Ifjúság, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-01-07 / 1. szám

i: 'petöfc. stuiíotésmolc '122. évfoxcLuílópxhCL ■ ■ mmm ——— - —■— ,Megint InvzéLünk i ejtük beszélünk ... Petőfi Sándor verse Megint beszélünk s csak beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen; Azt akarják, hogy Magyarország Inkább kofa, mint hős legyen. Dicsőségünknek kardja' Csak most készültél s már a rozsda esz. Meglássátok, maholnap minden az a kerékvágásba lesz. Úgy állok itt, mint a tüzes ló. Mely fős vagyon nyergelve már, S prüsszögve és tombolva ott benn Fecsegő gazdájára vár. Nem a tettek terén fogok hát, Mint egy csillag lehullani? Megfojtanak majd a tétlenség Lomhán ölelő karjai? S nem lenne baj, ha magam volnék, Hisz egy ember nem a világ, De ezer és ezer van, aki A zablán tépelődve rág. Óh ifjaink, óhéti barátim, Ti megkötött szárnyú sasok. Láng a fejem, jég a szívem, ha Végig tekintek rajtatok! Föl, fő hazám, előre gyorsan, Megállni félúton kívánsz? Csupán meg van tágítva rajtad De nincs eltörve még a lánc! I IFJÚSÁG A SZABADSÁGÉRT Petőfi nem alkuszik (Részletek Ady Endre tanulmányából) Szeretett: ez a gyűlölködő, okvetetlenkedő, nyugtalan, rossz fiú szeretett eleddig leghatalmasabban szeretni Magyarországon. Gyilkolt a szeretetével s mert önmagát is érdemesen tudta nagyon-nagyon hevesen szeretni, mészárszékre vitte önmagát. Szégyeljétek magatokat halottak, élők, falánk senkik, kik írtatok Petőfiről eddig, de szeretni igazán nem tudtátok. Úgy kell őt szeretni, hogy föllángoljon tőle ismeretlen porra! Sohase volt Petőfinek lehetetlen érzése vagy gondolata. Mert amit érzett, amit ő bárhogyan, röppentve talán, kigondolt, ahhoz azonnal hozzáadta a lehetőség hitét. Ő valóban úgy bánt az érzéseivel, gondolataival, mint eleven valóságokkal, s ha azt írta, tanácsolta, hogy akasszuk fel a királyokat, bizonyos, hogy húzta volna a kötelet, ha király lóg rajta. Amikor Vörösmartyt — hála ide, hála oda — bántja, azt a pimasz, hazug babonát bántja, hogy a magyar ember okos, számító, huszonnégyórányi lejárattal Petőfi nem mindenben volt mértéktelen, de mértéktelen volt mindabban, ami érdekelte s mértéktelen volt az utálata a muszáj szelídekhez. Nagyon utálta a mágnásokat: egyformán utált minden mágnást. De észrevette, hogy a falusi kúriák legwerbőczyesebb népe — kicsi kivétellel — talán még hitványabb és ártalmasabb az akkor úgynevezett arisztokratáknál. Petőfi volt az első, aki észrevette, hogy a lecsüggedt, koldus nemesség és az eleven pórság közül kell jönniök az új vezető magyaroknak, de eleve elátkozta a leendő, hazug, nacionalista Rákosi Jenőket. Ez a Rákosi Jenő fajta már jelentkezett a Petőfi idejében s hogyne gyűlölte volna őket Petőfi, aki mindené volt, az egész életé, minden emberé s az egész világé. Az 1848-as félmunka keservesen megbosszulta magát e földrajzilag is és különben is elátkozott nemzeten. Ha akkor egészen megcsináljuk azt, amit akkor harmadrészben csináltak, s amiből azóta is vissza-visszacsipegettek, nem itt tartanánk. Bizonyos dolgokat, históriaian nagyokat csak egyetlen egyszer s csak egyetlen egy időben lehet megcsinálni. Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás népköltő tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott. Petőfi nem alkudott, Petőfi nem alkuszik s Petőfi a forradalomé volt. Nem szabadság kell nekünk, romantikus, szilaj, pusztai szabadság, hanem az a szabadság, amelyet Petőfi csak sejtett. Ütni, vágni, fiatalságot teremteni ez öregségével dicsekvő országban: „az én kardom nem fűzfa ...