Ifjúsági Magazin, 1971 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
Az más kérdés, hogy az így kialakított közösségi légkör jó, vagy sem. Ettől most tekintsünk el. Ami nekem feltűnt ebben a mondatban — és az egész levélből is ez sugárzik —, hogy ezt te nem bizonyos emberekre hárítod, nem egyes férfiakat és nőket vonsz felelősségre, hanem a felnőtteket úgy általában. Ebből a gondolatmenetből világosan következik, hogy ha a felnőttek ilyenek, akkor a fiatalok olyanok. Vagyis ha a felnőttek rosszak, lusták, hazugok, akkor a fiatalok jók, szorgalmasak és igazmondók. Ez nagyon kényelmes, de alapvetően hamis nézőpont. És veszedelmes is, ha az embereket bizonyos külső jegyek alapján, akár koruk, bőrük színe, vallásuk, földrajzi hovatartozásuk vagy éppen hajuk hossza miatt ítéljük meg. Attól, hogy valaki 51 éves, még lehet sokkal frissebb gondolkodású, mint egy 19 esztendős. És attól, hogy valaki csak harmadik gimnazista, még lehet egy gerinctelen alak, szemben a 45 éves apjával, aki esti iskolán most végzi a nyolcadik általánost. Bizonyára érted, miről van szó, nem is példálózom tovább. Ugyanúgy fel lehet nézni a teenagerre, mint ahogy meg lehet vetni egy nagyapát és fordítva. Attól függ, milyen ember az illető, nem attól, hogy hány éves, hogy sötét-e a bőre vagy világos, hogy burnuszban jár-e vagy öltönyben, hogy Galgamácsán lakik-e vagy New Yorkban. Ha te úgy látod, kedves Julianna, hogy annál a vállalatnál egyesek nem jól dolgoznak, sőt arra akarnak rávenni, hogy te is lógd el a munkaidőt, akkor kövess el mindent, hogy azok az emberek (koruktól teljesen függetlenül) letegyenek arról, hogy téged befolyásoljanak. Ha úgy tetszik, Te legyél a példaképük. Annak ellenére, hogy Te ezt csak fordítva tudod elképzelni. Beszélgetésünket egy hónap múlva folytatjuk. Persze ahhoz partnerek is kellenek, tehát írjatok. Leveleiteket várva üdvözöl Benneteket: szilágyi János HOBBY Leveleznénk, mindenkinek válaszolunk: Gazda Zsuzsa, Kőröstarcsa, Deák Ferenc u. 45 a (is éves gimnazista). Kiss József, Csemő m., Irsai u. 14. (19 éves elektroműszerész, hasonló korú lányok levelét várom). Horváth Erzsébet, Csávoly, Árkád u. 90. Kovács Zsuzsa, Koppányszántód. Honvéd u. 253. (13 éves). Jakab Katalin, Balatonszabadi, Havasi sor 11. (16 éves, 165 cm magas, 16— 18 éves fiatalokkal szeretne levelezni). Kökény Emma, Dunaújváros, Rudas László u. 2. (15—17 évesek levelét várom). Barátok, barátnők újabb barátokat keresnek: Szente Géza, Molnár István, Siójut, Kossuth Lajos u. 12. (19 évesek). Dongó Zsuzsanna, Kovács B. Edit, Szomor Eszter és Csonka Emerencia, Kiskunfélegyháza, Fisch Emil u. 1—3. Hobbynk a bélyeggyűjtés: Sámson Edit, Szigetcsép, Szabadság u. 98. (14 éves, 163 cm magas). Pál Edit, Szigetcsép, Szabadság u. 102. (14 éves, 168 cm magas). Vers és humor: Horváth Ernő, Zalaegerszeg, pf. 228/v. (Olyan fiatalok levelét várom, akik szeretik a verseket és a humoros írásokat is.) Lászlók László, Eger, pf. 106/F (20 éves leszek, szeretem a szép verseket). Könnyű és komoly zene rajongók: Németh Mária, Zamárdi, Knézich u. 1. (Vidám lány vagyok, szeretem a beat- és komoly zenét.) Csornai SZIMPATIZÁNS BENKŐ VIKTOR UTÓKOR GERLE LÁSZLÓ Péter, Sárvár, Vásártér 6. (Kedvenceim: Beatles, Led Zeppelin és az ülés, elsőéves esztergályos ipari tanuló vagyok.) Pál Erika, Baja, Zsiványovics u. 3. (15 éves, beatzene.) Széles Katalin, Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. (Szeretem a tánczenét, kedvenc együttesem az Omega és a Beatles.) Nagy Katalin, Kaposvár, Füredi u. 121. (Szeretek zenét hallgatni, táncolni és olvasni.) Hobbym a rajzolás, festészet, de szeretem a szép verseket és a Jó könyveket is. Joó Jutka, Makó. Szt. Gellért u. 28. (15 éves leszek, 165-re nőttem, ezenkívül még nagyon sok hobbym van.) Dolezsai Éva, Domaháza, Dózsa György u. 156. (16 éves diáklány vagyok, szeretem a természetet, könyveket, filmeket, de a beatzenét is, hobby- képeslapok, színészképek gyűjtése.) Szendrői László, Budapest, 112 pf. 115/F (Szeretnék levelezni, különböző témákról, főleg irodalom és a biológia érdekel. 23 éves vagyok.) Körmendi Etelka, Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. (16 éves vagyok, levelezőtársakat keresek.) Hobbym a képeslapgyűjtés és énekeseknek, színészeknek képeit is szívesen csereberélném. Szeretek még sportolni is: Burányi Mária, Ecseg, Béke u. 62. (15 éves vagyok.) Szabó Mária, Mezőberény, Szénáskert u. 14. (Huszonegy éves vagyok, szeretem a természetet és szeretek festeni.) Farkas Rozália, Előszállás. Erkel Ferenc u. 18. (15 éves leszek, a szabad időmet legszívesebben olvasással töltöm, főként a szerelmes és indián könyveket kedvelem.) Földi Béla, Szécsény. Szabadság u. 4. (15 éves fiúk vagy lányok levelét várom, Zalatnay- és Omega-rajongó vagyok.) Vadász Róbert, Mezőfalva, Kinizsi u. 81. (17 éves), Szigeti László, Mezőfalva, Kinizsi u. 77. (14 éves) —közös hobbynk az elektroakusztika.