hogy megvédje a­­nép érdekeit, csakis egy ilyen kormány képes olyan intézkedéseket foganato­sítani, amelyek a béke nagy­­ügyét szolgálják. A diákok ideológiai A szovjet felső tanintézetek mélyreható szaktudással bíró, magas erkölcsi színvona­lon álló, hazájuknak és Lenin-Sztálin pártjá­nak odaadó szakembereket képeznek ki. A szovjet ifjúság kommunista nevelése a marxista-leninista elmélet elsajátításán alap­szik. „...van egy tudomány — tanítja Sztálin elvtárs —, amelynek ismerete feltétlenül­ kö­telező minden tudományág bolsevikjei számá­ra — ez a marxista-leninista társadalomtudo­mány, a társadalom fejlődési törvényeiről, a proletárforradalom fejlődési törvényeiről, a szocialista­­építés - fejlődési törvényeiről, a kommunizmus győzelméről szóló tudomány.” (“A leninizmus kérdései”, „Szikra” kiadás, 704. oldal.) Sztálin elvtárs tanítása alapján pártszer­vezetünknek nagy gondot kell fordítania a társadalmi tudományok előadásaira, hogy az oktatás minél magasabb színvonalon, minden formális és skolasztikus szellemtől, minden talmudizmustól és könyvbúkástól mentesen folyjék, hogy a hallgatók a társadalomtudo­mányi és gazdaságtani ismereteket, kiváltké­pen a marxizmus-leni­nizmus alapjait tökéle­tesen elsajátítsák. A moszkvai Felső Technikai Tanintézetben, éppen úgy mint a többi szovjet főiskolákban, a társadalmi és gazdasági tudományok tan­székei párt- és komszomolaktivistákkal bő­vített üléseket szoktak tartani. Ezek az ülé­sek kiemelik a kommunisták és a komszom­ol­­­ok szervező szerepének és felelősségének jelentőségét az oktatási mun­kában. . . _ A pártszervezeti bizottság a múlt évben négy ízben tárgyalta ülésein a marxi-leniai elmélet előadási színvonala emelésének lehe­tőségeit. Többek között ilyen kérdésről, is volt szó: „Milyen intézkedéseket kell a marxiz­­mus-leninizmus és a gazdaságpolitika tan­székének, az előadás feljavítása céljából Sztálin elvtárs nyelvészeti munkájának meg­jelenésével kapcsolatban foganatosítania”, ,,A gazdaságpolitikai tanszékek előadóinak tudományos továbbképzése”, stb. Mindezek az előadások és a szemináriumok jelentékeny ja­vulását eredményezték. ★ A tanterv szerint a hallgatók csak az első négy évben tanulják a marxi-lenini elméletet. Ennélfogva a hallgatók politikai önképzése a párt­oktatás keretében a legnagyobb fontos­ságú feladat. Intézetünkben a tanárok, aspi­ránsok és egyes elméletileg jól felkészült idő­sebb kommunista hallgatók vezetése­­alatt száznál több önképzőkör és szeminárium alakult. A propagandistáknak több mint fele lehallgatta az esti egyetemen a marxizmus­­leninizmus előadásait Ez évben a pártoktatási tanfolyam megnyi­tása országunk életének két fontos eseményé­vel: Sztálin elvtársnak, „A szocializmus gaz­­­dasági problémái a Szovjetunióban" című munkájának megjelenésével és a X XIX. párt­­kongresszus megnyitásával esett össze. A pártbizottság tevékenységének tárgyát főleg a kongresszus anyaga és Sztálin elvtárs munkája képezte. A XIX. pártkongresszus anyagát minden évfolyamban előadták. Az anyag beható, ta­nulmányozására a hallgatók önképzőköreiben külön szemináriumot tartottak. Sztálin elvtársnak „A szocializmus­­gazda­sági problémái a Szovjetunióban" című láng- és politikai nevelése eszt munkájának tanulmányozása az előadó tantestület és a propagandisták részére ren­dezett előadássorozattal kezdődött. Ezután a propagandisták részére közös konzultációt tartottak. A m­arxizmus-leninizmus alapjai és a gazdaságpolitikai tanszékek propagan­dista előadói Sztálin elvtárs munkájáról minden diákcsoportban megbeszéléseket