Ifjúsági Magazin, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-09-01 / 9. szám

A SZŐKE CSODA Ülök a téren és unatko­zom. Nézelődöm. Főleg a csinos nőket. Például ezt a ragyogó szőke farmernad­­rágos, trikós lányt. . . Csu­pa forma, csupa gömbö­­lyűség. Éppen felém tart. Jobban megnézem magam­nak. Atyaúristen, mintha egyenesen hozzám jönne. Mosolyog. Hátranézek. Mögöttem senki. Ez tény­leg rám mosolyog. Kihú­zom magam, és én is mo­solygok. „Ki tudja, mit eszik rajtam ez a lány?” — gondolom magamban. De már itt áll előttem. — Szevasz — köszönt. — Szevasz. — Ne haragudj, hogy za­varjak — mentegetőzik. — Nyugodtan zavarhasz, — mondom neki. — Eljönnél velem? — kérdi. Hápogok. „Megfogtam az isten lábát” — állapítom meg magamban. — Szíves örömest. — Már állok is fel. Elindulunk. „Mi lesz itt megfizetve” — suhan át bennem. Fantá­ziámban bűnös gondolatok terj­engen­ek. A szőke csoda lebegve megy mellettem. „Most látnának a haverok.” Két sarkot megyünk. — Megérkeztünk — mondja a szőke. Zsiguli mellett landolunk. A kormány mellett egy fiú ül. — Szállj ki Feri, beülök a kormány mellé, a sráccal próbáljátok betolni a ko­csit — biccent felém mo­solyogva a fejével. Egy világ omlott össze bennem, miközben tolom a Zsigát. A motor beindul, felberreg. Feri beül a csaj mellé. — Koszi — hajol ki az ablakból a szőke, majd a fiú vállára hajtja a fejét és elrobognak. KEMÉNY GYÖRGY .. .Ne hülyéskedj, a Béla tök elitta az eszét... Nekem lenne jobb témám is... Rendes srác, megérdemli már, hogy írjanak róla... Túl szerény, semmit sem tudsz kihúzni belőle... írd meg, hogy milyen jó csávó, csak iszik... Az egy súlyos fazon és FOROG A TŰZKERÉK Megy az úton előre a szekér. Ha elakad, a bakról leszáll az öreg, hörpint egyet és megtolja a szekeret. Nem szitkozódik. Az öreg, Radics Béla már 15 éve úton van. Nagy idő ez. Propaganda nélkül népsze­rűnek lenni! Hol? Kinek? Mikor? Miért? Erre ke­restem választ, mikor elhatároztam, hogy a zenei hőskor legnagyobb reménységének életéről, pályá­járól, sikereiről, kudarcairól írok. Angyalföld felé tömött buszon utazom. Munkában meggyötört arcok. Kinézek az ablakon és tűnődöm a válaszokon. Végállomás. Leszállok, átmegyek az úttesten. Ez az a ház. Földszint 2. Csengetek, nyílik az ajtó, egy kedves néni arca jelenik meg. — Kit keresel? — Kezét csókolom, a Bélához jöttem. — Meg van beszélve? — Igen, a... — Na, akkor föl­keltem. Micsoda? Nem vár, nem ideges? Nem szedi ösz­­sze a gondolatait? Furcsa. Kicsit megdöbbenek. Sok tetten... Sokat olvas és tanul, sőt angolul perfekt... műve- 30

Next