ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1980-10-01 / 10. szám

Már a nevük is szokatlan: BIZOTTSÁG Van benne valami tipiku­san magyar, valami tipiku­san közéleti gúny. S ez már sejteti is a programot. Ez, meg a külsejük a jel­mez, a bricsesznadrág, mellkast verő (valódi) sza­káll. S a számok: Mária Benzin, Korrupt vagyok és hazudós, Na ne hülyéskedj, Kísérlet Albert Einstein hangjának rekonstruálásá­ra .. . A Bizottság szinte a tel­jes ismeretlenségből buk­kant fel, s nem is akár­hogyan. Erről beszélget­tünk az egyik gitárossal, Bernáth(y) Sándorral. — Kevés zenekarnak ada­tott meg az, ami nekünk, sőt, azt is mondhatom, Ma­gyarországon eddig egyál­talán nem volt ilyen, egy­ből huszonötezres közönség elé lépni . . . — Most debütáltatok? — Nem egészen. A Bizott­ság ugyan csak négy hó­napja létezik de mindegyi­künknek van zenei előélete, s más néven eddig is ze­néltünk önmagunk és sző­kébb baráti körünk szóra­koztatására. Fontos: noha teljes szívvel és erőbedo­bással csináljuk a zenét, mégsem vagyunk főhivatá­sú muzsikusok: a csoport tagjai szinte kivétel nélkül képzőművészek. — Hangszerek ecset he­lyett? — Inkább a kettő együtt. Mindkét műfajban közölni akarunk valamit, csak má­sok az eszközök, és persze a hatás is. — Szavaidból az derül ki, hogy itt valami fontos és komoly dologról van szó, pedig én őszintén szólva poénra vettem a műsoroto­kat. Talán nem sértelek meg, ha azt mondom, hogy zeneileg is annak tűnt. Többen vagyunk ugyanis, akik minimum Eric Clapton léptékű mércével mérjük ezt a műfajt . . . — Mi is azzal mérjük. Rengeteg munka van a szá­mokban és átgondolt kon­cepció. Mi ,,avantgarde rockot” játszunk, vagy ha úgy teszik a New Wave stílusirányzathoz tartozunk, tehát kívül állunk az eddi­gi stílusokon. Közel másfél órás műsorunk valamennyi számát úgy készítettük el, hogy bőséges helyet kapnak bennük a pillanatnyi in­venciók, hangulatok, im­provizációk. A folytonos és folyamatos változás miatt tehát kétszer ugyanúgy nem is játszunk egyetlen szerzeményt sem, annak el­lenére, hogy valamennyinek pontosan kimunkált, meg­komponált alapja van. — Te fogalmaztál így: fantasztikus lehetőséget nyújtott nektek az IM- fesztivál. Hogyan kívántok élni vele? — Ugyanezt a stílust foly­tatjuk. A koncert után töb­ben is odajöttek hozzánk, kérdezték, hogy hol hall­hatnak bennünket, s ez azt jelzi, hogy érdeklődésre tart számot, amit csinálunk. Reméljük hogy továbbra is számíthatunk az olyan segítségre, mint amilyet a Beatrice tagjaitól és má­soktól kaptunk, akiknek eddig is sokat köszönhe­tünk. Eddig az interjú. Ez hát a Bizottság, amely kétség­telenül színes folt lehet a magyar zenei palettán. De végül is mi ez? Punk ban­da? Annál több. Igazi ze­nekar? Annál még keve­sebb. Hangulatuk talán Frank Zappáéhoz hasonlít­ható leginkább, csak hát Zappa felkészültsége elké­pesztő, a világ muzsikusai­nak élvonalához tartozik. Persze, ez csak távoli ösz­­szehasonlítás, azok számá­ra, akik nem hallották még a Bizottságot. Nem kíván­ja senki, hogy dolgozzák le a Zappától való távol­ságot. (Nem is lehet.) A lényeg: ha a jelenlegi hely­zetet kiindulópontnak te­kintik és nem eredmény­nek­­ hallunk még róluk. A vendég szemével jó néhányan vendégeket is hoztak a koncertre. Az egyik srác a nála vendé­geskedő angol lánnyal ér­kezett. — Tetszik ami itt történik. Ennyi srác, ilyen szép kör­nyezet, ilyen szabadon, ön­feledt hangulatban, nagyon jó. — összehasonlítva az an­gol ,,free” fesztiválokkal, koncertekkel, látsz-e vala­mi különbséget? — Talán nálunk még ol­dottabb a