Ifjúmunkás, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-08 / 1. szám

1978 Elkezdődött az új esztendő, folytatódik a munka, a tanulás, terveink megvalósítása, folyta­tódik az élet minőségének ja­vulása és ebbe beleérződik min­denfajta tevékenység minősége, hisz végső soron a munka mi­lyenségétől függ a civilizációs színvonal, az pedig visszahat a termelésre is. Folytatjuk célja­ink megvalósítását, de másként, magasabb szinten, mint az előző évben.­­A műszaki-tudo­mányos forradalom ötéves ter­vének harmadik évét kezdtük el az Országos Pártkonferencia útmutatásainak szellemében, többet és jobbat akarással, ér­telmes takarékossággal, hogy a nemzeti vagyonból a következő nemzedékeknek is bőven jusson a továbblépéshez, hogy a kö­vetkező ötéves tervben kilendül­jünk a fejlődésben lévő ország stádiumából. Az egész nép párt körüli egy­sége is magasabb szinten va­lósul meg, ez az egység még inkább belsővé válik: munkás­osztályunk gyarapodása termé­szetszerűen maga után vonja a kommunisták számának növe­kedését, azokét, akik szervezet­ten akarnak küzdeni az élvo­nalban, az új társadalom épí­tésében. Ifjúságunk életprogramként fogadta el Nicolae Ceauşescu elvtárs felhívását: tanul, dolgo­zik és tanul. Teljes mértékben átérzi e szavak jelentését, tud­ja azt, hogy az 1985-ig megha­tározott távlatokat csak dolgos, művelt emberek élik fel, és e távlatok elsősorban az ifjaké. Az új esztendő előestéjén if­jak ezrei közvetlenül fejezhették ki elkötelezettségüket e távlato­kat nyitó politika iránt, pár­tunk és annak főtitkára iránt. Nicolae Ceauşescu elvtárs a fiatalokkal koccintott, eljött a kiállítási pavilonban szervezett ifjúsági szilveszterre, miután a 23 August üzemek szilveszterező dolgozóinak kívánt boldog új évet. Pártunk főtitkára mindkét helyen meleg, bennsőséges fo­gadtatásban részesült, újévi jó­kívánságaira fogadalommal vá­laszoltak, amelyből újra kitűnt, hogy a párt céljai azonosak a nép céljaival. Ion Traian Ştefă­­nescu elvtárs, a KISZ KB első titkára az egész ifjúság gondo­latait fogalmazta meg, amikor Nicolae Ceauşescu elvtársat kö­szöntötte az ifjúsági szilveszte­ren: „Mi valamennyien, a haza egész ifjú nemzedéke mély há­lával gondolunk önre, pártunk és államunk szeretett vezető­jére. Biztosítjuk, hogy 1978-ban, a következő esztendőkben és mindig töretlenül követni fogjuk a pártot, az ön munkásságának és életének magasztos példáját. Nemsokára egész népünk öröm­mel és mély büszkeséggel ün­nepli meg az ön születésnapját. Engedje meg, szeretett és tisz­telt főtitkár elvtárs, hogy az egész ifjú nemzedék nevében tiszta szívből lankadatlan mun­kabírást, boldogságot, jó egész­séget, hosszú életet kívánjunk szocialista hazánk, egész né­pünk jóléte érdekében.“ Együtt a néppel, együtt az ifjúsággal Világ proletárjai, egyesüljetek! Ifj­umunkás A KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK HETILAPJA Alapítási év 1922 • IV. sor. XXII. 1978. január 8. • Ara 30 bani 1977-ben riportjainkban szereplő fiataloktól megkérdeztük: MILYEN GONDOLATOKKAL LÉPTEK AZ ÚJ ÉVBE Kötelező ígéret Minden új esztendőben többet akarok, mint az elő­zőben — adni s kapni is. E­­redményeket, amelyek meg­haladják a korábbiakat, öt­leteket, hogy könnyebbe­n, gyorsabban, jobban dolgoz­hassunk. Szeretném, ha az idén azok között lennék, aki­ket javaslataiért megtapsol a KISZ-tagság. 