Ifjúsági Magazin, 1971 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

„EXPORT — IMPORT” Év elején az ember általában leltárt ké­szít a múlt év eseményeiről, érdekesebb élményeiről. Rövid áttekintést szeretnénk adni arról, kik is vendégszerepeltek ná­lunk 1970-ben, és kik képviselték a hazai színeket külföldön. Előbb lássuk vendégeinket! 1970 tava­szán Count Basie és nagyzenekara adott koncertet az Erkel Színházban a jazz­­kedvelők nagy örömére. Májusban má­sodszor láttuk vendégül a jazz koroná­zatlan királynőjét, Ella Fitzgeraldot, aki most is elbűvölte nemcsak az Erkel Szín­ház közönségét, hanem az egyenes rá­dióadás segítségével a rádióhallgatókat is. Igen sok neves jazzmuzsikus érkezett a Székesfehérvári Videoton Jazzfesztiválra és a Ceglédi Ifjúsági Jazztalálkozóra. A beatrajongók régi ismerősöknek kijáró lelkesedéssel várták a Nashvile Teers együttest. Ray Philips és Arthur Sharp a „régi volt”, de az új együttes bizony csalódást okozott. Júliusra a Tremeloes­­együttest vártuk, és végül „lekvárt” (Marmalade-együttes) kaptunk. Kár, hogy a Kisstadion nem telt meg, mert a világ egyik legjobb és legnépszerűbb vokál­­együttesének tapsolhattunk. A velük egy műsorban fellépő Flying Machine­ együt­­tes — amely Budapest után országjáró körúton vett részt — okozta a legna­gyobb meglepetést. Előzőleg semmit sem tudtunk róluk, most viszont kiváló játé­kuk után szívesen látnánk őket még egyszer. És most röviden tekintsük át, kik is jártak a múlt évben hazai művészeink közül idegenben. Egy szóval azt felelhet­nénk, hogy mindenki. (A „leltárhely­hiány” miatt elnézést kérünk mindazok­tól, akik a felsorolásunkból kimaradtak.) Az Omega-együttes nagy dél-európai turnéján bejárta Jugoszláviát, átutazott Olaszországon, fellépett Nizzában és Cannes-ban, és végül negyedik helyet szerzett a Palma de Mallorcában megren­dezett Barbarella nemzetközi pop­feszti­válon. Az Omegások közül hárman, Tokió­ban a Gyöngyhajú lány című dallal részt vettek egy nemzetközi fesztiválon, és 46 or­szág közül 3. helyet szereztek. A Metró sem panaszkodhat. Tavasszal Nyugat-Ber­­linben léptek fel a Magyar Napok kereté­ben, augusztusban pedig negyvenezer fia­tal előtt muzsikáltak a finnországi Turku­­ban megrendezett háromnapos mammut­­fesztiválon. A Bergendi-együttes Svájc­ban játszott két hónapig, az Echo nyár eleje óta pedig Kelet-Berlin fiatalságá­nak a kedvence. Többször szerepeltek a rádióban és a tv-ben, kislemezük is meg­jelent. A Neoton rövid ideig Jugoszláviá­ban, a Scampolo pedig Ausztráliában ven­dégszerepelt. Az Express „rendes” szov­jetunióbeli útján kívül Hannoverben ját­szott két hétig. Legmesszebbre a Pan­nóniából alakult Hunnia- és a Syrius­­együttes jutott. Az előbbi Szudánba, ahol Khartumban lépett fel, a Syrius pe­dig Ausztrália huszonkét városában adott hangversenyt. És hogy ne csak az együttesek útjairól írjunk, íme, a szólisták külföldi szerep­lései: Koncz Zsuzsa Nyugat-Németor­­szágban adott koncerteket. Zalatnay Ci­­ni részt vett a sopoti fesztiválon, Haran­gozó Teri Jugoszláviában vendégszere­pelt. Máthé Péter és Ambrus Kyri, Szé­­csi Pál és Sárosi Katalin Kubában jár­tak. Poór Péter és Magay Klementina többek között az NDK-ban lépett fel. Ennyit vázlatosan a múlt év könnyű­zenei „export-importjáról”. Reméljük, az ez évi mérleg legalább ilyen kedvező lesz! MELANIE ÉS FREDA Míg a hatvanas évek pop­zenéjében az angol énekesnők döntő fölényben voltak, ma inkább az amerikaiak „törtek előre”. A régi nagyok, mint Lulu, Sandie Shaw vagy Cilia Black, már régen nem jelent­keztek új slágerrel. Most két érdekes egyéniségű amerikai énekesnő, Melanie és Freda Payne került az élvonalba. A Lay down című dal Melanie előadá­sában első helyezést ért el a Bill Board százas lemezlistáján, Jagger­ Richard hí­res szerzeménye, a Ruby Tuesday pe­dig ugyancsak az ő tolmácsolásában a NME helyezett számai közé került. Melanie Safka 23 éves, olasz származá­sú. New Yorkban született. Édesanyja is bluesénekesnő volt. Először színésznő szeretett volna lenni, már az iskolai évek alatt is énekelt. Nagy sikerét felfedező­jének (férjének), Peter Schekeryknek kö­szönheti. Stílusa a protest­ és a folksong sajátos keveréke. Szerzeményeiben az amerikai fiatalság problémáiról, szemé­lyes élményeiről, a békéről és a szere­lemről énekel. Woodstockban és a Wight­­szigeti fesztiválon is fellépett. Egyébként kedveli a soul-zenét, Bob Dylan és a Beatles-együtt­es a kedvence. ,,A béke hercegnőjének” — ahogy Angliában ne­vezik — híres kislemezei, például a Peace will come, What have they done to my song, Ma. Nagylemeze, a Candles in the rain is a legjobb albumok között szerepel. Freda Payne, a szép néger énekesnő üstökösként tört fel a slágerlista élére. Band of gold című száma — melyen pop­zenés elemek és jazzhatások is találha­tók — világsiker lett. Eddig inkább a jazzrajongók előtt volt ismert. Berry Gordy, az amerikai zenei élet egyik te­kintélyes képviselője már 15 éves korá­ban felismerte tehetségét. Azóta olyan világhírű jazz-zenészek kísérték énekét, mint Duke Ellington, Count Basie és Lionel Hampton. nm­ 35

Next