Ifjúmunkás, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-04 / 1. szám
Kiss Károly névon ez Anna eddigi tanítói pályájára emlékezik, nem a családi, hanem külön tartott „iskolai “ képesalbumotlapozgatva. — Itt van ez a torockói kép azokról a babákról, amelyeket négyhetes gyakorlati tanításunk után kaptunk. Itt van, ezen a képen az első osztály, amit ott tanítottam. Aztán kineveztek Feketegyarmatra. 1973 és 1975 között tanítottam ott, az óvodában. Fénykép készült az első óvodai osztályomról, és külön a nagycsoportosokkal is megörökítettek. Emlékezetes óvodai kinevezésem. Édesanyámmal mentem ki az első nap. Az óvoda udvarán mindössze két szál gyermek szaladgált. Nem nagyon szerették az elődömet. Aztán, hogy nem sikerült a véglegesítő vizsgája, betöltetlen maradt a helye, és így kerültem én oda. Két év elteltével, amikor eljöttem, én negyvenhat gyermeket hagytam ott. Erről is van fényképem. A következő felvétel az ötéves találkozónkon készült. Itt csaknem együtt van az egykori osztály. Ezen a képen a férjek sorakoznak. Jó hangulatú találkozó volt. Három lány és az egyik fiú akkor még nem talált magának élettársat. Külön fényképet készítettünk a tanárokkal is. A találkozó után évenként készítettem közös képet tanítványaimmal is. Olyan ez a képesalbum, mint valamiféle napló. Pontosan és nagy örömmel vezetem, beragasztom a képeket. Itt van például a zimándi osztályommal készült képem. Ezek nagyon ügyes gyerekek. Nemrég olvastam az újságban, hogy szavalóversenyt nyertek. Boldog vagyok, amikor hallok egykori tanítványaimról. Úgy érzem, hozzám tartoznak immár mindörökre. Fekete gyarmaton kértem az áthelyezésemet az iskolába, mert jó volt az óvodában, az édesanyám is óvónő, rendszeresen segített munkámban, de én írni, olvasni és számolni szeretem tanítaná a gyermekeket. Így kerültem Csermőre. Ez a község 711 kilométerre van Aradtól, kevés ott a magyar család. Az I—IV. osztályban összesen kilenc gyermekem volt. Miután megszűnt a helyem, áthelyeztek Zimándújfaluba. Tizenkét kilométerre van Aradtól. Nagyon jó arra a közlekedés. Az ingázás nem jelentett különösebb megerőltetést. A harmadik osztályt kaptam. Itt látható az osztályom a harmadik év végén és a következő évben, amikor férjhez mentem. Látszik a fényképen is, hiszen júliusban született nagyobbik lányom, Annamária. Jó osztályt adtam tovább. Nagyon édesek voltak. Több pionír-versenyen is részt vettek és nyertek. Kisgyermekkel már nehezebb lett volna ingázni. Ekkor áthelyeztek az aradi 13-as iskolába. Magam is itt végeztem az elemit. Persze az ideiglenes áthelyezésemet segítette az a tény is, hogy Zimándon megszűnt a tanítói helyem. Kevesebb volt e gyermek, és csak két tanerő kapott munkát ott Zimándon. Közel a Város, és, aki tehette, beköltözött, otthagyta a falut A fiatalok mind Aradon dolgoztak és úgy nősültek vagy úgy mentek férjhez, hogy nem haza, hanem városiba kerüljenek. Szóval, én is visszakerültem szülővárosomba. A következő évben véglegesítő vizsgát tettem és aztán versenyvizsgát az aradi iskolákban kiírt öt tanítói állás egyikére. — Miként zajlik le egy ilyen versenyvizsga? Bizonyára nagyon komoly a versengés, hiszen nem akármilyen kenyérkereseti lehetőség a tét . Későn tudtam meg, hogy megtartják-e vagy sem abban az évben. A körülményekhez tartozik az is, hogy a Mosóczi-tábod 13-as iskolában én egy ötvenhárom éves tanító néni halálakor vettem át az osztályt. Nem kaptam végleges kinevezést, ezért nyilvánvalóan arra kellett törekednem, hogy véglegesítsenek valamelyik aradi iskolában. Abban az évben is a negyediket tanítottam. Arra gondoltam, talán maradhatok, és indíthatok egy első osztályt De itt is fogyatékben volt az iskola. Jártam a negyedet, gyermekkorom világát. Felkerestem az óvodások szüleit. Szerettem volna tudni, kitelik az új első osztály. Hívtam a szülőket műsoros rendezvényünkre, amelyet azért szerveztünk, hogy aki akarja, ismerje meg a telepi iskolát, még mielőtt beíratja oda a gyermekét. Végül a