Ifjúsági Magazin, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1979-09-01 / 9. szám
művész, sok muzsikus lakásában jártam már, de ilyet még nem láttam. A szoba a mamáé, a fürdőszoba közös, a konyha pedig Béla birodalma. Kétszer három méter. Egy tűzhely, egy szekrény, egy ágy, egy asztal és egy hokedli. Felébredt — Na, mégis? Azt hittem, hogy már nem is jössz. — Miért, megígértem. — Ne hülyéskedj, 15 éve már, hogy újságírók ígérgetnek összevissza, és csak kettő jött el. Már megszoktam, hogy átvágnak. — Miért? — Hát ezt kérdezd meg tőlük. — Sokkal beszéltem már és sokfélét mondtak, de nemcsak ők, hanem a kollégáid is. Bort tesz az asztalra és két poharat. Szürkebarát. Rám néz. — Értem, szóval megint a pia?! — Mentegetőzöm. — Tudod, csak annyian mondták ... — Oké! Hát figyelj! Először is vannak nálam híresebb ivók is, csak azok ott vannak a tűz körül. Másodszor nincs olyan zenész, aki ne inn a fellépés előtt. Én még nem voltam részeg a színpadon. Különben is, a pia egy jó érzést, bizonyos gátlástalanságot, felszabadultságot ad. A nyugatiak ezt a fitinget kábítószerrel szerzik meg. — Kortyol egyet. Aztán hallgat. Eszembe jut, hogy valaki azt mondta, nehezen fog menni. Körbenézek. A falon sztárfotók. — Kedvenceid? Azt hittem, hogy csak Jimmy Hendrix. — A. Minden, ami penge, azt bírom. Ha kizökkenteném gondolataiból és csevegnénk, többet megtudnék. — Szepesi György, Balczó Bandi, Magyar Zoli, Beatles, Törőcsik... Tisztelem azokat, akik hisznek az ügyben. Oké! A Szepesi hisz a labdarúgásban, mindig is hitt. A Balczó nem oké gyerek? Magyar Zolit itthon mindig cikizik. Aztán kimegy és szolidan megnyeri a vébét, ebét, olimpiát. Világos? A Beatles a legnagyobb banda, olyan, mint a szív a testben. Ha az nem lenne, soha nem lenne emberi élet. A Törőcsik? Hetven percig tűrte, hogy rugdossák, aztán puff! A legnagyobb hapsi a Zámbó. Miatta nézek focit. Még soha nem csalódtam benne. Csak ül a kispadon, aztán besétál a pályára, és rendet csap. Kovács Józsi a tanár úr. Vidéki fiú, de európai eleganciával. Fantasztikus. — Ne haragudj, de eléggé ellentétes beállítottságúak a kedvenceid, és így te is. — Oké. Most szedd össze magad. Szeretem a Bacsó-filmeket, mert aktuálisak. Szeretem a szovjet háborús filmeket, mert emberségesek és megtanítanak bátornak lenni, sőt kényszerhelyzetben cselekedni. — Béla! Mi az, amit igazán szeretsz? Tölt és iszik. Bajuszát sodorja. — Gitár, gitár, gitár. Fats Domino, Bill Halley, Elvis, Johnny Cash, Jimmy. Cream, Shadows. — Azt hiszem, te megrekedtél egy szinten. — Ne hidd. Tíz éve ezt játszom, de az akkor annyival előbbre volt. Most vagyok jó helyen. A pia-dolog is csak azért volt, mert valamit ki kellett találni ellenem. A munkámban nem volt hiba. — Tehetségesnek érzed magad? — Különben nem csinálnám. Ez akarati dolog, biztos, ha a hegesztéshez éreztem volna tehetséget, a világ legjobb hegesztője lennék. Szakmunkássulit végeztem és a Magyar Acélban dolgoztam. Aztán jött az őrület. Tizenhat évesen pengettem Luxemburgról, hangszalagról, rádióból, hallás