Ifjúmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-05 / 1. szám

N/îldg proletárjai, egyesüljetek! a lelsz központi bizot­tsÁgának. hetilapja IV. sor. XII. évf. 1. (561.) szára Alapítási év: 1922 1968. január 5. Ara 30 bani Húszéves Köztársaságunk pártvezette lépteit a szocializmus magaslatai felé újabb mérföldkő jelzi : a Nagy Nemzetgyű­lés V. törvényhozási ciklusának 8. ülésszaka. Az Országos Pártkonferencia történelmi határozatainak a szellemében ha­zánk törvényhozó testülete gyümölcsöző vitában hagyta jóvá azokat a törvénykezéseket, amelyek a 21. és az azt követő évek állampolitikájának távlatait nyitják meg. A Nagy Nemzetgyűlés törvénykező munkájának a befejezése után, december 29-én ünnepi ülésre ült össze, megemlékezni a Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulójáról. Ugyanabban a teremben, ahol húsz évvel ezelőtt, azon a fe­lejthetetlen 1947-es december 30-án népünk legjobbjainak év­százados álmát, a Bálcescu által megálmodott Respublicát államformává kiáltották ki, most az emlékezés tüze parázslott fel. Nicolae Balcescu, a nagy forradalmár az igazság és a testvériség honának kívánta a Köztársaságot — és az most az igazság és a testvériség hona, a szocialista építés jegyében megújhodott Románia. Az emlékezésen átparázslott a jelenkor öröme, hogy a két évtizedben a nép államának vezetői jól gazdálkodtak anyagi-szellemi kincseinkkel, hogy a korszakos­­sikerek egy nép, egy nemzet, egy ország hírét öregbítették. Aj idék új dalnokai keltek ebben a két évtizedben, akik rop­pant gyárak vas-beton-üveg vázában, egy iparos ország ezer­nyi keresett termékében, a korszerű mezőgazdaság termékbő­ségében, a szellemi arcvonal megannyi eredményében dalol­ják nap nap után ennek a hazának a munkás himnuszát. A Román Kommunista Párt bölcs vezetése, amely a népfor­radalom barikádjaira szólította a nemzet legjobbjait 1944 au­gusztusában, amely egész történelmünk legdemokratikusabb formájának, a köztársaságnak a békés csatasoraiba hívta a népet, amely a szocialista építés arcvonalain hőstet­tekre lelkesített, köznapi munkánk és ünnepi számvetésünk ve­zérlő csillagaként kísérte és kíséri minden lépésünket. „Azok az eredmények — mondotta Nicolae Ceauşescu elvtárs a Párt Országos Konferenciáján előterjesztett jelentésében —, amelyeket országunk a szocialista építés éveiben elért, az egész román nép, a munkásság, a parasztság és az értelmi­ség, az állampolgárok — nemzetiségre való tekintet nélkül — széles tömegei tudatos alkotó munkájának eredményei: ezek a tömegek tántoríthatatlanul követték a kommunista párt poli­tikáját, mert létérdekeik kifejezőjét látják benne, vezérlő csil­lagukat a jobb és boldogabb jövő a szocialista Románia jó­léte felé“. Románia jólétéről esett szó, hangzott okos érvelés a Nagy Nemzetgyűlés ülésszakán. Ion Gheorghe Maurer elvtárs a ju­biláris ülésen elhangzott előadói beszédében hangsúlyozta : „Társadalmunk szüntelen felemelkedésének abba a szakaszá­ba érkezett, amelyben a szocialista társadalmi rendszer sok­rétűen kiteljesedik, s egyre határozottabban érvényesíti lehe­tőségeit, előnyeit és gyü­mölcsözteti alkotó erőit. A gazdasági, tudományos és kulturális szerkezet és vezetés tökéletesítésé­nek, az állami tevékenység jobb területi megszervezésének, az egész politikai és társadalmi vezető munka magasabb fokra való emelésére irányuló törekvés elevenen tükröződik a Ro­mán Kommunista Párt legutóbbi Országos Konferenciájának, annak a konferenciának a határozataiban, amely mint ese­mény a legjelentősebb mértékben kihat a hazai szocialista építés fejlődésére­. Az elavult formák és módszerek kiküszöbölése, a gazdasági élet dinamizmusának és hatékonyságának növekedése Ro­mánia jelenlegi fejlődési szakaszának parancsoló követelmé­nye. Pártunk politikája a hazai valóság sajátosságait, más szocialista országok tapasztalatait, a napjainkban világszerte érvényesülő irányzatokat szintetizálta saját tapasztalatainak kohójában. Egész társadalmunk példátlan összeforrottságát, népünk szocialista hazafiságának magas szintjét tükrözi az az egyöntetű helyeslés, amely pártunk intézkedéseit fogadta, az az eltökéltség, amellyel románok, magyarok, németek, szerbek és hazánk többi nemzetiségei készek azokat valóra váltani. Hazánk ifjúsága, a napfényes holnap letéteményesei egy emberként sorakozik fel a Párt zászlaja alatt, hogy a