“, „a lobogómmal még találkoztok“ — ezt mondta Petőfi. Meg kellett halnia, hogy rosszabbul ne járjon, de Werbőczy és Kossuth nemzete akkor elbánt vele, hitegette, hívta, uszította, kihasználta, megalázta s elrúgta. Ezt teszi ravasz, hódolást színlelő formában ma is s ma nem mehet síró, szegény, cirógatást váró, mostohagyerekként a kis Bem apóhoz. Meg kellett halnia Petőfinek is, jó is volt, hogy meghalt, gondolt is reá, egy-két meghűlést már magában cipelt, de dehogy is akart meghalni. Úgy ment a kétségbeesett bizonytalanságnak, mint maga az Isten is tenné, ha ember volna, hátha történik valami jó, mikor már rosszabb úgy se jöhet. S a nagyszerű önáltatások gyönyörű, pár éves ködéből egy véresszínű, nagyobb ködbe vész el az ifjú Petőfi alakja- A nem alkuvóé, akiazért élt, harsogott, hogy hamar végezzen el mindent, s hogy ne legyen belőle megalkuvó. Német maszlag... (Részlet Petőfi naplójából) Pest, március 20. 1848. Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd. Német polgárok, bevádoltak bennneteket a nemzet és az utókor előtt, hogy azt ti bontottátok fel! Ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek és így ők dobtak először sarat március 15-ikének szűz zászlajára!... avagy nem áll-e azon ! e jelszó és nem kiáltottátok-e velünk: Szabadság, egyenlőség, testvériség? Igen, ti velünk kiáltottátok ezt, de — most már látjuk — nem igazságszeretetből, hanem félelemből! . .. Megszüntetek már félni? Ne szűnjetek meg, mert eljött és még nem múlt el a jutalmazásnak és büntetésnek ideje! Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt? S miért üldözitek ti a zsidókat hogy meritek őket üldözni itt mi-i nálunk? Hullott egy csepp véretek e földre, midőn a hazát szerezték, vagy midőn oltalmazták? nem, ti jött-ment emberek vagytok, alig van köztetek olyan, aki be tudná bizonyítani csak azt is, hogy első nagyapja itt halt meg, annál kevésbbé, hogy itt született. Olyanok voltatok, mint az I, midőn bejöttetek, most olyanok vagytok, mint az ő. . . legyen, bennetek annyi becsületérzés, hogy ha már nem szeretitek is e nemzetet, melynek földén meghíztatok, legalább ne piszkoljátok be! De legszomorubb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltókig igazságra- Éljen a köztársaság! ( Részlet Petőfi naplójából) I Itt, április 19. 1848. Nem kételkedem diadalmatokban s republicanus elveim! Republicanus vagyok testestőllelkestől, az voltam mióta eszmélek, az leszek végső leheletemig. Ezen táintoríthatatlanságom, mely soha egy pillanatig sem rendült meg, ez adja ifjú kezembe a koldusbotod mit évekig hordoztam, s ez adta most férfi kezembe az önbecsülés pálmáját. Lehetnek ékesebb, nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtelenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és írtam azt, mire lelkem istene ösztönzött, lelkem istene pedig a szabadság. Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valók, ami egy szóval anynyi, mint republicanus, mert a republicanusnak nem az a fő jelszava, hogy „le a királlyal“, hanem a „tiszta erkölcs!“ Nem a széttört korona, hanem a megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja... e nélkül ostromolhatjátok a trónt, mint titánok az eget, s le fognak benneteket mennykövezni, ezzel pedig leparittyázzátok a monarchiát, mint Dávid Góliátatlan zsidóüldözésnek apostola lett néhány zúgprókátor, s aki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorók nem tudják, vagy nem akarják hinni hogy ő náluk becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanizmus barátai. Kérlelhetetlen harcot hirdetünk a magyar ifjúság gyilkosai ellen — mondotta a MADISZ főtitkára a vértanúhalált halt bajtársak ravatalánál Egy esztendővel ezelőtt, karácsony előestéjén, négy elítélt sorakozott