Ifjúsági Magazin, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1978-10-01 / 10. szám

Csupa fölkent hívő jár ma a koncertekre tele alázattal és tettvággyal, hogy valamiképpen eljut­hasson a „mennyországba”? Úgy vélik, a megváltót ott találják a koncertpódiumok környékén? De hát ezt olyanok hiszik, akik maguk is a bizonytalan­ságot érzik a legközelebbi hozzátartozójuknak. Mert „a szertartás után” minden hívő érzi, ahogy tegnap, úgy ma is, holnap is, csak a józan lét az állandó. Az igazi probléma tehát nem az, hogy a fiatalok üvöltenek és zabolátlanul viselkednek, mert bioló­giai adottságuk magával hozza, hogy ez a kultúra tele legyen szemtelenséggel, harsogással, lázadó haj­lamokkal, még csak az sem, hogy büdös és koszos hippihad özönli el az országot, mert ez egyszerűen nem igaz, a társadalmilag is problémás viselkedé­sű fiatalok száma ezeken a koncerteken elenyésző. Az elgondolkoztató inkább az, hogy ezek a fiatalok csak ezt a templomot építették fel maguknak, csak a popzene oltárához járnak áldozni. S ahogy a val­lás, úgy a popzene is pótszer, menekülés a számuk­ra. Valami elől és valamihez menekülnek. Itt nem csak feledést találnak mindennapi, megoldatlan problémáik után, hanem fórumot is, ahová tartoz­hatnak, ahol jól érzik magukat. Hogy a popzene nem az igazi fórum, egy pillanatig nem lehet két­séges. De ahogy a fiatalok megfogalmazták: nincs más helyette. Legalábbis számukra nincs. Hiszen szerencsére nem ők vannak többen. Ha a mutáló hanggal többé-kevésbé pontosan jelzettnek érzünk egy mindenkori tizenéves nemzedéket, az üvöltés mindenképpen megérdemli, hogy figyeljünk oda azokra, akikre most ez a sokkal inkább jellemző. SEBŐK JÁNOS FOTÓ:URBAN Elmegyek, egy kicsit kitombolom magamat és utána minden marad a régiben (Kovács András: Extázis 7-től 10-ig. Forgatókönyvrészletek)

Next