Ifjúság, 1947 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1947-01-03 / 1. szám

2 A MADISZ invs"twr m­ T. O­rszágos Vezetősége ezúton mond köszönetet azokért a jókívánságo­kért, melyeket az ország különböző szervezetei a központba eljuttattak I ( Munkások, egyetemisták, professzorok __ AZ UJMAGYA T­udományért Ott kezdődött az egész, hogy a háború rettenetesen tönkretette a Múzeum-körút és az Esterházy­­utca között fekvő egyetemi épüle­teket. Hajnal István dékán idejében segítséget kért a minisztériumtól, a minisztérium segítsége azonban mind a mai napig késik... 1946 nyarán a magyar munkásság képviselői felkeresték a bölcsész­egyetem dékánját és fölajánlot­ták, hogy a „Munkások a tudo­mányért — tudósok a munkások­ért“ mozgalom keretében fölépí­tik a bölcsészegyetemet. Mint Hajnad dékán mondja, a tárgyalá­sok még javában folytak, amikor az épületromokon már megjelen­tek a MÁVAG munkásai és hoz­záláttak az újjáépítéshez. A MÁVAG dolgozói 70.000 ingyenes munkaórát ajánlottak föl, ami pontosan 28 és félszer annyi, mint a kultuszminisztérium által telje­sített újjáépítés.. A bölcsész-MoD­S­z is ' 50' mun­kanapot végezve, helyreállított több előadótermet. A MÁVAG-isták munkája az­óta zavartalanul folyik, az egye­tem professzorai tudománynép­szerűsítő előadást tartanak mun­káshallgatóiknak. A Bölcsészhallgatók Egyesülete az elmúlt szombaton karácsonyi ünnepélyt rendezett az újjáépíté­sen dolgozó munkások tiszteletére. A vizsgateremben már terített asztalok várták a professzorok és a hallgatók társaságában belépő munkásokat. A fehér papírabro­szokon szendvics, sütemény, ciga­retta, bor, fenyőágak — ízléses rendben. A terítésen és az egész családiassá varázsolt vizsgatermen látjuk, hogy a bölcsészlányok min­den szeretetüket és ügyességüket beleadták. Deák, MÁVAG-munkás és Haj­nal dékán pohárköszöntőjével megkezdődik a falatozás. Két böl­csész ül egy-egy MÁVAG-ista mellé, hogy megindulhasson a sze­mélyes ismerkedés is. A hangulat egyre melegebb... Professzorok és munkások kocin­­tanak, az asztal végén nótára gyújtanak, munkások, professzo­rok, diákok viszik tovább a dalt és este tízig ki sem fogynak a nó­tából. Egy bölcsészlány humoros székely anekdotákat ad elő, köz­ben éltetik a munkás-értelmiségi összefogást. Az egyik MÁVAG- ista hegedűt vesz elő, bölcsész ül a zongorához. Utána a jó hangulat még foko­zódik, ' prófé'sfezorból' állnak 'föl és sorra egymásután szólót énekel­nek. A munkások és az ifjúság unszolására nagyhírű nyelvészünk, az ősz Pais Dezső professzor is elénekel egy múltszázadi betyár­nótát. Végül Jónás Pál, a MEFESz el­nöke mondja el az utolsó pohár­köszöntőt : — Utolsó poharunkat emeljük azoknak a munkásoknak és diá­koknak emlékére, akik pontosan két évvel ezelőtt életüket adták, hogy mi itt így együtt ünnepel­hetünk — munkások és diákok. Az ÖNKÉPZŐKÖR feladatai 1. Kibővíteni az iskolai anyagot 2. Megerősíteni a kapcsolatot a munkás- és parasztifjúsággal •1. Megismertetni a diákifjúsággal a való életet állás, tanárurazás helyett szabadon és őszintén beszéljék meg közös dolgaikat.• Az ellenforradalmi uszítások, majd felháborító közöny és pusz­­t­ivitás után nagyon jóleső és biztató érzés a középiskolai okta­tás terén az ,,államot képviselő“ tankerületi főigazgató, S­záv­áti Nándor szavait hallani. Három pontban jelöli meg az önképző­körök feladatát: kibővíteni az is­kolai anyagot az egyetemista, munkás- és parasztifjúsággal való kapcsolatokat megerősíteni és megismertetni a diákifjúsággal a valóságos életet, a valóságos pro­blémákat­ , a Szép, komoly feladat. S a kon­ferencia résztvevőinek lelkesedése azt mutatja, hogy nem megoldha­tatlan feladat.