hangulat. Többen vannak, több zenekar lép fel, a fesztiválok többnapo­sak és az ember ha akar, ihat egy pohár italt, nem motozzák meg a bejáratnál és az egésznek nem kon­cert, hanem fesztiválhan­gulata van. — A sajtóban ezt a kon­certet ,,magyar Woodstock­­ra” keresztelték. Szerinted van értelme az összehason­lításnak? — Nem voltam Wood­­stockban, de háromszor lát­tam a fesztiválról készült filmet. Azt hiszem, túlzás az összehasonlítás. Ez egy jó koncert, sok srác van együtt, jó zene szól és min­denki elégedetten mehet haza. — Számítottál arra hogy Magyarországon ilyen kon­certesten is részt vehetsz? — Eszembe sem jutott Azt tudtam, jó zeneka­rok vannak — éppen azok, akik itt fellépnek és még néhány, mint az LGT, Fo­nográf vagy akiket nemré­gen hallottam, az East, de arra nem számítottam, hogy ilyen nyitott koncerteket is rendeznek. Nagy élmény ez nekem és beszélni fo­gok róla otthoni barátaim­nak. 18 VALAMI ELKEZDŐDÖTT Ez a koncert a tizenévesek bulija volt, akik az or­szág minden részéből idezarándokoltak, hogy ked­venceiket végre együtt láthassák, ők voltak azok, akik már délelőtt ott szobroztak a bejáratnál, ők tolongtak türelmetlenül, amikor megnyitották a kordont, ők lepték el a színpad előtti terepet, ők csápoltak kedvenceik nevét kiabálva már az elő­­műsor alatt is. Délután öt és hat óra között azonban a figyelmes szemlélő érdekes változást figyelhetett meg. Az egyáltalán nem gyérülő sorokban mind több és több idősebb arc bukkant fel. Huszonévesek és harmin­casok jöttek kis társaságokban, sokan gyerekkel az oldalukon. Nyakukban fényképezőgép, oldalukon magnetofon, az arcokon izgatott várakozás. Talán évek óta most először mozdultak ki otthonról egy koncert kedvéért. A kíváncsiság, a nosztalgia hozta ki őket az óbudai szigetre. A koncert után, hazafelé bandukolva a sötétben, a HÉV-re várva, mindenütt beszélgettek. A tinik még a koncert lázában égve, az idősebbek hűvö­sebben, tárgyilagosabban. Egy mama, aki elszökött lánya után jött ki a szi­getre, és órákig kereste a tömegben: — Nagyon meg akartam pofozni a lányomat, mert engedély nélkül lógott el otthonról. Aztán, amikor meglát­tam ezt a rengeteg embert, ahogy egymás mellett ülve, fekve hallgatták a zenekarokat, lecsillapod­tam. Végig itt maradtam és nem sajnáltam rá az időt. Otthon mindenféle rémségeket gondoltam ti­vornyákról, erőszakosságokról. Megváltozott a vé­leményem. Egy 28 éves közgazdász: — Azt hiszem, ennek a generációnak minden reménye megvan, hogy foly­­ta­tódj­anak ezek a koncertek. A Tabán után most már van egy másik nagy rockünnepük is. S ezek­ből a koncertekből kifejlődhet valami más is, ahogy elnéztem, volt itt egy jelentős mag, akik a kon­certtől függetlenül is jól érezték magukat. Szeren­cséjük volt. Jó volt az idő, sütött a nap, jók voltak a programok. Negyed órát álltam a bejáratnál és figyeltem a tömeget. Társaságok, 30—40 fős csapa­tok jöttek. Kis közösségek, akik a koncert alatt is együtt maradtak. Itt a domb mögött is nagyon so­kan feküdtek a fűben, beszélgettek, kártyáztak, is­merkedtek Élvezték, hogy együtt lehetnek. Nekik nem is a koncert volt a fontos, hanem a jelenlét, az együttlét. És a legfontosabb talán éppen ez. Egy 30 éves tanár, ugyanebből a baráti társaság­ból: — Kifejezetten népünnepély jellege lehetne a dolognak, ha jobban megszervezték volna ezt a koncertet. Lehetnének büfék, W. C.-k, pavilonok. De azt hiszem, maguk a rendezők sem hitték el, hogy lehet ilyen koncertet rendezni. Sehol egy rendőr, mégsincs botrány.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék