Ifjúsági Magazin, 1974 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7. szám
Féligazság. A táborozók fele éppen nyaral. Két turnusban szüretelnek, a délelőtti műszak már órák óta a táborban nyüzsög. Saját Strandjuk van az épületek mögötti partszakaszon, a jegenyék között röpköd a tollaslabda, a parancsnoki épület mellett pattog a kaucsuk labda. — Évek óta "Vállalom ezt a munkát nyaranta — mondja a táborparancsnok —, én is mindig örömmel készülök ide. Hiszem,hogy az építőtáborokban nemcsak a munkával ismerkednek meg a gyerekek nyaralás közben, hanem önmaguk képességeivel is. Itt érzik, látják, hogy amit csinálnak, mennyire hasznos, tapasztalják, hogy szükség van a munkájukra, felelősséget vállalni is megtanulnak. Itt ki-ki nemcsak önmagáért dolgozik, hanem a többiekkel együtt, a többiekért is. Szemmel látható szinte, hogy mennyit változnak két hét alatt is. Szépülnek, erősödnek, komolyodnak. Nem véletlen, hogy minden harmadik-negyedik táborozó nem számít már újoncnak. Sokan harmadik-negyedik nyarukat gazdagítják az építőtáborozással. Ez volt a címe annak a pályázatnak, melyet a táborozók számára hirdettünk meg, azért, hogy semmi el ne veszszen a nyárból. Mostani számunkban közöljük az első halhatatlannak érdemesített sztorit, amely a szerkesztőségbe érkezett, de várjuk a többit is; küldjétek be 1—2 gépelt oldalas írásaitokat, a legjobbakat leközöljük, s a honoráriumon kívül a következő díjakat adjuk ki: 1. Részvétel Európa valamelyik diáktáborában, 1975-ben. 2. Egy hét a Balatonnál, az IM költségén 3. Hanglemezek Mindezért egyetlen dolgot kérünk: Mondj egy sztorit ÚTILAPU AZ M 7-RŐL Kezdem azzal, hogy miért éppen útilapu. Amit mesélni akarok, abban nincs semmi mese. (Lehet, hogy poén sincs, de mi, komolyan mondom, falrengetően szoktunk szórakozni az öreg zárdafalak közt.) Aki tehát nem érti, hogy miért érezzük jól magunkat, látogasson meg. Két hétre bárki ingyen jut lapáthoz, ezt a Gyuri bácsi nevében is ígérem. Megint egy zárójelet kellene tenni ide, de akkor olyan lesz ez a levél, azaz útilapu, mint valami vargabetűs zsákutca, de mit csináljak: a lapátnyéltől begörcsöl az írástudó kéz is ... szóval a Gyuri bácsi , Megyei György, táborparancsnok, a Hess Károly önkéntes Ifjúsági Építőtáborban. Még a zárdát is meg kell magyaráznom: tényleg zárdában lakunk, valamikor zárda volt ez az iskola Polgárdiban, ahol most a tantermeket telerakták emeletes vaságyakkal, hogy szépeket álmodjunk, miután naponta hat órán át építjük a szocializmust, s ezen belül az M 7-es autópályát. Munkakedvünk többek szerint is tűrhető, az életkedvünk pedig egyenesen fokozhatatlan. Ami pedig a ruházatunkat illeti — igazából ezt akartam mindössze tudatni —, feledhetetlen. Az első napon ugyan volt, aki uszályként húzta maga után a nadrágját, s másnak olyan csöppnyi zubbony jutott, hogy csak kendőként tudta használatba venni, de a hordhatatlan ruhákat a kőkorszaki cserekereskedelem szabályai szerint újra felosztottuk magunk között. És érdemes volt: most tudtuk meg, hogy a Betonútépítő Vállalat (amely a tábort üzemelteti) nekünk ajándékozza öltönyeinket. Két hét után nem kell leadni még a sárga garbót sem. — Jópofa dolog lesz — mondta több lapátoló sorstársam is —, ha majd megyünk az utcán, szórakozottságunkban megeshet, hogy séta közben kiegyengetjük a rézsűt vagy rendbe hozzuk a gödröket.. Mert a ruha kötelez ám! Berkesi Ottó Momor fils/rwr SZÁNTÓ GÁBOR FOTÓ: URBÁN TAMÁS Katona 1. gimn., Kecskemét