tar­tottak. Jelenleg elméleti előadásokra készül­nek. Azon hallgatók részére, akik eszmei szín­vonaluk emelésén önállóan dolgoznak, külön előadássorozatot rendezünk Sztálin elvtárs­nak „A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban”­című művéről. ★ Az elméleti politikai munka feljavításának legfontosabb feltétele az,­­hogy az előadó ta­nári kar minél magasabb eszmei-elméleti színvonalon álljon. Az intézet tanári kará­nak legnagyobb része rendszeresen és mélyre­hatóan tanulmányozza a marxi-lenini tudo­mányt. A pártszervezet és­ az intézet igazga­tóságának közbenjárására az intézetben az esti egyetem fiókot nyitott. Eddig már a ta­nárok és előadók fele elvégezte a kétéves egyetemi tanfolyamot. Intézetünkben a „Po­litikai és tudományos ismereteket terjesztő országos egyesület" is nyitott alosztályt. In­tézetünk vezető emberei ennek is tagjai és nemcsak az intézet hallgatóinak és előadó­testületének, hanem a „Politikai és tudomá­nyos ismereteket terjesztő országos egye­sület” más előadótermeiben is tartanak fel­olvasásokat. A tanári kar számára a marxi-lenini­ elmé­letről, Sztálin elvtársnak a nyelvészeti kér­désekről, a szocializmus gazdasági problémái­ról és a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenetről írt műveiről rend­szeres előadássorozatot rendeztünk. Ezenkívül a tanári testületnek a tudomány és technika legújabb vívmányairól is rendez­tünk előadásokat és a tudományos értekezé­sekre készülő dolgozatok megírására kedvező feltételeket teremtettünk. Sok közgazdasági­szakos tanár élvezett alkotási szabadságot disszertációs munkájának sikeres befejezé­sére. ★ A diákok nevelésének egyik elengedhetetlen feltétele a kulturális téren végzett tömegmun­ka, amelyet a pártbizottság, a komszomolbi­­zottság és a szakszervezeti helyi bizottság együttesen valósít meg. Igyekszünk ifjúsá­gunk jó ízlését kifejleszteni széles körben ismertetjük az irodalom és a művészet leg­jobb alkotásait, elősegítjük a diákok műkedvelő tevékenységének felvirágzását, minden eszköz­zel fejlesztjük a testnevelést és a sportot. A pártbizottság meghívására a tanári kar tagjai a politikai helyzetről beszélnek a hall­gatóknak, megbeszéléseket tartanak velük, beszélnek az ifjak jövendő szakmájáról, részt vesznek a diákestélyeken és diákgyűléseken, valamint az önképzőkörök és a sportosztályok összejövetelein is. I. J. Kupljevszkij, a tudo­mány és technika terén kiváló érdemeket szer­­zett tanár 700 főnyi diákhallgatóság előtt a kommunizmus nagy építkezéseiről tartott előadást. G. A. Nyikolajev, a moszkvai Felső Technikai Tanintézet helyettes igazgatója, az intézet sportegyesületének tényleges tagja si sportot űz. Minden igyekezetünk továbbra is arra irá­nyul, hogy a diákság eszmei és politikai ne­velésének színvonalát emeljük, hogy az ifjú szakemberek — a kommunizmus aktív építői kiképzésében újabb sikereket érjünk el. A koreai front kanyargó vonala a sekély­­vizű Sárga-tengertől egészen a Japán-tenger szirtes partjáig állandóan a terepet uraló ma­gaslatokon halad végig. A koreai­ néphadsereg csapatai ennélfogva előnyös helyzetben van­nak: fegyvereik tüzével mindenütt elérik az ellenséget, s szükség esetén ellentámadásba is könnyen átmehetnek. Korea hegységeiben több olyan ütközet volt, amely méreteire néz­ve sok történelmi nevezetességű hegyi ütkö­zetet felülmúl. A nyolcadik amerikai hadsereg, amely oly becstelen hírnevet szerzett magának, decem­ber eleje óta ismét „támad”. Vesztesége ha­lottakban, sebesültekben és hadifoglyokban, már a támadás első öt napjában 2000-nél több emberre rúgott. A