•­­ Nálunk legtöbbször nem a tanár magyaráz — halljuk cseppet —Nem fölényes hangon egy hatodi­kos Gizella gimnazistától —, ha­nem magunk készülünk az előre ki­jelölt anyagból; forrásmunkát ol­vasunk s­­az előadást is majdnem mindig diák tartja. Minden alka­lommal széles és szabad vita ala­kul ki, de ezzel csak ismereteinket, látókörünket bővítjük. Apró megjegyzések és mély só­hajok jelzik, hogy ez a tanítási módszer minden diák álma. • Szabad, nagyon demokratikus kongresszus volt ez. Mindenki el­mondhatta a véleményét és ebből bizony nem mindig derültek ki a­­legszebbek. Amikor minden jóaka­­ratú ember azon dolgozik, hogy megváltoztassa, megjavítsa Ma­gyarország életét, egy fiatalember állt föl, mondván egyszerűen: — A forradalmi mozgalmak nem állnak közel a magyar néplélek­hez ! Hogy melyik régi-rendi könyv­ből vette ezeket, azt nem tudjuk. De hogy megadták neki a választ, az bizonyos. Egy zúgás volt a te­rem, Petőfit, Adyt, minden nagy magyar felsorakoztattak, hogy megmutassák tévedését. Ő azon­ban durcásan ült és nem volt haj­landó visszavonni megállapítását. •­­ Miért? Hát már ezerszer be­bizonyították, hogy nincs igazad ?! — faggatták a körülötte ülők. Az ifjonc dacosan vonogatta vállait. — Én ezt kérlek olvastam — vá­laszolta, végül érvként. Sok még a diák, aki bedűl min­den ámításnak s értelmiségi lé­tére sem értelmes. A nagy többség azonban látja a hibákat és segí­­teni akar. — Ki kell menni a falura és a gyárak közé — szögezte le az egyik felszólaló. Nagy taps fo­gadta megállapítását. És ez na­gyon biztató.• A küldöttekből nem hiányzik a gúny sem. Az utolsó délután az egyik gimnázium mutatta be minta-önképzőkör­i ülését, amely bizony igen gyengécskén sikerült. Az egyik kislány ülés végeztével kérdő mosollyal fordult szomszéd­jához: — Mondd, ezt azért mutatták be, hogy ilyet ne csináljunk. • Minden ballépésen, hibán, vagy rosszul sikerült felszólaláson túl, sok-sok eredményt hozott ez a konferencia. Határozati javaslatai­ban kiállott a haladó demokrácia mellé, elítélte a hamis magyarko­dást, de ugyanakkor felemelte sza­vát a szlovákiai magyarok érde­kében is. Az eszmék tisztázásán és komoly vitákon túl biztató je­l■nségek mutatkoztak meg: a diákság nagy része látja a hibákat, csak még tétova, nem tudja­, me­díszes faburkolat­ú mennyezet, csavart márványoszlopok, a bordó drapér­iás dobogó két szélén­­ko­mor örökzöldek. 150 felsőosztályos gimnazista, a budapesti önképző­körök vezetői gyűltek össze, hogy egyszer végre drukkolás, vigyázz-lyik a helyes megoldás. De a ked­vező előjelek azt mutatják, hogy nem kétséges: aká­rmit terveznek is a rosszakaratúak­ a jövő ma­gyar értelmisége a haladó demo­krácia oldalára dél, SOI Helyiséget! Otthont! Kik akadályozzák az­­ BALATONBOGLÁRON a MaDISz ifjak a Dunántúli Bank épületének egy elhagyott részét bérelték ki, hogy rendbehozva, székházul használják. Az igénybe­vett helyiséget egy­ nap — máig még ismeretlen tettesek — fel­gyújtották. A tüzet sikerült elol­tani A helyiséget azonban most a banknak egy rendőri felügyelet alatt álló tisztviselője magának akarja megkaparintani. A