Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1972-07-01 / 7. szám
űsor rá napfiuknak Tojás, a Nirvánában egy kicsit kiábrándult. A Tinédzserek itt csak elvétve fordulnak elő, az osztályon felüli árak nem rájuk vannak szabva. A pesti elit réteg jár ide, beat-zenészek, művészek, élsportolók meg a pesti félvilág alakjai. Ezeknek a tegnapi fiúknak is kell még a beat. Meg kellek én is, hogy szóval tartsam őket és felcsavarjam a hangulatot. Tojás szerint — egyébként Szervánszky Attilának hívják — az a legpocsékabb ebben a szakmában, mikor az embernek rossz napja van, mégsem lehet leállni a boldog, nagy szöveggel. — Legszívesebben háromszor egy héten csinálnám — mondja. A hanghordozása mintha valamelyik angol rádióállomás lemezlovasára emlékeztetne, a humora viszont kifogástalan, egy vesztett focimeccsről már vagy a tizedik poént gyártja. Meg kell hagyni, ez a disc jockey ügy elég bizonytalanul áll a lábán. A hivatalos szervek maguk sem tudják, szeressék-e és ha igen, mennyire, így hát igyekeznek nem túlságosan tudomást venni róla. A vendéglátóipar viszont azonnal fölfedezte benne a nagy lehetőséget. A serdülők demokráciája mindenkinek megadja a jogot, hogy zsebpénzét, keresetét a legutolsó divatra és a legmenőbb szórakozóhelyekre költse. Kár, hogy ez a jog mostanában inkább hallgatólagos és sznob kötelességgé válik, hacsak nem akar az ember lemaradni a többiek mögött. Ez persze csak egyik oldala a dolognak. A másik az, hogy a klubok többsége valóban jó, és a disc jockey-k értik a dolgukat. Egyenesen félelmetes, mekkora befolyásuk van a tizenévesekre. És még valami. A didzsés klubok valami furcsa lustaságra szoktatnak. Tűnőfélben az az idő, mikor a beat-rajongók startra kész magnóval lesték rádiójuk mellett a legújabb számokat. Hasonló a helyzet az egymás közötti kapcsolatokkal, a szüneteket kitöltő beszélgetésekkel. Ezt is, azt is elintézik helyettük Cintula, Tojás meg a többiek. SZÉKELY JULIANNA FOTÓ: RÉVBÍRÓ TAMÁS CINTULA MEGSZÁLLOTTJA MESTERSÉGÉNEK TOJÁS A NIRVÁNÁBAN