harcokban minden nap rengeteg repülőgép és tank vesz részt. Clark tábornok, hol a keleti tengerpartnál hol Kimhvánál — a hadászati jelentőségű utak metezőpontjánál —, hol a középső vagy a nyugati szakaszok egyikében igyekszik э frontot áttörni, de mindenütt hallatlan ellen­állásra talál, mindenütt vereséget szenved. A kilencedik k­szinmari divíziót, melynek száma a kínai önkéntesek tüze alatt felére olvadt, Clark tábornok kénytelen volt a második vo­nalba küldeni, hogy ott, a Délről erőszakkal besorolt ifjakkal egészítsék ki. A koreai néphadsereg katonái és a kínai önkéntesek tökéletesen kiismerték a hegyvidé­ki hadviselés szabályait, jól megerősödtek a magaslatokon, a hegyláncok hágóin és a frontra vezető utak mentén. Védállásaik ren­desen több, egymás felett fekvő tűzvonalból állanak és minden irányban nyílt kilátásuk van. A katonák barlangokban és kavernákban laknak, puha fenyőgallyakon alusznak. A ta­laj oly kemény, mint a kő és minden föld­munka rendkívül nehéz, mégis majdnem min­den katonának van egyéni lövészfészke, amely a tüzérségi lövegek és a bombaszilán­kok ellen védi. Kimhva­rajonban egy segédcsapatokkal megerősített amerikai zászlóalj támadást inté­zett az egyik névtelen magaslat ellen. A tá­madást támogató tüzérség a nap folyamán 20.000 löveget lőtt ki. A tüzérségi tüzet re­pülőgépről irányítottá­k. A cédrussal és fenyő­vel borított magaslat meggyulladt és hosszú időre eltűnt a maró füst kék ködében. A ma­gaslatot védő parancsnok azonban elvezette századát a hegy túlsó lejtőjére, s csak meg­figyelőket hagyott hátra. Mihelyt az amerikai csapatok rohamra készülve, megkezdték az előnyomulást, a század átkelt a hegygerincen, gyorsan elfoglalta védelmi állását és tüzet nyitott a támadók ellen. Tizenkétszer támadtak meg az amerikaiak, de a gépfegyverek és bombavetők sűrű tüze mindannyiszor visszavetette őket kiindulási vonalukba. A néphadsereg harcosai több izben közelebb engedték magukhoz a­z ellenséget, s akkor az árkászok felrobbantották a sziklát. Nagy kőtömbök váltak rá és a kisebb köveket is magukkal sodorva, mint a lavinák söpörték el útjukból a halálra rémült támadókat. Az egyes rohamok között repülőgépek siet­tek az amerikaiak segítségére és napalmbom­bákat dobtak a magaslat védőire. Meggyullad­tak a még megmaradt fák és bokrok, a grá­nitszikla lángba borult, majd izzásba jött, de Kim Ir Szen hős harcosai képesek voltak he­lyüket még a pokoli hőségben is megállani. Estefelé a bevehetetlen sziklavárat a láng egészen letarolta, a hegy kopasz maradt. Ed­dig neve sem volt, most megkeresztelték, s a jelentésekben „Tűzhányó” néven szerepel. Az amerikai repülők légitámadásai rend­kívül kegyetlenek. A vérszomjas ötödik és ti­zenkettedik légi hadsereg egyre újabb bom­bákat próbál ki. A néphadsereg légvédelmi tüzérsége, amelynek nagy harci tapasztalata van, kényszerítette az amerikai gépeket, hogy repülési vonalukat jóval magasabbra emel­jék. Hecsu rajonban, a 38. szélességi fokon, amerikai lökhajtásos zuhanó repülőgépek fé­nyes nappal támadtak meg egy koreai légvé­delmi üteget. Az üteg jól irányított tűzzel le­verte a vezérgépet. Másnap az amerikai repülők felfedezték a tölgyfák között elrejtett üteget és 32 repülő­géppel támadták meg. Az üteg, a Munkapárt egyik tagja, Hvan Ben Szen vezetésével bát­ran felvette a harcot a túlerővel szemben. Az összecsapás első perceiben, amikor a repülők még elbizakodottak voltak és egyenes zuhaná­sokkal támadtak az üteg ellen, három koreai harcos, Pak Kvan Hun, Pak Ki­mm és Kim Ki Un egy-egy repülőgépet lőttek le. A repülők