bank a gyújtogatás kárát — kb. 1600 fo­rintot — a MaDISz if­jakkal akar­ja megfizettetni. CSÁSZÁRTÖLTÉSEN a MaDISz hónapok óta nem tud helyiséghez jutni. A sváb községben még ma is igen sok a Volksbundista, akik megnehezítik a lelkes parasztifjak munkáját. A fasiszták élén Soly­­mosi Tamás tanító áll, aki a MaDISz megalakulásakor kijelen­tette, hogy a szervezetet egy hó­napon belül „megszünteti“- Téve­dett, mert a MaDISz egyre erősö­dik, egyetlen nehézségük a helyi­ség hiánya. ZABARRÓL panaszos hangú le­vél érkezett. „Kérjük — írják tagtársaink — szólítsátok fel az illetékeseket, adjanak nekünk mi­nél elh­ibb helyiséget, mert anél­kül megbénul működésünk. Már pedig mi is szeretnénk együtt­ if­jóság szervezkedését „ haladni az ország demokratikus ifjúságával“. SÍROKON a felszabadulástól kezdve üresen áll a Hangya Szö­vetkezet helyisége. A MaDISz kérte, utalják ki a helyiséget, a megrongált épület helyreállítását is elvállalták. Ekkor azonban Da­dos Ferenc plébánosnak eszébe juttott, hogy megalakítja ,a volt Kálót tagokból a Parasztifjúsági Szövetséget. Ez a szervezet min­den folyamodvány nélkül meg­kapta az üresen álló helyiséget. Miért ne kapta volna meg? Hi­szen Lados Ferenc plébános mel­lesleg a Hangya Szövetkezet igaz­­gaóságának elnöke is. Az ifjak továbbra is helyiség nélkül van­nak — a plébános egy szüreti mu­latság alkalmával még az iskola udvaráról is kikergette őket. * A MADISz-hely­iségek kérdése nem egyszerű lakásügy. A reak­ció ilyen eszközökhöz nyúl, hogy megbénítsa a demokratikus ifjú­ság szervezkedését. Hogy ezzel a par­aszt ifjúság tanulását, fejlődé­sét hátráltatják, azzal mit sem törődnek. Mi azonban törődünk a paraszt­ifjak sorsával és ezért mindent el fogunk követni, hogy a reak­ció ebben a küzdelemben is alul maradjon! Ittra tHtHOVa éátzunk ! Látogatása BÍRÓ ÁRPÁD, a Dolgozók Aka­démiájának diákja, egy kézijegy­­zetből angol-orosz mértékegységet tanul, rettenetes kopácsolás és fü­­tyürészés közben. A kopácsolást és fütyürészést két társa műveli, akik üveget vágnak be az ablak­­keretbe. Igen, szabályos táblaüve­get! A Dózsa György népi kollé­gium húsz szobájának végre lesz ablaka,­­— igaz, hogy csak egy­szeres, de az is több a semminél. Az MNDSz akció 50 négyzetmé­tert juttatott az intézetnek, — in­nen a fütyürésző jókedv. Persze, a gittet hozzá és a szöget saját 30 forintjukból vásárolták, a krőzusi vagyon a Dózsában, ahol a 70 bennlakó mindegyike adós maradt a 4 forint kollégiumi díjjal. Vigh Rudolf 17 éves alkalmi üvegező délelőtt a hatodik gim­náziumba, délután a Zeneművé­szeti Főiskolára jár. Estéit poli­tikai szemináriumon, NÉKOSz­­akadémián tölti, aztán 12-ig fia­tnl. Reggel szokta megenni az egésznapi 25 dakás kenyérfejada­got, kölcsönkabátban van, sapkája nincs. Öccse az építőipariba jár és mint kőműves-szakember, a kollégium felépítésének legfőbb erőssége. Hivatalos támogatás nincs és kicsit bohémszagú az élet a diák­tanyán. A villany- és vízszámlával hónapok óta tartoznak, a Gun­­deltől kölcsönkapott, kimustrált kertiszékekkel bútorozták a szobá­kat, az asztalok mindegyike más és más múltról tanúskodik. Van köz­tük a­eihéz, faragott tölgyfaasztal, szalonba való kis kerek dohányzó­­asztal, festetlen, gyalult puhafa­tákolmány. A kollégámban mindenki felö­­kelően és finoman vékony. A lá­nyok karcsúak, mint a nádszál, a fiúk könnyedek és hajlékonyak. Reggel zupa