1978-at elsősor­ban annak a nagyszerű párt­programnak a megvalósítása jellemzi számomra, amely egyéni tetteink meghatá­rozója is egyben. S ezt nem­csak az üzemben töltött idő­re értem. Ebben a tanévben érettségizek a szakközépisko­la esti tagozatán. Kicsi fa­luból, inkább tanyáról való vagyok, amely mindössze 125 házat számlál. Erről a te­lepülésről minden fiatal ta­nult vagy­ tanul szakmát, de főiskolát mindössze ketten végeztek eddig .Én szeretnék lenni a harmadik, s ebben a szándékomban döntő ez az esztendő. A műszaki egye­temre való felvételi mellett még megfogadtam valamit önmagamnak. Azt, hogy a szakmai olimpia országos döntőjére ismét eljutok, s nem a legjobbak között, ha­nem legjobbként végzek. Úgy, ahogy megígértem, a­­hogy az újságban is megje­lent. Az a „fekete fehéren“ kötelez. Codreanu Petru, a Dr. Petru Groza—I Mecanica vállalat esztergályosa Boldogságot Az olvasók inkább az Ifjú­munkás Matiné rendezvényei­ről ismernek engem. Néhány turnén vettem részt, a közön­ség tapsa és a lapban meg­jelent beszámolók szerint fel­lépésem sikeres volt, az elmúlt évben a 24. számban megje­lent a fényképem is. Legutóbb dalomra Munteanu Camelia, a kolozsvári Állami Magyar Opera balett-táncosnője tán­colt, az ötlet közvetlenül elő­adás előtt született és bevált: tetszik nekem a Matiné alkotó közösségének fiatalossága, a közvetlen baráti szellem, eb­ben a körben mi, Cameliával, magunkra találtunk. A most következő évben újabb da­laimmal jelentkezem. A bol­dogságról és a szerelemről fogok énekelni. Különben az új (Folytatása a 2. oldalon) NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs rádió- és televíziós üzenete egész népünkhöz az újév alkalmából Kedves elvtársak, bará­taink! Románia Szocialista Köztár­saság honpolgárai! Gazdasági és társadalmi e­­redményekben, valamint az ország jelene és jövője szem­pontjából messzemenő jelen­tőségű belpolitikai esem­é­­nyekben rendkívül gazdag esztendőt zárunk. Az 1917. évi tervelőirányzatokat teljesí­tettük, sőt túlszárnyaltuk: az ipari termelés több mint 11,5 százalékos ütemben növeke­dett, a mezőgazdasági terme­lést pedig, bár a természeti kö­rülmények nem voltak a leg­kedvezőbbek, kielégítőnek te­kinthetjük. Az anyagi termelés rohamos fejlődése, a nemzeti vagyon gyarapodása lehetővé tette a dolgozók jövedelmei­nek, különösen a javadalma­zásból származó jövedelmei­nek a pótlólagos növelését, a nép életszínvonalának az ere­deti előirányzatokon felüli e­­melését. Mindez ismételten kidomborítja gazdaságunk e­­rejét, épülő új társadalmi rendszerünk felsőbbrendűsé­gét, azt, hogy népünk képes biztosítani a haza haladását és jólétét. Ebben az évben újabb in­tézkedéseket tettünk a gaz­daság, az egész társadalom egységes tervezésének és veze­tésének tökéletesítésére. Bőví­tettük az arra szolgáló szer­vezési kereteket, hogy a tö­megek részt vegyenek a gaz­dasági és társadalmi, az ál­­lamélet vezetésében, mégin­­kább megerősítettük a szocia­lista demokráciát. Az idén megünnepeltük az állami függetlenség centená­riumát és a Köztársaság meg­teremtésének harmincadik év­fordulóját, s ez alkalommal hódolatunkat fejeztük ki a román nép kiváló erényei, a szabadságért, a függetlensé­gért és a társadalmi igazsá­gosságért vívott hősi harca, a román társadalom forradalmi átalakításában elért nagysze­rű győzelmek iránt, s