után. Hogy értsem a szövegeket, angolul tanultam naponta öt szót. — És érettségi...? — Na, ne?! Te is azt hiszed, hogy ez minden? Attól, hogy van egy papírod, még hülye is lehetsz. Iszik, majd feláll, kitárja a spejzajtót. — Oké! Ezt nézd meg! — Hát ilyen nincs. Valóban. Máshol befőttes üvegek, konzervek, kolbász. Itt könyvek, könyvek, könyvek. A földtől a plafonig. Háromszor tíz sorban. A világirodalom remekei, híres írók, költők, publicisták tollából. A tőke, Lenin élete, a Biblia, talán egy teljes nap lenne csak a címeket átolvasni. — Mind elolvastad? — Hát persze, mit gondoltál, ezt ebédelem? Már nyolcévesen elkezdtem olvasni, első könyvem az Egri csillagok, ami később is nagy hatással volt rám. — Ha ennyit olvasol, művelődsz, ügyesebben is csinálhatnád. — Oké! Hát ez az, amit nem akarok. Ügyeskedni. Nekem nincs időm kilincselni. Inkább olvasok. Szeretem a tiszta eszközöket és ez a propaganda dolog elég mocskos. Mit adminisztráltam magam, ha mindenki tudja, hogy jó vagyok. Egyébként engem nemcsak te nem értesz, hanem senki. Nekem voltak barátaim, mindent megtettem értük. Ők rúgták belém a legnagyobbat. Nekem itt az otthonom, az édesanyám és a barátaim — körbemutat a falra, lemezekre és a könyvekre. — Nem kell nekem a süketelés. Az Állatkertbe előbb elmegyek, mint a Citybe. Múltkor is kinn voltam és sétáltam, etettem az állatokat. Ez tilos, de én, pszichológiai kapcsolatban vagyok egy-két majommal, vadállattal. Múlt hónapban kétezer forintot költöttem rájuk. Perec, kenyér, cukor stb. Oké? Például az egyik vaddisznó már haver. A tenyeremből evett. Kemény munka volt, mire rábírtam, hogy óvatosan egyen a kezemből, ne harapja meg, és ne lássa meg senki. Képzeld, ezzel a kezemmel csináltam, amelyikkel pengetek. — Ezek szerint senki sem ért meg? Talán azért volt ennyi bandád? Vagy talán összeférhetetlen vagy? — Nem hinném. De 62-től 68-ig mindent megpróbáltam. Csak mindenki a tánczenét nyűtte, ebből akart meggazdagodni és sikert elérni. 68-ban letojtam az egészet. Önállósítottam magam és megalakítottam a Sakk-Matt bandát. Ha emlékszel, ez nagyon népszerű volt. Csak a konkurrenciának nem tetszett. 70-ben a Taurus Magyarország legnagyobb rock-bandája volt. Emlékezz csak, mindenki átpártolt a lagymatag zenészektől. Ekkor egy nagyon aljas ember megfúrta az egészet. — Ki volt az? — Tudod, én már annyi pofont kaptam, nem kell, hogy még a gitárt is kivegyék a kezemből. 73-tól visszavonultam, és 74-ben meghívásra Nyugatra látogattam. A hapsi, aki meghívott, teljesen odavolt. Kezdett kóstolgatni, mondta, várjak, aztán kirobbantam és megmagyaráztam, hogy itt vagyok, ne pakolgasson, hanem foglalkozzon velem. Leültem. Bemondta, mit játsszak, de kíséret sehol. Megcsináltam. Mondott még egyet. Elkezdtem játszani a háromperces számot, amiből harminc lett, az általam kitalált, improvizált betétekkel. Már vagy tíz perce játszottam, mikor idegesen közbekiáltott, hogy elég. Meg sem hallottam, játszottam tovább. Közben jöttek-mentek, mégis egyre többen