van, délben­ este egy­­egy tányér főzelék vagy tészta. Legfőbb álmuk, hogy a IX. ügy­osztályban hónapok óta fekvő kér­vényük végre meghallgatásra ta­láljon és nyilvánítsák a kollégiumi étkezdét városi konyhának. Ez azt jelentené, hogy a liszt és bab mellé kapnának olykor egy kis krum­plit is. Valaki mindennap fekszik a hiá­nyos ágyneműben, megfázással vagy torokgyulladással. Kályha­lyuk már minden szobában van — kályhát is lehetne valahol szerezni — de a tüzelő! Itt csak valami csoda­ságitvet. A kollégisták a bányászokhoz akarnak fordulni: a hivatalos szervek helyett eddig is munkások és parasztok segítet­ték őket. A hiányos falakon, a fedetlen folyosókon behúz és betölti az egész házat a nyirkos hideg. Itt tanul, él, dolgozik korgó gyomorral bútorozatlan szobákban, kölcsön­kért ruhákban, minden nyomorú­ság ellenére bizakodva és a tanu­lás csillapítatlan szomjúságával a jövő­ hetven magyar szegénydiák. Bars Sári M­­ozgalom FEI­SŐ-­AULA -ÚJTELEP A szervezetnek jól dolgozó „Házi textilüzeme” van. Legutóbb c­z üzem dolgozói tanulmányi kirándulást tet­tek a tatai szövőgyárakban, hogy megismerjék mikit a gyári munkát, amelyet ők kezdetleges munkaeszkö­zökkel végezn­ek. KIM­SZENTMÁRTO­N: A szervezet kéthetes gépkocsi­vezetői tarfolyamot rendezett Hor­váth Gyula helybeli gépészmérnök vezet­­tőével. A tanfolyamon a MaDISz-on kívülállók is résztvettek. Hattag­ú rohambrigádjuk fát ter­mel­ ki. — mondja a 18 éves váltóőr, aki napi 8 órát vár a villamosra Sivítva fordul a 44-es, a váltóőr kis fabódéjából fiatal fiú ugrik ki, kezében villan a jelzőzászló. Meg­markolja a jéghideg váltó vasat, fején félrecsúszik a sapka, a sín egyenesre ugrik. A villamos tovább csörömpöl. Nem érti, miért akarok írni róla. — A miniszterelnök, az atom­bomba, a színésznők és Mike (a footballista) bokarúgása való az újságba. Nem vagyok én érdekes. Az, hogy fázok, hogy kevés a fize­tés (200 ft.) és hogy sok testvé­rem van, hogy tanulni szeretnék, de ahhoz sok pénz kell, kinek ér­dekes? — Öregesen legyint. — Én tudom, mi az érdekes, r­ikkancs is voltam, a mamámnak újságplatzja van a Körúton. — Egyszer itt vagyok, másnap a külvárosok felé futó kocsiknak jelzek, aztán Budára hív a köte­lesség. — Kihúzza magát. „Köz­szolgálat*’ mondja. Egy hete került fel Pestre Tóth Endre, egy hete áll a BSzKRT szolgálatában. Elmondja, 18 éves lesz, még nem szokta meg a hosz­­szú szolgálatot. Nyolc órát kell itt állni. Szabadideje nem nagyon van, de nem is tudja, mit csinálna vele. Egy nénikéjénél lakik. Hevesi fiú Tóth Endre és most innen a hólével teli sínek mellől, a kis fabódéból vágyódik vissza a földhöz. — Talán visszamegyek ... — mondja bizonytalanul. Bizonytala­nul, mert öt testvére van és nagy­ otthon a szegénység. Miért került pont a­ BSzKRT- hoz? Véletlenül itt volt hely. Ta­nulni szeretne, vagy talán kalauz lesz, ha betöltötte a 18 évet. Sok kisgyermek akar kalauz, villamosvezető lenni. Gazdag szü­lők jegylyukasztót és játékjegye­ket vásárolnak gyermekeiknek, akik a jól fűtött szobákban, a re­­kamiéken vagy a papa íróasztalán villamosdit játszanak. Később, ha felnőnek, ők szidják legjobban a nehezen érkező villa­most, négy-öt percnyi várakozás után remegnek a dühtől, ők go­­r­ombáskodnak legjobban a kalauz­zal. Ők, a váltóőrök nem négy-öt percet, hanem nyolc órát várják naponta a villamost, hidegben, eső­ben, kánikulában... Gimes György

Next