fel a sopronkőhidai fegyház udvarán; egy idősebb és három fiatalabb. A négy elítélt a nemzeti ellenállás négy bátor vezetője volt. ; Mindegyikére halálbüntetést szabott ki a nyilas hazaárulók bírósága. Felemelt fejjel, törhetetlen hittel és öntudatos elszántsággal várták a halált. Az első, az idősebb: Bajcsy- Zsilinszky Endre, a katonai ellenállás vezére volt; nevét, emlékét ma már minden magyar ismeri és kegyelettel őrzi szívében. A második: Pesti Barnabás, az illegális Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik vezető harcosa. . Pesti a háború kitörésekor Franciaországban élt, s két esztendeig ott vetít részt a németek elleni földalatti küzdelemben. 1941-ben érkezett haza, hogy itt kapcsolódjék bele az ellenállás munkájába. Az illegális mozgalomhoz hamar megtalálta az utat, s ettől kezdve egészen elfogatá ,sáig szervezte és vezette a küzdelmet. Elfogatása után egy szót sem tudtak belőle kicsikarni. Pesti minden kínzásnak ellenállt. A harmadik: Pataki István, a vasas ifjúmunkások egyik vezetője és a munkásmozgalom régi tagja. A K.I.Sz.-központ utasítására a németek bevonulása óta fáradhatatlanul szervezte a csepeli ifjúmunkások körében a fegyveres ellenéllásit, amíg a defenzív osztály kopói rá nem találtak, el nem hurcolták Sopronkőhidára. A negyedik: Kreutz Róbert, ugyancsak a csepeli ifjúmunkások egyik vezetője volt. A német meg- szállás hónapjaiban hősies munkával , tömegével gyűjtötte az illegális mozgalom számára a fegyvereket. Egyik ilyen vállalkozása során fogták el, s az a tény, hogy fegyvereket is találtak nála, a nyilasoknak már is elég volt ahhoz, hogy halálra ítéljék. Elsőnek Bajcsy-Zsilinszkyt végezték ki. A három fiatal utolsó szavával a szabadságot és a demokráciát féltette. Példájuk nem maradt követők nélkül. Kreutz Róbert, Pataki és Pesti mozgalma még a német uralom idejében kiterebélyesedett: a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmával szövetkezve egységes ifjúsági fronttá, a Magyar Ifjúság Szabadságfrontjává nőtte ki magát. S amiikor eljött a felszabadulás napja, a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja Madisszá alakult át, hogy immár szabadon képviselje azt az eszmét, amelyért Pataki, Pesti és Kreutz az életüket adták. A temetés. Haláluk első évfordulóján a Madisz, a Szit és a Partizánszövetség felhozatták hamvaikat Budapestre, hogy itt méltóképpen adózhassanak. 1 emléküknek- A főváros díszes tava- 'tallal várta Pataki, Pesti és Kreutz koporsóit. A főváros nevében Kővágó József polgármester, a Magyar Kommunista Párt nevében ; Rajk László, a Nemzeti Főtanács tagja, a Partizánszövetség nevében . Tömpe András, vidéki rendőrfőkapitány, a honvédség részéről Almássy Pál vezérezredes, a Szit részéről Petrák Ferenc, a Madisz részéről pedig Non György főtitkár búcsúztatta a három vértanút. A Madisz főtitkára beszédében többek között a következőket mondotta: A három vértanú példája. ,,Tőletek akarunk hazaszeretetet tanulni, Tőletek, akiknek csak képzeletében élt az új Magyarország és mégis életeteket áldoztátok érte. A szabad hazát mi már építjük, s tudjuk, hogy magunknak építjük, ezért izmainkat és agyunkat megfeszítve dolgozunk érte, s szeretjük akkor is, ha szegény és egyelőre nem tud bennünket minden jóval ellátni. De Tőletek fogjuk azt is megtanulni, hogyan gyűlöljük népünk ellenségeit. A Ti nyomaitokon járva kérlelhetetlen harcot hirdetünk azok ellen, akik a magyar ifjúság százezreit a háború poklába, legjobbjait pedig a bitófára juttatták". A gyászbeszédek után a főváros által adományozott díszsírhelyen eltemették a három vértanút. Emléküket a magyar ifjúság örökre megőrzi szívében.