IX. kongresszus országfejlesztő programját, az Országos Kon­ferencia határozatait népünkkel egyetemben valóra váltsa. Soha a történelem folyamán nem állottak még országunk és népünk előtt ilyen lelkesítő távlatok, ennyire magasztos, kéz­zelfogható, tudományosan megalapozott és költői képzeletet serkentő távlatok, mint most, amikor Köztársaságunk III. évti­zedébe léptünk. Bevenni a civilizáció magaslatait — egy egész nemzet sajá­tította el a Pártnak ezt a jelszavát. S a civilizáció magaslataira pontosan körülhatárolt út vezet. Ráléptünk erre az útra és mind biztosabban haladunk rajta. Lépteinket az a kipróbált párt ve­zeti, amelyik valamennyi eddigi sikerünk kovácsa. Bizakodás­sal tekintünk a jövőbe, meggyőződésünk, hogy munkánk meg­(Folytatása a 2. oldalon) CL llert,­ búzát, békességet... " Esztendesáru'n­yn­­dok óta szertartásos ünnep­pé nemesült a régi vidám búcsúztatója, az új megille­­tődött köszöntése. Ezért öl­tözik legszebb ruhájába a lány, ezért tölt és koccint a férfiember, hogy külsősé­gekben is méltóképpen fo­gadja az érkező évet. Mert a mosolyokban, a csillogó szemekben a bizakodás, a hit fénye lobog. Mert hinni kell, hogy lesz erőnk és kedvünk tenni nagyot és szépet az új esztendőben. Munkatársaink szilveszteri jegyzeteikben erről valla­nak az alábbiakban rövi­den. A vidámság palotájában Harsonaszóval nyitott kaput a Scintera Ház melletti kiállítási pavilon csaknem hatezer fővá­rosi fiatalnak 1967 utolsó esté­jén. Ez a pazar fényben szikrá­zó ékszerdoboz a kupola alatt a vidámság mesevárosává vál­tozott egy éjszakára. Jelmezbe öltözött álarcosok foga­dták a vendégeket, akiket dúsan meg­rakott, terített asztalokkal vár­tak. De lehet-e egy ilyen éj­szakán asztalok mellett ülni ? Hiszen ott voltak Bukarest, az ország legismertebb könnyűze­ne-énekesei. A műsor­számok között válogatni lehetett. Fiatal színészek a pavilon színpadán hagyományos újévi szokásokat elevenítettek fel, volt divatbe­mutató, mások elektronikus já­tékokkal szórakoztak. Adriana Românită, a fiatal postai tiszt­viselőnő szerint néhány ezer ké­peslapot adtak el, hogy meg­szavazzák Miss Szilvesztert, az­az Szilveszter Hercegnőjét. Mint egy mesevárosban reg­gelig sem fogytak ki az ötletes rendezők a fiataloknak szánt meglepetésekből. (fejér) IIi. A kiállítási pavilonban január elsején a szilveszteri mulatság tulajdonképpen végez (Folytatása a 2. oldalon) ZILVESZTERI A magányos ember ív. A kardostelepi kisház előtt tanakodunk. A ház bejáratát eltakarja az udvart átszelő élő­sövény. A sövényen pedig ott ül Csőri, a varjúfiú. Nevén szó­lítjuk, de gőgösen félrefordítja fejét, pedig hívhatná gazdáját, mert ha csak egyet károg, Be­­recz bácsi már ott terem, ne­hogy valaki bántani merészel­je. De Csőri haragszik ránk, mint minden idegenre. A kísér­leti csónak építői mesélték elke­seredve, hogy a legnagyobb munkaütemben is abba kellett sokszor hagyni mindent, hogy centiméterenként kutassák át a lugast, a kertet, megfordítsanak minden ágat, mert amint egy finomabb, könnyebb szerszá­mot, alkatrészt letettek kezük­ből, Csőri felkapta, elrepült ve­le, s dugdosta bokrok, levelek alá. Naponta szerették volna m­egfojtani ezért, de Berecz bá­csi azt mondta : „Rendelkezé­sükre áll, kérem műhelyem, szerszámaim, tudásom... de a Csőrit ne bántsák . És a varjó­fiú olyan sérthetetlenséget élve­zett, mint Indiában a szent ter­henek. Most itt ül mukkanós nélkül, figyel bennünket, s sze­mében káröröm fénylik. Marika kitartóan nyomja a kertajtóra szerelt csengőt: — Itthon kell hogy legyen. De talán a műhelyben kopá­­csol, s azért nem hallja — re­ménykedik. Sokat izgultunk már a teg­nap a magányos öregemberrel való találkozásért, s a nagy igyekezetben durva hibát követ­tünk el. Öcsi motorral szaladt ki ide, hogy délutánra behívja Berecz bácsit a városba, és mi Marikával elnéztük az időt. Mikor öcsi megtudta, kétség­­beesett : „Jaj, megharagszik, erősen megharagszik az öreg." „Hátha nem jött be, erős szél kerekedett, havas eső esett.* „Jaj, nem tetszik ismerni Be­recz bácsit, mennykövek hullhat­tak, de ha egyszer megígérte, eljön. Engem is örökké leckéz­tet . Maguk, fiatalember, két dolgot nem tanultak meg : azt, hogy az adott szó szent, és hogy tiszteljék a nőket." Végre lépéseket hallunk, s aztán bőrbekecses, magas, szi­kár öregember hajlik meg előt­tünk. Kovács Erzsébet (Folytatása a 3. oldalon)

Next