Ifjúsági Magazin, 1972 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7. szám

­űsor rá nap­­­fiu­knak Tojás, a Nirvánában egy kicsit kiáb­rándult. A Tinédzserek itt csak elvétve for­dulnak elő, az osztályon felüli árak nem rájuk vannak szabva. A pesti elit réteg jár ide, beat-zenészek, művészek, élsportolók meg a pesti félvilág alak­jai. Ezeknek a tegnapi fiúknak is kell még a beat. Meg kellek én is, hogy szó­val tartsam őket és felcsavarjam a hangulatot. Tojás szerint — egyébként Szer­­vánszky Attilának hívják — az a leg­pocsékabb ebben a szakmában, mikor az embernek rossz napja van, mégsem lehet leállni a boldog, nagy szöveggel. — Legszívesebben háromszor egy héten csinálnám — mondja. A hanghordozása mintha valamelyik angol rádióállomás lemezlovasára em­lékeztetne, a humora viszont kifogás­talan, egy vesztett focimeccsről már vagy a tizedik poént gyártja. Meg kell hagyni, ez a disc jockey ügy elég bizonytalanul áll a lábán. A hiva­talos szervek maguk sem tudják, sze­ressék-e és ha igen, mennyire, így hát igyekeznek nem túlságosan tudomást venni róla. A vendéglátóipar viszont azonnal fölfedezte benne a nagy lehe­tőséget. A serdülők demokráciája min­denkinek megadja a jogot, hogy zseb­pénzét, keresetét a legutolsó divatra és a legmenőbb szórakozóhelyekre költse. Kár, hogy ez a jog mostanában inkább hallgatólagos és sznob kötelességgé vá­lik, hacsak nem akar az ember lema­radni a többiek mögött. Ez persze csak egyik oldala a dolog­nak. A másik az, hogy a klubok több­sége valóban jó, és a disc jockey-k ér­tik a dolgukat. Egyenesen félelmetes, mekkora befolyásuk van a tizenéve­sekre. És még valami. A di­dzsés klubok valami furcsa lustaságra szoktatnak. Tűnőfélben az az idő, mikor a beat-ra­­jongók startra kész magnóval lesték rádiójuk mellett a legújabb számokat. Hasonló a helyzet az egymás közötti kapcsolatokkal, a szüneteket kitöltő beszélgetésekkel. Ezt is, azt is elintézik helyettük Cintula, Tojás meg a töb­biek. SZÉKELY JULIANNA FOTÓ: RÉVBÍRÓ TAMÁS CINTULA MEGSZÁLLOTTJA MESTERSÉGÉNEK TOJÁS A NIRVÁNÁBAN

Next