egyben ismét kifejeztük azt a szilárd elhatározásunkat, hogy erőt nem kímélve munkálkodunk a haza nagyszerűségéért, füg­getlenségének és szuverenitá­sának megvédelmezéséért és erősítéséért. Az év legfontosabb politikai eseménye a párt Országos Konferenciája volt. A konfe­rencia átfogó intézkedéseket határozott el a gazdasági fej­lődés meggyorsítására, a nép életszínvonalának hangsúlyo­­zottabb emelésére, a munka tökéletesítésére a társadalom összes szektoraiban, hogy si­keresen megvalósítsuk a párt történelmi jelentőségű prog­ramját. Ezekben az ünnepi pillana­tokban a párt- és államveze­­tőség, valamint a magam ne­vében szeretnék a legmele­gebben gratulálni az összes tevékenységi területeken elért nagyszerű sikerekhez a mun­kásosztálynak, a parasztság­nak, az értelmiségnek, nemze­tiségi különbség nélkül az összes dolgozóknak, egész né­pünknek , szabad és boldog sorsa tudatos építőjének. Világos perspektívával, pon­tos programmal lépünk az új esztendőbe, amely program biztosítani hivatott Románia további sokoldalú felvirágoz­tatását. 1978 — az ötéves terv harmadik esztendeje — döntő év a párt XI. kongresszusán elfogadott történelmi jelentő­ségű határozatok, az 1980-ig terjedő gazdasági-társadalmi fejlesztési terv sikeres megva­lósítása szempontjából. Éppen ezért kell biztosítanunk — a­­mint az Országos Konferen­cián is hangsúlyoztam — a forradalmi ugrást a mennyi­ségi felhalmozásról egy új, magasabb minőségre a szocia­lista építés egész munkájában. Tovább kell tehát tökéletesí­teni az anyagi termelés terve­zését, szervezését és vezeté­sét, maximális hatékonyság­gal kell hasznosítani a gazda­sági és emberi potenciált. Az egész tevékenységet építsük a jelenkori műszaki-tudományos forradalom legfejlettebb vív­mányaira, biztosítsuk az ösz­­szes termékek műszaki szín­vonalának és minőségének ja­vítását, új technológiák al­kalmazását, amelyek lehetővé teszik a nyers-, segédanyag- és energiafogyasztás csökken­tését, a gyártási költségek le­szorítását. Összpontosítsuk az egész nemzet energiáját, al­kotó erejét, intelligenciáját és hozzáértését a munkatermelé­kenység gyorsabb növelésére, hiszen az döntő tényezőként határozza meg a nemzeti jö­vedelem gyarapodását, a dol­gozók életszínvonalának emel­kedését, Románia egyre hatá­rozottabb előmenetelét a szo­cialista haladás útján. Szilárd meggyőződésem, hogy a jövő esztendőben is egész népünk, a párt vezetésé­vel, a leghatározottabban és önfeláldozóan munkálkodni fog e nagyszerű célok elérésé­ért, s hogy az összes dolgozók forradalmi kitartással és len­dülettel annak a nagy felelős­ségnek a magaslatán lesznek, amelyet a történelem ró a szocialista Románia mai nemzedékeire. Kedves elvtársak, bará­taink! A most záruló esztendőt az jellemezte, hogy a nemzetközi életben, a nemzetközi erővi­szonyokban hangsúlyozódtak a mélyreható nemzeti és társa­dalmi változások, hovatovább érvényesült a népek akarata, hogy teljesen véget vessenek az uralom és a diktátum imperialista politikájának, nemzeti kincseik, saját sorsuk uraivá váljanak. 1977-ben egyre határozottabban jelent­kezett a nagy, világméretű konfrontáció egyfelől különbö­ző államoknak, illetve állam­csoportosulásoknak a világ, a befolyási övezetek újabb új­rafelosztására, újabb uralmi pozíciók megszerzésére i­­rányuló tendenciája, másfelől (Folytatása a 2. oldalon)

Next