gyermekek összlétszáma az I—IV-ben kisebb volt, mint az a kötelező szám, amelynek megfelelően négy tanítót alkalmazhatott volna az iskola. Pedig nemcsak én látogattam a szülőket, hanem mind a négyen, ahogyan ez már szokás volt ebben az iskolában. De még felső tagozati tanárok is besegítettek. A telepen nincs magyar nyelvű óvoda. A műsoros rendezvény arra is szolgált, hogy megtudjuk, milyen nyelven akarják taníttatni gyermekeiket a szülők. Az egyik családnál vegyesiházasságból született gyermeket látogattam. Az apja magyar nemzetiségű, de a gyermeket az anyanyelvén óhajtották tanítani. Tiszteletben tartottam az elvet, hogy mindenki azon a nyelven taníttatja a gyermekét, amelyiken akarja. Persze, ha az óvodát nem az anyanyelvén végzik a gyermekek, akkor már a szülők erősen gondolkodnak azon, hogy melyik iskolát válasszák, melyik lesz könnyebb vagy előnyösebb gyermekük számára. Itt Mikalákán, egy előttem végzett kolléganőmmel éppen ezért kértük a magyar nyelvű óvoda létesítését. Két év alatt összegyűlt ezekben a szép tömlőházakban egy óvodára való gyermeksereg. Odajár Annamária lányom is. Később pedig, amikor eljön az ideje, kérjük majd a magyar nyelvű oktatás bevezetését a lakónegyedi iskolában is. — Mikalaka régen városszéli falu volt? — Igen. Most pedig terebélyesedő lakótelep. Kolléganőm idevaló, ő annak idején itt végezte az első négy osztályt, aztán átjött hozzánk a hídon. Egy iskolában tanultunk a Mosóczi-telepen. — Visszatérve a versenyvizsgára, hogyan zajlott le végül is ez a nem könnyű próba? — Egyszer a központban találkoztam egy kolléganőmmel. Azt mondja nekem: Tudod, hogy lesz versenyvizsga! Mondom, az utolsó pillanatig nem tudtuk biztosan, hogy lesz-e vizsga vagy sem. Ez, ha jól em Ifjúmunkás 4 tanítók nyomában kinek, hogyan érdemes e lékszem, májusban volt. Rögtön felmentem a tanügyhöz és érdeklődtem. A magyar nyelvű oktatás tanfelügyelője azt mondta, hogy még semmit sem lehet tudni. Beadták ugyan a kérést, de a választ későbbre várják. Végül megígérte, hogy augusztus folyamán értesítenek, ha sor kerül a vizsgára. Zavarban voltunk azon a nyáron, mert a férjem szabadsága elég rövid az enyémhez képest. Nem tudtuk, miként tervszerűsítsük, hogy jó legyen. Annamáriának idült hörghurutja van, levegőváltozásra volt szüksége. Hargita megyében rokonaink vannak, gondoltuk, meglátogatjuk őket. Mielőtt elutaztunk volna, újból felmentem a tanügyhöz. Azt mondták, ha lesz vizsga, ezt augusztus tizenötödike előtt semmi esetre sem tartják meg. Július elején indultunk hát szabadságra. Végül július végén hallottam, hogy néhány soros hírt közölt a Scínteia a versenyvizsgákról. Mi a helyi lapot olvassuk és az Előrét. De szerencsére szóltak a lakótársaink, mert tudták, hogy mi a szándékom. Újból rohantam a tanügyhöz. Mondták, hogy augusztus nyolcadikára tűzték ki a nagy napot. Volt még egy hetem. Gyorsan átszerveztem a családi életünket. Kiköltöztem a konyhába. A férjem átvette a kislány gondozását. A férjem barátja iskolaigazgató. Ő mondta, hogy az ötödikes számtankönyvben van vagy kilencszáz feladat. Ha sikerül valamennyit megoldanom, bizonyára sikerül a versenyvizsgám. A kolléganőm a férjem segítségét kérte. de a kilencszázból tizenvalahányat nem tudott megoldani. Jaj, mondtam, akkor én egy hét alatt hányat oldok majd meg? De a férjem sokat segített. Kiválogatott példatípusonként néhány feladatot, és amelyiket nem tudtam megoldani, azt megmagyarázta. Háromszáz kiválogatott példából nem oldottam meg kettőt. Nyilván azt a kettőt kaptam a vizsgán. Persze, azért tudtam. Átvettem a nyelvtant és a gyermekirodalmat is. Sikerült. Hárman értünk el hetesnél jobb általánost és mindhárman az 1-es számú iskolát választottak, mert ebben az iskolában három nyelven folyik a tanítás, és nincs baj a gyermek-utánpótlással. A szülők szívesen adják ide a gyermekeiket, mert jó iskola. Erős tanítói és tanári gárda gyűlt ide össze. Az igazgató rendkívül szigorú, fegyelmet tart, de nemcsak az iskolában folyó neveléssel, hanem az iskolánkívülivel is törődik. — Nemsokára tíz éve végezte a tanítóképzőt. Most nem azt kérdem, amit egykor valamelyik tanárja: „Elvétett valamit?