Ifjúsági Magazin, 1978 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1978-10-01 / 10. szám

MIÉRT ÜVÖLTESZ? Eleinte észre sem vették, hogy létezik. Aztán nap­ról napra, hónapról hónapra terjedt. Egyre erősö­dött. A főváros után ma már vidéken is egyre gyakrabban felhangzik a megváltást ígérő, de bot­rányokat kavaró ÜVÖLTÉS. Tíz éve — az aranykor lezárulása óta — nem volt példa hasonló tömeges, hisztérikus és agresz­­szív jelenetekre popkoncerteken. Az alulról jövő amatőr zenei kezdeményezésből mozgalommá széle­sedő, majd szórakoztatóipari üzletté váló popzene a hetvenes évek elejére elcsendesedett, a fiatalok szórakoztatásának meghatározó, de tulajdonképpen jellegtelen és problémátlan részévé vált. A koncer­tek közönsége is lecsillapodott. Két éve azonban hirtelen változás állt be. Né­hány zenekar fellépésein váratlanul visszatért a ré­gi időkre emlékeztető forró hangulat, az extázis 7—10-ig. Újra felhangzott az üvöltés, és napjainkra néhány zenész törekvése jóvoltából egy önálló, a fiatalok körében taroló sikerű irányzat bontako­zott ki. A rock. A rendező szervek, a felnőttek többsége ma is idegesen, és értetlenül áll szemben ezzel a jelenség­gel. Nem értik, hogy a már egyszer megszelídült popzene, az elmúlt évek csendes nyugalma után mi ez a fékevesztett viselkedés, a zabolátlan tom­­bolás, az üvöltözés? Pedig az okok nyilvánvalóak: korszak- és nem­zedékváltás zajlik mind a nemzetközi, mind a ha­zai popéletben. A korszakváltást nálunk a beat­­korszak nagy öregjeinek fokozatos háttérbe szorulá­sa, és a rock and roll-korszak iránti nosztalgiahul­lám nyomán jelentkező rockirányzat előretörése jel­lemzi. Ez, a mai kornak megfelelően hangszerelt stílus visszaidézi a beatzene eredeti vonásait — vadságával, látványosságával, merészségével —, az aranykor legszebb napjaira emlékeztet. Ugyanakkor a közönség is kicserélődött. A hat­vanas években felnőtt beatnemzedék ma már nem­igen jár koncertekre, tagjai családot alapítottak és legfeljebb ha lemezjátszón hallgatják régi kedven­ceiket, és az újakra már kicsit idegenkedve figyel­nek. Felnőtt viszont egy új nemzedék, amelynek egyes tagjai még nem, vagy csak részben találtak rá a munka, a beilleszkedés csatornáira. Ezek a fiatalok a rockzenében vélik megtalálni mindazt, amit keresnek. S ami velük történik, kicsit hasonló is a beatnemzedék történetéhez. Bokában szűk nadrág, testre simuló kockás ing, borzas haj, csizma, lányoknál bőrpapucs — ez a koncertlátogatók új egyenruhája. Ezek a fiatalok is, mint annyi más elődjük, saját arcmásukra szeret­nék alakítani a világot, s ezért különbözni akarnak az előttük járóktól. Azoktól, akik egyenruhaként hordják a farmert, akik nyakba növesztették a ha­jukat és akik lemezjátszón a „régi sztárok” leme­zeit bőgetik, üvöltik. „A csend, a nyugalom, az unalom után” a rock az, ami az életet egy kicsit mozgalmassá, változa­tossá teszi. Ez az „elvetemültnek” tartott, de mégis jámbor hangoskodás jelenti tehát azt az „ügyet”, ahol megvető elkülönüléssel lehet isteníteni a ked­venceket, és szapulni a többiek értéktelenségét. Köztük voltam néhány koncerten, mint kíváncsi hajótörött, egyáltalán merre visz ez a hullámverés?

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék