Ifjúsági Magazin, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
üveggel és három konzervdobozzal gurigáznak. Megtárgyalják, kitől kaphatták a „trikót”. Reggel már csak egyikükkel találkozom. Lebuktak. — Csak be ne rántsanak engem is. Télen az egyetlen örömünk a fekete címkés, savanykás ízű almabor. Még két ilyen éjszaka, és megöregszem. Minden csövesnek van kabalája. Nekem ez a Szent Antal-figura, másoknak egy szeg a csizmába verve, vagy medál a nyakban. Ha elhagyom, szerencsétlenség történik velem. Ebben babonásan hisznek a csövesek. Meghívom ebédelni. — Már nem emlékszem, mikor ültem utoljára terített asztal mellett — kapja el kezét a fehér abroszról, és kikanalazza az utolsó cseppig a tejfölös bablevest. — Ezért egész nap dolgozni fogok neked — hálálkodik. Hogy kifordulunk az ajtón, előhúzza zsebéből a villát. — Neked loptam. Csak tudnám, hol töltöm az éjszakát. Talán Trisóék befogadnak a barlangjukba. Múlt télen ismertem meg. A Batthyány téren rázott a hideg. Megállt előttem, és kezembe nyomott egy üveg almabort. Hosszan ülünk az asztal körül, a zümmögő kórusból felemelkedik egyegy kiáltás. Lebegés. Eszméletlenségig zsibbadó fejek. Mindig több kell, és ettől fájni kezd a fejed, és büdös lesz a szád, köhögés szakad fel a tüdődből és sárga köpés. Abba kell hagyni, és abbahagyod, mert szétszóródott a társaság, de újból beállsz a zümmögő kórusba, hogy kitörjön belőled az a kiáltás. Érintés. Aram fut végig a felborzolt idegeken. Húsz perc zsongás. Aztán összerándul a gyomrod. Fulladozol. Támasztjuk az oszlopot. Jön kölyök, ázottan, mint akit vízbe mártottak. Az éjszakát egy nyirkos pincében töltötte, megfázott. — Nem tudtam visszatartani, bepisáltam. Elviszem fürdőbe. Száraz nadrág is kerül, szakadozott, csöves. Ártatlan kék szemű, lányos arcú kölyök. Szemezni kezd egy férfival. — Holnap is levágom egy húszassal, aztán ha nem lép olajra, megveretem a haverokkal. Nyáron kezdődött a csövezés. Fölettünk egy gyümölcsöst, aztán rászabadultunk az eperföldre, a kert közepén tárva-nyitva állt a ház. Ördög bújt belénk, összetörtünk mindent, maskarát csináltunk a ruhákból. Nem vittünk el semmit, csak a padlásról egy zsák lyukas kétfillérest, azzal pitykéztünk. Hajszoltuk egymást a ház körül, összetört egy petróleumlámpa. Azt hitték, gyújtogatni akartunk. Főzelék köztársaság Két napig jártam a várost a Herceggel. — Nem a pusztán csövezik az ember, mert akkor ő lenne a remete. Egy ilyen eleresztett mondat és máris tátott szájjal állják körül a kölykök a téren. És Herceg szórja a hatásvadász bombasztokat. — Elbújik a csöves a pesti rengetegben, a vízvezetékek, meg a neonok között. Minden szürkületkor azon gondolkodik, hol a francba aludjon? Az éjszaka úgy szakad a csövesre, mint egy fekete tábla, pincebogárként pókhálós sarkokba gyűlt. Herceg főzelék köztársaságában sosem lesz naplemente. — Mert mi kell nekem? Ne legyen Balaton étterem, ne legyen Bástya étterem. Legyen mindenhol „lordok háza”. Legyen főzelék. Zsír. Hagyma. Gyümölcs, ami magától megterem. Estére egy kétméteres pecó, ahol beszundizhatok. Reggel két cigaretta. Parkán. Pipoljen. Ragasztó. Búza, amit elszórunk. Zabáljon mindenki zsíroskenyeret, sárgaborsót, rizsköretet, krumplit, káposztát. Főzelék köztársaságban mindezért havonta öt napot kell melózni. Herceg matematika szakos gimnáziumba járt. Jeles volt a harmadik évben, mikor bemászott a „csőbe”. Lehetett volna belőle közgazdász, aki