“ Hanem azt, hogy milyen érzés ma tanítónak lenni? — Sok itthon a gond. A néni, akit mi „nagymamának“ hívtunk és szomszédasszonyunk, az ősztől nem vállalta a gyerekek ügyelését. Idősebb, és sok a dolga, nem bírja már, így aztán egy másik néni jár hozzánk. Rendszerint egy órakor felváltom. De nyolctól egyig nekem eszembe sem jutnak otthoni gondjaim. Van más dolgom éppen elég. Állandó a futkorászás a szemléltető anyagok után, mert ezekkel — és nemcsak szerintem — célravezetőbb, nívósabb a tanítás. Miután kiléptem az iskolából, akkor jut eszembe, hogy kenyeret kell vennem és bevásárolnom, amit lehet. .. — Nehezebb vagy könnyebb most a tanítás? — Nem nehezebb, de nem is könnyebb- Mindig lelkiismeretes voltam. Sohasem megyek be órára lecketerv nélkül. Ez a munkám minden este, miután lefektetem a gyermekeket. Vázlatot készítek. Ha dolgozatot íratok, előbb itthon megoldom a feladatokat. — Mikor háziasszony? Mikor főz? — A beszerzés a legnehezebb, de ebben édesanyám segít. Ezen kívül vasárnap főz nekünk néhány napra, és elküldi édesapámmal. Néha meg hétközben is küld ételt. Nekem már csak ki kell egészítenem egy krumplipürével, egyebekkel. — Tehát az iskolában a gyerekek... Itthon a gyerekek ... — Igen. És mindkét helyen jó a hangulat. Az iskolában kolléganőim segítenek. Hagyomány, hogy a párhuzamos osztályok tanerői érdeklődnek egymás munkája iránt. A férjem bizonyíthatja, hiszen abba az iskolába járt, annak idején, amelyikben tanítok, mindig kitűnően oktattak és nevelték ott a gyermekeket. Ez jórészt az iskola kitűnő igazgatóinak volt tulajdonítható. A mostani igazgató is nagyon fegyelemtartó, szavatartó, igazi nevelésre termett ember. Színházba, a csillagászati megfigyelőbe Temesvárra vitte a gyermekeket. Most pedig a számítási központba szervez látogatást. Igazgatóm Matekovics Mihály. Nevét nálunk sokan ismerik. Gyakran ellenőrzi a tanítókat, sűrűn jár óralátogatásra. Nálam kétszer volt ebben a tanévben. Matematikus és nyilván egyik számtanórámra akart bejönni, de azt én aznap az első órán már megtartottam. Meghallgatta a magyar órámat. Utána megbeszéltük a tanulságokat. Sokat tanulok tőle. Például pontosságot. Amikor kihirdeti, hogy nyolc órakor az első osztályos tanítókkal tart negyedórás megbeszélést, akkor tudjuk, hogy pontban nyolckor megkezdi és egy perccel sem haladja túl a kiszabott időt. Hetvennyolc tanerővel dolgozik, mégis győzi idővel, és mindenütt jelen van. A gyerekes anyákat vakációban is kíméli, de a tanítási időt mindenkinek szigorúan be kell tartania. Végleg lemondott a műkedvelésről és arról a baráti körről, ahol pályája kezdetén olyan jól érezte magát? — Nem mondtunk le végleg. Férjemmel felváltva eljárunk még a próbákra, az előadásokra. De együtt voltunk nem is olyan régen kiszálláson is. Szüleim vigyáztak akkor a gyerekekre. A férjemet ingázás közben ismertem meg. Velem jött a kultúrházba is. Anynyira kitartóan járt a próbákra, hogy egy szép napon aztán rábíztunk egy szerepet. Először csak másodszereposztásban vállalta. Időközben csoportunk Znorovszky Attila vezetésével népszínházi rangot kapott és felvette a Periszkóp nevet. Különféle műfajokkal kísérletezünk. A kiszállásokon inkább a népszínművek, helyben pedig a vidám darabok a kedveltek. Időközben a férjem egyre több szerepet kapott. Kivívta magának a jogot arra, hogy többet járjon a csoportba, mint én. És ha már belekezdett egy szerep tanulásába, kimaradásával hátráltatná a többiek munkáját. Én most ritkábban járhatok a próbákra, de így is hasznossá tudom tenni magam, mert mindig van mit segítenem. A legtöbbször súgó voltam. Aradon nincs magyar nyelvű színház. Mindig is úgy éreztem, szükség van reánk. Amit mi teszünk, azt nemcsak a magunk szórakoztatására tesszük, hanem szolgálatból. Ennek pedig az a sajátossága, hogy sohasem lehet