Ifjúsági Magazin, 1982 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
Angéla és Tibi egykor egy asztalnál ültek az általános iskolai napköziben, s pár év múlva az ifjúsági klubban találkoztak ismét. A kapcsolatból szerelem lett, s hamarosan jött a baba is. Angéla akkor már az érettségire készült az óvónőképző szakközépiskolában. Tibi a szakmunkásképző padjait koptatta, s mivel még nem volt tizennyolc éves, a házasságkötéshez engedélyt kellett kérnie. A gyámhatóság annak rendje-módja szerint meghallgatta a szüleit, akik ellenezték az egybekelést. Tibi „munkahelye” csupán annyit közölt a hivatalos megkeresésre, hogy az iskola rendtartása nem tiltja a tanuló házasságkötését. A nevelési tanácsadó nem ellenezte, de nem is javasolta a frigyet. A gyámhatóság — mindezeket figyelembe véve — a kérelmet elutasította. — engedéllyel Jó bizonyítványért — házasság? Angéla fellebbezett. A másodfokú gyámhatóság, különös tekintettel arra, hogy Tibi tanulmányi eredménye Angéla hatására jelentősen javult — megadta az engedélyt. Rendhagyó eset. De hát az sem mindennapi, ha valaki tizenöt-tizenhat évesen kifejezetten ragaszkodik az „egy életre szóló igen” kimondásához. Némely gyámhatóságon mindössze egy-kettő, másutt több olyan ügy akad, amely kiskorú házasságkötésének engedélyezésével kapcsolatos. A hivatal felelőssége igen nagy. Hiszen két, sőt — mivel útban van már a baba is — rendszerint három gyerekember további sorsáról határoz. Körütekintően kell vizsgálnia a leendő házaspár anyagi, családi körülményeit, testi, szellemi fejlettségét, érettségét. A döntés meghozatalában sok segítséget nyújt a nevelési tanácsadó, ahol külön-külön (és együtt is, ha szükséges) több alkalommal elbeszélgetnek a fiatalokkal, a szüleikkel. Károly Sára, a budapesti XVII. kerületi nevelési tanácsadó vezetője vaskos aktákat tesz az asztalra. Tizenhét „ügyet”. Az elmúlt nyolc év „termését”. Az iratoknál azonban sokkal többet mondanak a pszichológus tapasztalatai. Egyetlen eset kivételével valamennyiben azért volt sürgős a házasságkötés, mert a kislány gyermeket várt. Akadt olyan kismama, aki innen egyenesen a kórházba ment szülni. — Ilyenkor mindig formálisnak érzem egy kicsit a pszichológiai vizsgálatot — mondta Károly Sára. — Mégpedig azért, mert az engedélyt kérő általában éretlen még a házasságra, a leendő gyermek érdekében azonban mégiscsak javasoljuk az engedély megadását. — A jogszabály szerint, önmagában az, hogy a kiskorú terhes, az egyéb körülmények vizsgálata és mérlegelése nélkül, nem ad alapot a házasságkötés engedélyezésére .... — így igaz. Magam is sokat töprengek, mi is volna a helyes döntés. Egy bizonyos: a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget az otthonteremtésre, és mindenképpen kívánatos, hogy a gyerek családban szülessen, ha erre mód van. Arról a szemléletről nem is szólva, hogy még ma is nagyon nehezen fogadjuk el a lányanyaságot, legyen a lányanya akár harmincéves, irigylésre méltó egzisztenciával. Egy tizenévest, aki még szinte gyerek, bizonytalan háttérrel, ugyan hogyan tehetnénk ki ilyesminek? Ez a legnagyobb felelőtlenség volna. — A házasságok tehát megköttetnek. És miképpen sikerülnek? — Sajnos, nem tudjuk. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik, így kikerül a gyámhatóság hatásköréből. Mi pedig, mint nevelési tanácsadó, úgy látszik, csak addig vagyunk fontosak, amíg a javaslat megszületik. Egyébként mindegyiknek felajánljuk a további gondozást, segítségnyújtást, jöhetnek bármikor, bármilyen problémával. Nem jönnek. Még az sem fordult elő például, hogy elhozták volna megmutatni a kisbabát. Éreztem, hogy számíthatunk egymásra Az autóbusz hosszasan kanyarog a kertek alatt, amíg Angéla és Tibi otthonához érkezem. Lakrészük — Angéla édesanyjánál — fordulatnyi csupán, a legszükségesebb bútorokkal, barátságosan berendezve. Angéla alacsony, vékonycsontú, ám imponálóan energikus, határozott egyéniség. Tudatosan készült a házasságra, a családi életre. — Egy pillanatig se tekintettem kapcsolatunkat futó kalandnak — magyarázza. — Biztos voltam abban, ha gyerekem lesz, nem vetetem el, ez nálam elvi kérdés. Többször beszéltünk erről Tibivel is. Éreztem, megvan a háttér, számíthatunk egymásra, a köztünk levő kapocs sok mindent kibír. Anyukám eleinte azt mondta, vetessem el a picit, később azt, ha így döntöttem, mindenben segít. Sőt, kezdetben Tibi szülei is támogattak, csak hónapok múltán gondolták meg magukat... Barbara a házassági engedéllyel egyidejűleg született. Testvérkéje, a bogárszemű Adrienn hamar követte, ő is már egy esztendős. Angéla gyesen van, annak lejártával visszatér az óvodába, ahol korábban dolgozott, természetesen a gyerekekkel együtt. Tudta, nem lesz könnyű háztartást vezetni, lassanként abba is belejött. Tibi, aki Angéla szerint eléggé kényelmes fiú, a háztartási munkában szívesen vesz részt. A gyerekekkel ugyancsak órákig foglalkozik, bár meg kellett tanítani arra, hogyan bánjon velük. Aztán ott van Angéla mamája, aki, mint mondja, a lánya mellé három gyereket kapott még, szinte egyik évről a másikra, s akire valóban számíthatnak. El is kel gyakorta az ő irányítása, amit oly érzékkel, diszkréten csinál, hogy a gyerekek észre sem veszik. — Szabad idő, barátok? — Be vagyok fogva — nevet Angéla. — Olvasni szoktam, zenét hallgatni. Tervem, hogy idővel továbbtanulok a főiskolán. Barátnőim korábban nemigen voltak, hiányoztak is. Új ismerősökből viszont, akik már így ismertek meg, van egy „szákravaló”. Tibinek van egy együttese az ifjúsági klubban, a zenésztársak gyakran jönnek hozzánk. Sokat kirándulunk. A gyerekekkel együtt jártunk már például a Bakonyban, a Mátrában. Tibi hazaérkezik a munkából, s máris nyakában a két kislány. Roppant büszke rájuk. — Én mielőbbi függetlenségre, önállóságra vágytam — mondja. — De arra nem gondoltam, milyen nehéz, s egyszersmind milyen nagyszerű dolog szülőnek lenni... A tervek között első helyen a lakás szerepel, immár biztató, elérhető közelségben — tán még az idén megkapják. Igaz, huszonötezret kell befizetni érte, meg be is kell majd rendezni és a spórolás bizony nehezen megy, de — muszáj. Tibi érettségizni akar és zenészvizsgát tenni. Zenét vagy táncot tanulnak majd később a gyerekek is, akiknek, ifjú atyjuk szerint, kiváló a hallásuk. .. — Tudod, a jó házasság aligha függ attól, hogy hány évesen kötik — töpreng búcsúzáskor Angéla. — Tibi szülei tizenhét-tizennyolc évesen kerültek össze és elváltak. Az én szüleim már „éretten”, huszonhét évesen — nekik se sikerült. Mi ketten elhatároztuk, hogy mindenképpen megpróbáljuk elkerülni a válást. Mintha az édes lányom volna... Marika és István ugyancsak a város szélén laknak, István szüleinél. „Birodalmuk” egy szoba, előtte parányi, konyhaként is szolgáló belépő. A kis teraszt az ajtó elé István építette a nyáron. Marika sokszor töltötte ezen a környéken az idejét a nagymamájánál. Istvánnal a művelődési házban, tánc közben ismerkedett meg. Tizennégy éves volt, István tizenöt. Két évig jártak együtt, mielőtt összeházasodtak. — Már korábban is megfordult a fejünkben a házasság gondolata, de a szüleim ellenezték — mondja Marika. — Azzal érveltek, még túlságosan fiatalok vagyunk. Aztán terhes lettem. Akaratlanul ... Igaz, akkor már befejeztem az iskolát, férfifodrász vagyok és betöltöttem a tizenhatot. Nem nekem, Istvánnak kellett a házassági engedély, mivel még nem volt tizennyolc éves. 20