mintegy 200­ bombát dobtak az ütegre és másfélórai harc után sikerült két ágyút megsemmisíteniük. Egymás után estek el a tüzérek, de sebesült bajtársaik gyorstü­zeléssel folytatták a harcot. Több mint 2700 löveget lőttek ki. Végül is, az amerikaiak, ki­lenc gépet veszítve, visszavonultak repülőte­reik irányába. A két óráig tartó küzdelemben Hvan Ben Szen hősi halált halt. Az addig névtelen hegy, a páratlan harc színhelye, a hős tiszt nevét kapta. A megrémült amerikai pilóták azonban egy álló hétig kerülték a „harapós” csúcsot. A nagyszámú amerikai légierő sem képes a néphadsereg tüzérségét megbénítani. A tü­zérségi állások és a hadianyagraktárak ellen intézett légitámadások mindig a bombázók, vagy a vadászgépek vereségével végződnek. A koreai sajtó megírja, hogy a múlt év ok­tóberében 271 amerikai repülőgépet vertek le és 553 szenvedett sérülést. A koreai néphadseregben nagyon elterjedt a repülőgép-vadászok mozgalma. A merész vadászok kis, legfeljebb szakasznagyságú egységekben működnek. Minden ilyen egység repülőgép elleni gépfegyverrel és tank elleni gyalogsági fegyverrel van felszerelve. A moz­galom egyik kezdeményezője — Kim Ki­m, 19 éves parasztlegény, aki ma a Koreai Nép­­köztársaság kétszeres hőse —, háromhónapi vadászaton 11 ellenséges repülőgépet lőtt le. A repülőgép elleni harcból Kim mindig győz­tesen került ki. May ezredes, az 1. amerikai légvédelmi hadosztály parancsnoka, akinek nem volt va­lami jó véleménye a koreai légvédelemről, személyesen akarta megcáfolni az amerikai repülők azon állítását, hogy a koreai repülő-­­gépvadászok nagyon veszedelmes ellenfelek és maga is a frontra repült. Meg is szerezte a kívánt „tapasztalatot”, mert egy koreai va­dász lelőtte gépét. Az amerikai csapatok sok alávalóságot kö­­vetnek el. A sajtó közölte, hogy vegyi löve­­­geket is használnak. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy voltak esetek, amikor a gyáva amerikai vadászok koreai asszonyokat és gyermekeket hajtottak maguk előtt, ők pedig ezek mögé bújva támadtak. A néphadsereg jelenleg az aktív védelem taktikáját alkalmazza. Alosztályai kihasznál­ják az erdővel borított hegyes terep előnyeit, az úttalan helyeket, a szakadékokat, a szoros­­okat. Korea hegyes ország és a néphadsereg katonái a hegyjárásban felülmúlhatatlanok. Nehezen megközelíthető, látszólag járatlan helyeket sikeresen használnak fel merész ke­rülőkre, hogy az ellenség hátához kerüljenek. A vakmerő harcosok az éj leple alatt zajta­lanul bekerítik a támadók alosztályait és megsemmisítik azokat. Nemrég a koreaiak a Gyémánt-hegyekben teljesen megsemmisítet­tek két amerikaii zászlóaljat. Az ügyes nyomolvasók minden nap átkúsz­nak az amerikai rablóhordák frontszakasza mögé s megtámadják az autóosztagokat, el­fogják a jelentéseket, felrobbantják a hida­kat. Az amerikai tisztek annyira félnek az éj­jeli támadásoktól, hogy még a fronttól távol­eső helyeken is felöltözve halnak. Napról-napra nagyobb a hideg és az ame­rikai katonák nem titkolják a háború harma­dik felétől való rettegésüket. A hadifoglyok­ vallomásai szerint a szökések egyre nagyobb méreteket öltenek s a haditörvényszékek egy­­re kegyetlenebbek, mert ráijesztéssel akart­­ják a lazuló fegyelmet helyreállítani. A nagy robbanásoktól megrendülnek az év­százados hegyek, szerte-széjjel menekül az erdők minden vadja, a megrémült madarak pedig már régen elköltöztek. A felhők alatt, egy elhagyott sasfészekben egyik mesterlövész csinált magának fedezéket, — egy sasszemű és sasszívó, félelmet nem ismerő ember, akit a Munkapárt nevelt és a harcok