Ifjúsági Magazin, 1974 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1974-02-01 / 2. szám

CSANKÓ LAJOS: Az lesz a jó A fürj szava, az lesz majd a jó, a kalászon lengő lobogó, amit harmatok szőttek és a csendben vonuló felhőknek halkuló zizzenése — az lesz a jó! Jó lesz a temető, a rög, a mindent befedő és szombat esténkint a faluban a víg, lagzis muzsika, ha csak vetődik a csend titkaira, s torony mögött a hold suhan, egy kakukk álmában riad a nyugtalan nyár miatt — az lesz a jó! Az lesz a jó, ha perzsel a nyár, s a temető nyikorgó kapuján az estike illat aranyban ragyog, mint most kedves, szememben-hajamban mosolyod, s örökre megpihen — nem törődve halállal, senkivel! — egész életed, szerelmed — ami a halálig jó lesz! FARKAS ILONA: Tél Nyílnak a kályhában láng­szirmú, füst­szárú virágok. Nyílnak az ablakon is bánatos jégvirágok. Homlokunkra a szél tüzet lehel, h­an bőrünk, vérünk a résből a szürke égre kémlel. Rekedt hangon kotkodál a vonat, dobál az égre füst­tojásokat. Káposztának a felhőkben fekete kendős asszonyok, hull a toll­b a hófehér hó, rajta morgás kutyaként vicsorognak csizmák, ormótlan bakancsok kenderkóc-szakálla lobog, árva utcák mesélgető télapós műszakot kezdenek. Variációk (SZÉLRE ÉS FELHŐKRE) Vágtat a szél, papírcsákó a fején, korom-rojtos füst-sárkányt legeltet villámtól érő felhőkön. Vágtat a szél, füst-gyeplőt rángat, száguld váltott lovakon, szürke fákon, sárga házakon. Napsugár-ostora pattog néha, a­mikor tenyészmarha-felhői másfelé szaladnak. Vágtat a szél, papírcsákó a fején, vágtat a szél, papírcsákó a fején, vágtat a szél, papír csákó a fején! MÓRITZ VALÉRIA: Alkonypírban, városomra nézve Állunk a bársonyos alkonyaiban, megbűvölt szegények — te, meg én. Bíbora csordul ránk a fénynek — vörös nap térdel az égnek Pilisre hajló peremén. S ott lenn, a távol közepén, látod, mint ezüstkígyó tekereg a Duna — s felhő sem hint fölé ma árnyakat... Alattunk kertek libegnek és szél ringat virágos ágat, — a futó perc csupa alázat. Látod? innen a város mily kicsi, s a távol összepréselt — és én ott születtem, ott­ ott a ház, álmomban mindig ott találsz! — Innen a vén kert nem látható, csak zárt szemmel tapintható, azt mondod: csacsi gondolat? Pedig ott kezdtem mind a gondokat... Soha sem tudnék lenni boldogabb, pedig ma is hull fény s rigó kiált, de már a felnőtt távolabbra lát, túl a kiskerteken, túl az éveken, lépkedve a gallyon és emlékeken, keresve percet, mely rég elveszett —­ mint sóhajtásom e drága táj felett. . . OS­ 35

Next