lettek. Mikor gondoltam, hogy a fazon teljesen megőrült, akkor abbahagytam.. Hatalmas tapsot kaptam az alkalmi közönségtől és leszerződtetett. Hetvenötben hazajöttem és megalapítottam a Nevada, majd 76- ban ismét a Tűzkerék együttest. Azt hittem, ez az igazi. Aztán a srácok pénzt akartak szerezni. Így 78-ban újjáalakítottam, és remélem, most már ez az igazi Tűzkerék együttes Harmadszor is Tűzkerék? — Oké! Szeretem a szót és az asszociációját. Különben is, ez már hozzámnőtt. Én már ő vagyok, ő meg én. — Nem akartál kinn maradni? Ott elismertek! — No, igen, de ez a hazám, és ezt nem lehet csak úgy itthagyni. Akik szeretnek, még megértenek, és az az igazság, hogy reménykedem a sikerben. Tudod, egy-egy koncerten reklám nélkül is több ezren gyűlnek össze a gyerekek. És addig ez frankó! — Emlékszel, mikor pont ez az újság választott meg az ország legjobb gitárosának? — Persze. Akkor az véresen komoly volt. Azért is haraptak belém annyian. Ma már ciki lenne, mert nem ismernek azok, akik szavaznak. Beadták nekik, ki a legjobb és ők elhittékMég tudok küzdeni! Most egy jó szereléskellene. A lakás már így is jó, lemondtam a jobbról, de a sikerről még nem. Hozzám ne legyen senki jótékony. Sajnos, az igazi rock ma már mellőzött dolog. Minden a szerelés. Nekem nincs lóvém. Nem tudok senkit és semmit megvenni. Oké? FODOR T. ANDRÁS FOTÓ: KÁVÁSSY MIKLÓS 31 LEVÉL DEMETER VILIHEZ Tudod, hogy gyermekkorod óta ismerlek, hiszen együtt nőttünk fel. Te nagyra nőttél, majdnem két méterre, aztán ezt ki is használtad. Kosaras lettél. Persze, nem véletlen, a papád is az. Igaz, ő már edző, de a bátyád is, a húgod is, az öcséd is, mind kosaras, majdnem egy csapatra való. Bátyád úgy hiv: ,,kisdemeter”, sőt az öcséd is, pedig te vagy a legmagasabb, sőt te vitted a legtöbbre. Válogatott lettél. Állandóan edzel, s közben a TF tanári szakát is elvégezted, minden perced foglalt. Emlékszem, mikor a haverokkal a játszótérre mentem, te kicsit pironkodva sportszatyorral a kezedben edzésre siettél. Neked lett igazad, a sportot, ha szívből csinálja valaki, nem lehet elég korán kezdeni. A lelátón mindenki neked tapsol, ha sikerül bedobnod a lasztit, márpedig az elég gyakran sikerül. Megfigyeltem, a Ganz Mávagban is és a válogatottban is sokat beszélsz a pályán, irányítasz. Pedig nem is te vagy a csapatkapitány, mégis hajtod, űzöd a társakat. Még mindig nem szeretsz veszíteni? Sajnos, még sok csalódás fog érni, persze ez csak figyelmeztetés, hiszen gondolj vissza arra, mikor az átigazolási zűrjeid voltak. Félévet kihagytál, szinte fájt a semmittevés. Még edzésre is ritkán mehettél, így a játszótéren leálltál a gyerekekkel labdázni, aztán jött egy apuka, aki elzavart, hogy: mit akar maga langaléta, miért veszi el a labdáta gyerekektől? Két napig nem lehetett hozzád szólni, olyan rosszul esett. De ez már a múlté. Már játszol, s jól jegyezd meg, csak a kis gyűrűvel, hálóval, palánkkal, a labdával és a társakkal törődj. Lelkesedj még sokáig a pályán, hozz sok dicsőséget a válogatottban ..kisdemeter”.