tüze edzett (A „Pravda“ 348. (12.550.) számából.) írja: N. Jegoro/icsev a moszkvai „Bauman” Felső Technikai Intézet pártszervezeti titkára. TŰZVONALBAN Irta SZERGEJ BORZENKO IFJÚMUNKÁS 1953. január 7. — 4. oldal A világ ifjúsága az Ifjúság Jogait Védő Nemzetközi Konferenciára készül Az Ifjúság Jogait Védő Nemzetközi Konfe­rencia előkészítéséhez lelkesen csatlakoznak mindazon az ifjak, akik hosszú évek óta ke­mény harcot vívnak a legégetőbb társadalmi problémák megoldásáért. Az Ifjúság Jogait Védő Nemzetközi Konferenciát megelőzően Tokióban megtartották a Japán Ifjúság Kon­ferenciáját a háború ellen és az ifjúság vé­delmében. A konferencián 500 ifjú vett részt akik a Fiatal Japán Lányok Tanácsát, az Ifjúság Hazafias Frontját, a Tanulók Orszá­gos Szövetségét, az államvasutaknál dolgozó ifjakat stb. képviselték. A konferencia központi kérdései az újrafelfegyverzés és a sorozás el­leni harc, valamint a békéért vívott küzdelem kérdései voltak. A konferencián felolvasták a DIVSZ, a kínai, vietnami és más országok ifjúsági szervezeteinek üdvözlő táviratait és megválasztották az Ifjúság Jogait Védő Nem­zetközi Konferenciára a küldötteket. A Brazíliai Sajtószövetség székházában tar­totta gyűlését az Ifjúság Jogait Védő Nem­zetközi Konferencia kezdeményezőbizottságá­nak vezetősége. A gyűlés munkálataiban szá­mos, jogi téren jól ismert személyiség vett részt. Kamara képviselő felszólította a fia­talokat, hogy­­készítsék elő a Nemzeti Kon­ferenciát és védjék legégetőbb követeléseiket. A konferenciát az ország számos közéleti sze­mélyisége is támogatta. Lafaite de Andrada miniszter az ország Legfelső Törvényszéke пек bírája kijelentette: „Teljes szívemből üd­vözlöm az Ifjúság Jogait Védő Nemzeti Kon­ferencia megtartását, amelynek célja, hogy felvesse az ország ifjúságát érintő legfonto­sabb aktuális kérdéseket. Sok szerencsét kí­vánok e gyűlés szervezőinek". Luis Melo Campos és Carlos Flexa­­ Ri­­beiros, az ország két legnagyobb kollégiumá­nak igazgatói, nyilatkozataikban szintén tá­mogatták a konferenciát. Olaszországban is folynak az előkészületek a konferenciára. A torinói ifjúmunkások egy konferenciát tartottak, ahol megállapították, hogy a fiatal munkanélküliek száma három év alatt kilenc­ezerről 15 ezerre emelkedett. En­nek az az oka, hogy 1945 óta nem­ vesznek fel fiatalokat a vas- és vegyiiparba, ugyancsak azóta­ számos tanonciskolát bezártak, felemel­ték a felsőbb tanintézetek és az egyetemek tandíját, számos iparágban növelték az elbo­­csájtások számát, ami elsősorban a tanonco­­kat érintette. Ezen a konferencián nagy­­sikereket értek el a torinói ifjú munkanélküliek. A polgármes­terre és a községtanácsra kifejtett nyomással elérték, 25 új műhely benyitását és szakmai tanfolyamok indítását. E tanfolyamokon 1500 munkanélkülit helyeztek el. Kiharcolták 55 fiatal munkás felvételét a Fiat-üzembe. A Fiat-üzem elhatározta, hogy 1000—1500 ifjú­val növeli központi tanonciskolája tanulóinak létszámát. Az­­Ifjúság Jogait Védő Nemzetközi Kon­ferencia nemzetközi előkészítő bizottsága Ko­­penhágában ülést tartott. Az ülésen felszó­lalt többek között Pierre Minteyer katolikus diák, aki befejezésül ezeket mondta: „A­. egész francia küldöttség nevében őszintén kí­vánom, hogy erőfeszítéseink a közös célért dolgozók erőfeszítéseivel eredményesek legye­nek: elérjük azt, hogy az ifjúság békében él­hessen, jogait elismerjék és tiszteletben is tartsák." A békemozgalom nagy elismerése „A Népek közötti Béke Megszilárdításáért” nevet viselő Nemzetközi Sztálin-Békedíjat há­rom évvel ezelőtt, Sztálin