Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-03-01 / 3. szám
Melyik fiatal lány nem álmodik arról, hogy egy napon elé áll valaki és azt mondja: Ezt az arcot keresem! Maga lesz a filmem főszereplője! Micsoda regényes ábránd! Micsoda elérhetetlen álom! A debreceni Nyakó Júliának is voltak — mi több, ma is vannak — gyerekes, bolondos álmai, de hogy film (?) — nahát, ez meg nem fordult a fejében. Amikor a két fiatal nő belépett az Irinyi János Élelmiszeripari Szakközépiskola második D osztályába, Juli lejjebb csúszott a padban, hogy minél kevesebb látsszon belőle. „Már megint tanárjelöltek! Ez lesz a harmadik személyiségrajzom” — gondolta, és valójában nem is tévedett olyan nagyot. Készítettek róla személyiségrajzot 8 éves korában, 15 éves korában, de akkor, 16 éves korában kezdődött el az igazi, aminek semmi köze nem volt a szokásos pedagógiai felmérésekhez. Ezúttal elmaradtak a rutinkérdőívek: mi leszel, ha nagy leszel? — a két fiatal nő ugyanis Rózsa János készülő filmjéhez, a Vasárnapi szülőkhöz keresett szereplőket és Juli is a kiválasztottak közé került. Ezzel elkezdődött a harmadik személyiségrajz, de ezt már Nyakó Júlia készíti önmagáról. Pár kusza vonal, egy bizonytalan, alakuló arcés, homlokba hulló sötét hajtincs ... Egyelőre ennyi. Piros és fekete Kinyílik a fekete pesti bérház egyik második emeleti lakásának ajtaja és egy kicsi, vékony alak jelenik meg a küszöbön. — Nyakó Júliát keresem. — Szervusz, én vagyok. A szürke, hideg előszobából belépünk a hideg, köves konyhába, innen nyílik Juli odúja. Valamikor régen, abban a bizonyos úri világban egy kis cselédlány lakhatott benne, valaki, akinek még az álmahagymaszagú volt. — Albérlet? — Nem albérlet, menedék. Egy barátom bérli a lakást, egy ilyen magamfajta. Megengedte, hogy itt lakjak. Juli ruhája fekete, a szoba fala piros. Egy ágy és egy alacsony polcféle az összes bútor. Három lépés előre, két lépés oldalra. Ez is tér. Tér, ami tele van könyvvel, plakáttal, fotóval, cipővel, csizmával, gönccel... Álommal. — Jó itt? Bólint, mosolyog, cigarettázik. — Sokat szívsz? — Naponta két dobozzal. Persze, nem számolom. Körülbelül két dobozzal. Kávét is sokat iszom. Kell a koffein. — Hány éves vagy? — Tizenkilenc. Valaha nagyon szerettem énekelni, de már nincs hangom. A cigi az oka, legalábbis így gondolom. Tizenkilenc éves, és már három játékfilm van mögötte. A Vasárnapi szülők után, Lugossy László rendező kérte föl Köszönöm, megvagyunk című filmjének női főszerepére, aztán következett a Kabala, amit most februártól vetítenek a filmszínházakban. — Közben történt egy s más. 1980-ban elkezdtem és befejeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Egyelőre sodródom — Nem akarsz színésznő lenni? — Nem tudom, hogy akarok-e. Egyelőre sodródom. Azt sem tudom, kapok-e még valaha komolyabb filmszerepet. — Miből élsz? Hallgat egy ideig, furcsán mosolyog, alig észrevehetően megrántja a vállát.