befejezni. Kialakult törzsközönségünk. Néha úgy érzem, várnak reánk. Kíváncsian figyelik új produkcióinkat. Különben ugyanezt érzem tanítványaim előtt is. Azt hiszem, erre szokás mondani: jó az, ha hivatásának élhet az ember. Ezidáig valahogyan sikerült ez nekem ... Tar Károly яшяшшшшшвяшшшщяшшшявшшшшяшшшшшя Vakációs naptár • • Az ITI hegyvidéki bázisain napi 4 órás foglalkozással 6 napos ciklusokban szervezett sítanfolyamokon sok vállalkozó kedvű fiatal ismerkedhetett a léces csúszkálás művészetével. A Pirial Rece-i ifjúsági üdülőkomplexumban például a nemzetközi szabványoknak teljesen megfelelő új lesiklópálya és óránként 1000 személy szállítására alkalmas felvonó várta azokat a vakációzó fiatalokat, akik már jól tudnak sízni, 3,5 km-es sífutótereppel kedveskedtek a sífutás kedvelőinek, és felavattak egy gyerek-sípályát meg egy babyliftet is az apróságok nagy örömére. • Egyébként országszerte sok iskolás és egyetemista töltött felejthetetlen napokat a KISZ KB által szervezett központi, felkészítő- és pihenőtáborokban. A sporttáborokban — ilyen működött például 1982. december 24 és 1983. január 4 között Vatra Dornei-en — az ország sok megyéjéből érkezett iskolai sportegyesületek elnökei és küldöttei gyarapíthatták elméleti és gyakorlati tudásukat különböző sportágakban. A sok mozgást és friss levegőt garantáló tevékenységekkel váltakozó metodikai felkészítő leckék keretében a fiatal sportvezetők olyan ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodtak, amelyeket otthon az iskolában gyümölcsöztetnek az 1983-as tömegsportélet nagy hasznára. • December 24—29 között több mint 1000 líceumi tanuló és szakiskolás részvételével három honvédelmi-felkészítő tábor működött az országban, mégpedig a buzáui 56-es számú ipari líceum, a slatinai Ion Minulescu líceum, valamint a nagyváradi Solidaritatea ipari líceumok keretében. A szakemberek irányítása alatt lezajló sajátos oktató-felkészítő jellegű foglalkozások mellett ezekben a táborokban is gazdag politikai-nevelő tevékenység zajlott le, amelynek célja pártunk és államunk bel- és külpolitikájának, pártunk főtitkárának, hadseregünk főparancsnokának, Nicolae Ceauşescu elvtársnak hazánk katonai védelméről kidolgozott nézeteinek elsajátítása, a hazafias érzelem elmélyítése volt. • Lévén a szecselevárosi Precizia ipari líceum, valamint az ITI Máramaros megyében működő surori bázisa a biatlon-szakkörök vezetőinek vakációs gyülekezőhelye, az ország minden sarkából összesenegtett több száz fiatal kedvére sízhetett és lőhetett célba a festői környezetben, kitűnő feltételek között a szervezett biatlon kiképzéssorozatok folyamán. • A hómentes országrészek vakációzói számára is akadt bőven szórakozási-kikapcsolódási lehetőség. Tartalmas, élénk tevékenységek színhelyei voltak ezekben a napokban a vakációs klubok. A szokásos sport- és szórakoztató programokon kívül hangversenyek, hazafias versösszeállítások, érdekes találkozók és kerekasztalértekezletek, előadások tették változatossá az otthon vakációzók szabad idejét. Ifjúsági filmheteket, valamint falusi filmfesztiválokat szerveztek az ország minden megyéjében, ahol tematikus csoportosításban a Köztársaság kikiáltásának szentelt filmeket, az 1977—1982 között Costineşti-en megrendezett ifjúsági filmfesztiválokon díjazott filmalkotásokat, ifjúsági- és rajzfilmsorozatokat tekinthettek meg a vakációzó fiatalok. • Gondos szervezők jóvoltából kirándulás-lehetőségekben sem szűkölködött a vakációs időszak. A Prahova megyei tanulók például a Doftana völgyébe, Slenicre, Cheiára, Bufteára és Tirgovistére látogattak el. A Bihar megyeiek az Élesd környéki festői tájakat keresték fel, a Szamoson épült vízierőművet, míg mások a Fekete- Körös vidékén folytatták élménydús és hasznos folklórgyűjtő munkát. Sok vakációzó fiatal kereste fel Botoşani megyében a román költészet hajnalcsillaga, Mihail Eminescu ipoteşti-i szülőházát, a költő születésének évfordulójára rendezett emlékünnepség alkalmával. Varga Béla fotója