elvtárs 70. szüle­tésnapján alapította a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége. Azóta immár harmad­­szor gyarapszik újabb és újabb ragyogó ne­vekkel azoknak a névsora, akik a nagy díj büszke kitüntetettjeinek vallhatják magukat. A nemrégen kiosztott 1952. évi Nemzetközi Sztálin-Békedíjat a francia Yves Farge, az Indiai Szajfuddin Kitch­­en, a brazil Elisa Branco, az amerikai Paul Robeson, a német Johannes Becher, a kanadai James Endicott és Ilja Ehrenburg szovjet író­ kapták. A Nemzetközi Sztálin-Békedíj nagyszerű jelképe annak a megbonthatatlan egységnek, amely a Szovjetunió és az egész, emberiség békeharca között létezik, nagyszerű kifejezője annak a mérhetetlen megbecsülésnek, amely­ben a Szovjetunió a béke kiváló harcosait ré­szesíti, annak az igaz barátságnak, amelyet a szovjet emberek a békéért harcoló milliók iránt éreznek. A Nemzetközi Sztálin-Békedíjak kiosztását éppen ezért tartják a világ békeszerető embe­rei mindannyiszor a békemozgalom nagy ese­ményének. A Nemzetközi Sztálin-Békedíj odaítélésére ez alkalommal a népek Bécsben tartott nagy békekongresszusával egyidőben került sor. Ennek a ténynek különös jelentősége van an­nál is inkább, mert a világ békeszerető népei, akiknek küldöttei együtt tárgyalták meg a békeharc legégetőbb kérdéseit a most kitünte­tett kiváló harcosokkal, joggal érezhetik, hogy e kiemelkedő személyiségek kitüntetésén ke­resztül a nagy Szovjetunió őkel valamennyiü­­ket részesítette e kitüntetésben. A Nemzetközi Sztálin-Békedíjak odaítélése a Szovjetunió köv­etkezetes békepolitikájának újabb nyomatékos megnyilvánulása, jelképe annak a vitathatatlan ténynek, hogy az em­beriség tavaszának építésén munkálkodó szov­jet állam következetes marad a lenini-sztá­lini békepo­litikához, amely lényegének termé­szetes következménye és amely a Szovjetunió, mint a haladás első rohambrigádja immár több mint 35 esztendeje folytat. Míg a Szovjetunió a­ legmagasabb nemzet­közi kitüntetést adományozza Paul Robeson­­nak , Truman és Eisenhower Amerikája valósággal bilincsekbe veri őt, mint a szovjet állam az igazi megbecsülés na­gy díját nyújt­ja át a béke bátor harcosának. Elisa Branco­­пак,­­ az áruló Vargas kormánya tömlőébe hurcolja őt. íme, a kétféle politika: egyik ol­dalon az imperialista bajkeverők, akik sem­miféle ármánykodástól sem riadnak vissza a népek békét követelő hangjának elnémítására, a másik oldalon pedig a Szovjetunió, a demo­­kratikus tábor vezető országa, amely teljes erkölcsi erejével és súlyával a békeharcosok oldalán áll. Szkobelcin akadémikus: „A Népek közötti Béke Megszilárdításáért" , a Nemzetközi Sztálin-Békedij kiosztóbizottságán­nak elnöke, a „Pravdá”-ban közzétett cikkében a követ­kezőket írta: „A A Nemzetközi Sztálin-Békedij Bizottság, amikor odaítélte az 1952. évi díja­kat, meg volt győződve arról, hogy a világ sokmillió emberének érzéseit fejezte ki, azo­­két, akik ismerik és telkesen helyeslik a bi­zottság határozatában felsorolt békeharcosok tevékenységét". Valóban. A világ békeszerető emberei öröm­mel, lelkesedéssel és megelégedéssel fogadták a Nemzetközi Sztálin-Békedíj Bizottságnak határozatát. Az új kitüntetettek hozzájárulása a béke fenntartásáért és megszilárdításáért folyó harchoz olyan jelentős, hogy tevékeny­ségük híre régen túljutott országaik határán, nevük régen az emberiség legszentebb ügyé­ért harcoló legbátrabbak névsorába került. A francia Yves Farge-ot világszerte úgy ismerik,­ mint azt a lelkes hazafit, aki már hosszú évek óta küzd Franciaország nemzeti becsületének és függetlenségének