ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1980-03-01 / 3. szám

kán megfejelte a 100 százalékot. 1977-ben 121- 1978- ban 128, tavaly 131 százalékot teljesítettek. Ebben az évben is vállalták, hogy az átlagteljesítményük 130 százalék fölött lesz. Ráadásul egész évben selejt nélkül dolgoznak, takarékoskodnak az anyaggal és a brigád minden tagja legalább egy újítást bead. Vállalásuk korábbi teljesítményeiket figyelembe véve — tavaly 13 újítást adtak be, 200 000 forintot takarítottak meg —, mondhatni, természetesnek tűnik. Csak a munkapad mellett állók tudják igazán, hogy mit jelent évről évre, hónapról hónapra „hozni" ezeket az eredményeket. A brigád tagjai pátosz, nagy mellény nélkül sorolják az adatokat. Három éve, mióta együtt van ez a csapat a gyárban akár előre elkönyvelhetik a vállalásaik eredményét. A gyár ma már legjobb ifjúsági szocialista brigádja, mindig állja adott szavát. — Amikor összekerültünk, még nagyon keserves időket élt át a gyár —folytatja a brigád történetét a vezető —, s ezt a mi zsebünk is megérezte. Előfordult, hogy jutalmakra sem futotta, annyira nem volt nyereség. Mi is megpályáztuk a „Vállalat kiváló ifjúsági brigádja” címet, el is értük, de nem jutott pénz a díjazásra. Ilyen körülmények között könynyen elmegy az emberek kedve. Amióta rendbejöttek a dolgok, érdemes hajtani is. A gyárban a Salap-brigádnak — a munkások csak így nevezik őket — jó híre, rangja van. Eredményeik az idősebbekben is elismerést ébresztenek. A vezetők dicsérik a munkájukat: „Lehet rájuk számítani, húzzák a többieket, példájuk bizonyítja, hogy az új körülmények között is számíthat agyár a fiatalokra.” — Nem ahhoz a típushoz tartoznak, aki hatkor muszájból bejön a nagykapun, aztán kettőkor elhúzza a csíkot — jellemzi őket egyik munkatársuk. — Amikor meghibásodott a 40 tonnás gőzkalapács, megnézték a hibás gépet, megtárgyalták a dolgot és ott, a helyszínen kijavították. Pedig lehetett volna hozatni kétmillió forintért import alkatrészt, elszállíthatták volna a gépet, elveszhetett volna sok munkaidő. Amikor szóba kerül a munkájuk, csak legyintenek. — Azt mondják, nálunk nincs munkanélküliség, de mi azt látjuk, hogy a vállalatokon belül igenis van. Nagyon sok a ráérő, munkájával nem törődő ember. Ahogy a gyár belső ügyeiről esik szó, érezhetően felforrósodik a hangulat, egy-egy példa említésénél villámlanak a szemek. Tetszik, ahogy a brigád tagjai nemcsak magukért, de a gyárért, az országért is perelnek. Nagyon is komolyan gondolják, amit mondanak. — Bajban volt a gyár, de mit láttunk? Teherautószem hordták az irodákba az új bútorokat — dohog a brigádvezető. Változtatni szeretnének a vezetők, de a teljesítménybérben dolgozók száma még mindig csak töredéke az órabéresekének Van takarító, segédmunkás, anyagmozgató százszámra, de néha kénytelenek vagyunk helyettük is elvégezni a munkát. Miért tartják a lógósokat? Miért nem küldik el őket és osztják szét a pénzüket azok között, akik megdolgoznak érte? Az irodákban már nyolcantízen is ülnek egy szobában. Miért nem tudják kevesebben elvégezni az adminisztrációt? Kérdések röpködnek a levegőben, indulatok sisteregnek. A brigádtagok kéretlenül is megoldási javaslatokat, terveket vázolnak, hogyan lehetne jobban, másképpen csinálni. Amikor már lent jártunk a műhelyekben, Kugler István KISZ-titkár még hozzáteszi: — Nagyon fontos, hogy elmondják a véleményüket és ne csak a munkájukban érjenek el kiemelkedő eredményeket, de mondjanak véleményt a gyár dolgairól is. Bárcsak sok ilyen brigádunk volna! Munkaidő leteltével a brigád néhány tagjával a 34. számú általános iskolába megyünk. Egy hetedikes osztályt patronálnak. — Sajnos, nem valami nagy sikerrel — mondja Munkácsi Szilárd. — Az a baj, hogy nincs utánpótlás, kevés szakképzett fiatal jön a gyárba dolgozni. Mi is hatan csináljuk azt, amire 7—8 ember kellene De hiába járunk rendszeresen az iskolába, hiába beszélgetünk a gyerekekkel, a szülők befolyására autószerelőnek vagy más divatszakmára jelentkeznek. Pedig, aki hozzánk jött, itt ragadt, jól érzi magát. A „Salap-brigád” ugyanis nemcsak arról ismert, hogy a munkapad mellett nyújt kiemelkedő teljesítményt. A kollektíva a gyárkapun kívül is összetart. A hármas jelszó a szocialista módon élni, dolgozni, tanulni — jegyében vállalták, hogy tovább tanulnak, ismeretterjesztő előadásokra járnak Négyen megszerezték a második szakmát, ketten leérettségiztek, és most a „cselekvő ismeretszerzés” keretében együtt járnak a vasas művelődési házba, öten párttagok, így majdnem mindenki mozgalmi munkát is végez. A brigádvezető szakszervezeti bizalmi, a helyettese a gyáregység KISZ-titkára. — Talán egy kicsit túl ridegnek hat, hogy mi ennyi mindent vállalunk, csinálunk — mondja Munkácsi Szilárd —, de azt érezzük, hogy ez a sokszínűség hozzátartozik az életünkhöz. Egy kivételével mindegyikünk családos ember, de azért szívesen töltjük együtt az időt. Én nemrégiben nősültem, a többiek segítettek az építkezésnél, költözködésnél, bútorszállításnál. Nem nagy dolgok ezek, de valahogy a munka is jobban megy tőlük. Ismerjük egymás gondolatait, tudjuk, ha valaki lógna, azzal a többieket is sújtaná. Szóval, kell, hogy együtt legyen a csapat... S J. FOTÓ: HEGOCZKI FERENC