legbátrabb védelmezői mellett. A hitlerista megszállás nehéz,a kínokkal teli esztendeiben. Yves Farge élén állt annak a bizottságnak, amely a fran­ciák erőszakos Németországba hurcolása el­len küzdött. A háború utáni években, amikor egyre világosabbá vált, hogy az oly sok vér árán kivívott békét újabb veszély fenyegeti a világuralomra törő amerikai és angol impe­rialisták részéről, Yves Farge az elsők között állt a békéért küzdők soraiba. Jelenleg ő a francia békeharcosok országos szervezetének vezetője és nincs az a nemzeti, vagy nemzet­­közi békeösszejövetel, ahol ne hallatná béke- és szabadságszerető népének erős hangját, ahol ne adna kifejezést a francia nép akara­tának, amely Franciaország kormányától egy­re erőteljesebben követeli, hogy lépjen ki az annyira megalázó agresszív szövetségekből és lépjen a békeszerető népek küzdelmét támo­gatók sorába. Így ismerik Yves Farge-ot Cassanova, Hen­ri Martin és Raymonde Dieu Franciaországá­nak békeharcosai, a harcosnak, bátor,­­kitar­tó küzdőtársnak az emberiség nagy ügyéért, a béke megvédéséért folyó harcban. Harcosnak ismerik a népek Szajfuddin Kitchelw­et­ is, az indiai béketanács elnökét. Az ő nevét is már régen nemcsak Indiában, de Ázsia számos más országában is együtt emlegetik az ázsiai népek békeküzdelmével, a koreai háború befejezését követelő tiltakozá­sokkal és Japán felfegyverzése ellen tiltakozó mozgalmakkal. A béke mindenütt, a föld minden sarkán a becsületes emberek legdrágább kincse. Érte mindenütt harcolnak: szerte a világon nevel­kednek igazi hősök e szent küzdelem bari­kádjain. Eliza Branco a Brazil­­Nőszövetség bátorszavú vezetője. Neve eggyéforrt azzal a naponként erősödő küzdelemmel, amelyet Brazília igazi fiai az imperialisták és csat­lósaik háborús készülődései ellen folytatnak. Közel három éve, 1950. szeptember 7-én, Elisa Branco neve mint a vihar járta be egész Braziliát. Ezen a napon Eli­sa Branco, a sao-paolói katonai díszszem­lére összegyűlt katonák előtt zászlót bontott, amelyre ez volt írva: „Fiaink nem mennek katonának Koreába" és a katonákhoz lángolt) beszédet intézett. Elisa Brancot Vargas hó­hérai letartóztatták és börtönbe vetették. Bá­tor harcát azonban itt sem szüntette be. A börtön sötét falai mögül harcos leveleket in­tézett Brazilia asszonyaihoz és hívta őket harcra, küzdelemre a békéért, az életért. Paul Robeson mély, szárnyaló énekét közli a rádió... Az ember önkénytelenül is azt mondja: „Amerika igazi hangja”. Igen, Paul Robeson a békéért bátran harcoló, becsületes amerikaiak mintaképe. Mint művész és mint közéleti személy egyaránt a béke, az emberek közötti barátság igazi harcosa. Énekét nem­csak népe, a néger nép — amelynek elnyomá­sa ellen olyan bátran kiáll — hallgatja, de hallgatják egész Amerika dolgozói, az egész világ békeszerető emberei. És Paul Robeson­­éneke új és új erőt ad, újabb és újabb bátor küzdelmekre. Paul Robesont nem némitják el és nem némíthatják el sem a rendőri üldözé­sek, sem a fenyegetések, sem a terror. A költő lelkesedésétől lüktető verse éppúgy harci erőt ad, mint egy lángolószavú szó­nok beszéde. Ilyenek Johannes Becher német köl­tő versei. Őt azért érte ez a nagy megtisztel­tetés, mert versei, újságcikkei a munka és a béke harcos énekei. Johannes Becher egész irodalmi és közéleti tevékenységét a német nép egységéért és az egységes, békeszerető Németország demokratikus fejlődéséért folyta­tott küzdelem nagy eszméi lelkesítik. Ez eme­li őt a békéért küzdők első soraiba, ez teszi őt méltóvá erre a nagy kitüntetésre. Az őszinte kiállás a béke mellett,a követ­kezetesség és bátorság az emberiség nagy ügyének megvédéséért folytatott küzdelemben —• ezek James Endicott kanadai lelkész te­vékenységének jellemzői. Endicott, mint misz­­szionárius lelkész sokáig élt Kínában és gya­korlatban ismerkedett meg az amerikai impe­rialisták gyarmatosító politikájának „áldásai­val”. Az elmúlt évben újból ellátogatott Kí­nába és habár utazásának célja az volt, hogy az új Kína valóságával ismerkedjék meg, ke­serűen kellett tapasztalnia az amerikai­ im­perialisták becstelen baktériumháborújának következményeit is. Hazájába érkezése után „Vádolok!" címmel komoly leleplező erővel bíró könyvet irt és minden alkalmat felhasz­nált arra, hogy megmagyarázza hazája és egész Amerika becsületes embereinek, milyen­ borzalmas kalandba kényszerítik a népeket bankok és trösztök milliomos tulajdonosai. Endicott nem riadt vissza semmiféle megfé­lemlítéstől; bátran kitartott azon az útón, amelyen elindult és amely a Nemzetközi Sztálin-Békedíjhoz vezette. Ki ne ismerné közülünk Ilja Ehrenburgot, a nagy szovjet írót, a gyújtószavú békehar­cost, az imperialista hazugságok világszerte ismert, félelmetes tollú leleplezőjét? Ehren­burg szavai milliókat lelkesítenek, milliók szi­vébe viszik be a szovjet nép békeigazságát. Könyvei, egész tevékenysége a világ vala­mennyi írójának mintaképei. Ehrenburg ki­tüntetése a Nemzetközi Sztálin-Békedijjal jel­képe annak a mérhetetlen megbecsülésnek, amelyet az egész világon a nagy Szovjetunió szocialista kultúrája élvez és amelynek ö, olyan ragyogó képviselője. A világ népei ép­pen ezért fogadták lelkesedéssel és igaz együttérzéssel Ehrenburg kitüntetését. Szemé­lyében azoknak az embereknek a képviselőjét látják, akik a béke legbátrabb és legkövetke­zetesebb harcosai, mint példaképet mindany­­nyiszor lelkesen és szeretettel köszöntenek. Hét nemzet különböző világnézetet és hitet valló képviselői részesültek az 1952. évi Nem­zetközi Sztálin-Békedíjban. Hét nemzet fiai olvasták megdobbanó szívvel, hogy az ő hon­fitársuk is a kitüntetettek tiszteletet keltő so­raiban foglal helyet. Honfitársaik kitünteté­séből saját harcaik elismerését olvasták ki a harcos milliók és újból meggyőződtek arról, hogy ha Szovjetunió, amikor nemzeti, faji, val­lási és pártkülönbségre való tekintet nélkül osztotta ki a legnagyobb megbecsülés, Sztálin nevét viselő díjait, ismét bebizonyította, hogy békepolitikája az egész emberiséget szolgálja. Dolgozó népünk örömmel és szeretettel üd­vözölte a Nemzetközi Sztálin-Békedíj új ki­tüntetettjeit és együtt száz- és százmillió be­csületes emberrel, hálával és szeretettel gon­­dolt Sztálin elvtársra, akinek nagy nevét vi­seli e kitüntetés s aki az emberiség legszen­tebb vágyainak megtestesítője. A koreai nép hősiesen harcol és bátran védelmezi hazája földjét, amelyet az imperialista banditák csizmája tapos. A koreai harcosok mellett mindig ott találjuk a bátor kínai önkénteseket. A képen egy tankegység jelentést tesz parancsnokának. Korea földjén ádáz harcok folynak. A nép semmi áron sem engedi ki kezéből a nehezen kiharcolt szabadságot. A képen a 736-os számú légvédelmi egység tüzérsége harc közben- SZERKESZTŐSÉG: Bukarest, str. Academiei 17. Telefon: 6.27.68. KIADÓHIVATAL: Bukarest, str. Academiei 17. Telefon: 5.79.60 Taxa postala plătită In numerar la Cont. CEC Nr. 19.323. Előfizetések: 1. évre 11 lej, 6 hónapra 5,75 lej, 3 hónapra 3 lej. Előfizetések: minden postahivatalnál, valamint a tartományi és rajoni „Centru de Difuzare a Préseidnél eszközölhetők. Tiparul: Combinatul „Casa Scânteii”, Piaţa Scânteii.

Next